Skip to main content

Beszélő

–szeg [Kőszeg Ferenc], –t [Solt Ottilia]: A nagy törvénymásoló gép


Mintha mi sem történt volna

A múlt héten Antall József sorban tárgyalásra kérte az összes ellenzéki pártok vezetőit. Mintha a kormány valóban a kormányzás útját keresné, túl a hatalom megszerzéséért és megszilárdításáért vívott ádáz – és kijózanító vereséggel záruló – küzdelmeken.

A kormány sokáig, egészen pontosan a taxisblokádig sűrű homályba burkolta működését, ám most, hogy e köd oszladozik, a törvényhozásnak rá kell ébrednie, micsoda abszurd helyzetbe került.




bauer: Pozsgay


A forradalom felfalja a gyermekeit? Ez a közvélemény, a nemzetközi sajtó első reakciója arra, hogy Pozsgay Imre kilépett az MSZP-ből. Mert hát ki tett többet a magyar átalakulásért, ki szerzett nagyobb érdemeket a pártállam lebontásában Magyarországon, mint ő?

Fényi Tibor: A pártnyűvő


A rendező nem hagyott időt a kijelentés okozta sokk oldódására. Jött egy titokzatos személy (a Népszabadság csak informátorunknak, nevezte), s beavatott a Titokba: elfuserálás ide vagy oda, mégiscsak akadt az új kornak negyven elhivatott úttörője, kik a csillebérci táborban ismét felállították a Nemzet Sátrát, s határoztak arról, hogy november 16-án kibontják zászlajukat is. Hogy ez erőst nemzetiszínű leend, arra némely megjelent személyéből következtethetünk.

Solt Ottilia: Gazda szemétől hízik a jószág

Mi van a társadalombiztosítással?


Hatalmas pénztömeg – 355?, 364? milliárd forint – áramlási útvonala, két és fél millió nyugdíjas nyugdíja, mintegy 300 ezer egészségügyi dolgozó munkabére, kórházak, orvosi rendelők, szanatóriumok és szociális otthonok világítása, fűtése, konyhája 1991. januártól teljességgel bizonytalan. Az irdatlan mennyiségű forint begyömöszölése a megfelelő csatornákba, majd útja a felhasználás helyéig, vagyis a nyugdíjas ajtajáig, a bérkifizető pénztárakig és a költségszámlákig persze nem két perc, hanem legalább 3 hét. A novemberből eltelt már egy.

Kőszeg Ferenc: Sokszögű biztonság


(Régi táblázatok) Egy régi újság fekszik előttem, a Magyar Hírlap 1989. január 30-i száma. Címoldalán Grósz Károly beszéde a davosi Világgazdasági Fórumon; címe: Sorsunk – Európa. Mellette Pozsgay Imre nyilatkozata: 1956 „a jelenlegi kutatások alapján népfelkelésnek” látszik. E történelminek látszó kijelentésekre figyelve az újságolvasó talán nem is tulajdonított jelentőséget annak, hogy ugyanebben a lapszámban jelentek meg a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erejét összehasonlító táblázatok. Az újdonságot nem az adatok jelentették.

F. Havas Gábor: Négy-öt IFA összehajol

Elcsábítva és elhagyatva


A modern pluralista demokráciákban az érdekek megformálására, ütköztetésére, a társadalmi konfliktusok kezelésére alkalmas intézmények egymást kiegészítő, ellensúlyozó bonyolult rendszere épült ki. Ezek közül csak az egyik és talán nem is mindig a legfontosabb a parlament, amely a megfelelő támogatottságot élvező politikai pártok legfontosabb ütközési terepe.

A Magyarországon lezajlott rendszerváltás egyik legfőbb sajátossága, hogy a demokratikus intézményrendszernek mind ez ideig csak a parlamenthez kapcsolódó szervezeti keretei épültek ki igazán.


Bauer Tamás: Ki lesz itt?


– Mi nem szavazni, mi választani hívjuk Önöket, mi dönteni hívjuk Önöket! – hallottuk Horváth Balázs belügyminisztertől az MDF sportcsarnoki nagygyűlésén, hogy aztán ezt halljuk vissza a rádióban és a televízióban a választási reklámokban. Az ország népe pedig hallgatott Horváth Balázs szavára, és döntött. Azzal, hogy és ahogy szavazott, vagy azzal, hogy nem ment el szavazni.

Notórius nyilatkozók


A Szabad Európa Rádió a minap egy, a nyugati hírügynökségek és napilapok által közölt nyilatkozatot sugárzott, 122 magyar és más országbeli aláíró nevével. Hogy milyen alkalomból, azt könnyű kitalálni. Az apropó „a magyar forradalom évfordulója”, mely szavak egyébként a nyilatkozat kezdősorában olvashatók.

Aki hallotta, olvasta, elcsodálkozik: milyen kevés muníciót sikerült összeszedniük. Merthogy 1956. október 23-án egy sor kérdésben jogos elégedetlenség nyilvánult meg, az nemcsak közismert, hanem általunk is elismert történelmi tény. Akkor minek hát a nyilatkozat?


Petri György: Egy kevéssé vizsgált, ám lényeges hőstípus


November ötödikén a pincében Szabó úr sírva szétszaggatta a párttagkönyvét. „Soha többé, soha többé” – ismételgette, mintegy önkívületben. A lakótársak csillapították.

Az eset, látszólag, alig méltó a megörökítésre. Megsokasodtak azokban a napokban a tagkönyvszaggatók és a fogadkozók. (Bár egy ilyen könyvecskét – fizikai értelemben – nem gyerekjáték szétcincálni. Próbálják csak meg!


A magyar forradalom évfordulóján


Harminc évvel ezelőtt, 1956. október 23-án munkások, diákok és katonák rohamozták meg a Rádió épületét Budapesten, mert elegük volt a hivatalos hazugságokból, az igazságot akarták hallani, és hangot akartak adni a követeléseiknek. A felkelők lerombolták Sztálin szobrát, és lerombolták egy rendszer hitelét, amely a proletariátus diktatúrájának és a nép köztársaságának nevezte magát. Harcuk egyértelművé tette, hogy a magyar nép függetlenséget akar, demokráciát és semlegességet.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon