Az MDF nagyon elégedetlen a saját kormányával. Némi feketehumorral azt is megkockáztatnám, hogy elégedetlenebb, mint pl. a Beszélő szerkesztői. Nekünk ugyanis már a tavaszi választások két fordulója közötti kampány óta nincsenek illúzióink.
Közhely, hogy a közkegyelem részint politikai, részint jogi gesztus. Most viszont igen érdekfeszítő volt, ahogy kettévált ez a két, szerves egységbe kívánkozó vonatkozás.
Politikai gondjaink azzal függnek össze, hogy a helyzet nem felel meg egy normális demokrácia normális állapotainak, háromnegyed évvel a parlamenti választások után. Egyfelől ma a választópolgárok növekvő része azt kívánja, hogy ez a kormány menjen. Azt várja tőlünk, hogy érjük el a kormány távozását. Másfelől adva van egy parlament, amelyben az Antall-kormány még mindig szinte érintetlen többséggel rendelkezik, és ennek következtében nem világos, hogy egyik napról a másikra hogyan tudnánk távozásra bírni.
Kis János küldöttgyűlési beszámolója kétségkívül fordulatot jelez eddigi politikai stratégiánkhoz képest.
Közülünk – egy – elnök
Végtelenül hálásak lehetünk Csurka Istvánnak, hogy a Magyar Fórum hasábjain megérttette velünk az első felületes pillantásra merő kicsinyességgel magyarázható közjogi botrányt, ami a visegrádi hármas találkozót kísérte. Ti. hogy az államfők találkozójáról a magyar köztársasági elnököt a rendező kormány majd’ kifelejtette. „Antall és Göncz azonban egyelőre még elfért egymás mellett az aláíráskor.
A varsói sajtó már akkor „történelminek” nevezte a visegrádi csúcstalálkozót, mielőtt megkezdődött volna. A lelkesedés érthető: a Magyarországon aláírt nyilatkozat talán véget vet annak az elszigeteltségnek, amelyben Lengyelország több mint tíz éven át élt, s amely egyáltalán nem szűnt meg a kommunizmus közép-európai bukásával.
A lengyel elszigeteltséget elsősorban a kommunista rendszerek félelme okozta: elzárkóztak Lengyelországtól, nehogy elterjedjen a Szolidaritás vírusa a „baráti országokban” is.
Beszélő: Hogyan értelmezhető nemzetközi jogi szempontból a Visegrádon aláírt nyilatkozatok státusza?
V. L.: A három ország által aláírt két dokumentum olyan politikai deklarációnak tekinthető, amely nem tartalmaz nemzetközi jogi normákat.
Visegrád véget vetett a három ország közti rivalizálásnak, s ezentúl Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország együttműködését a szolidáris partnerség fogja jellemezni – állapítja meg a Zycie Warszawy hétvégi elemzése, s a vadkeleti zsurnalizmus e remekénél nehéz lenne leegyszerűsítőbb gondolatot elképzelni.
És mit hozott Visegrád–2? Ma még korai lenne végleges mérleget vonni; mindenesetre valószínű, hogy – a külpolitikai sikerekre éhes lengyel külpolitika és sajtó lelkendezése ellenére – kevesebbet, mint korai elődje. Historikus lelkületű politikusaink mintha elfeledkeztek volna a XIV. századi magyar külpolitika dilemmájának aktualitásáról; egyedül Göncz Árpád fogalmazott másképp: ő volt az, aki a visegrádi csúcs „tárgyának” jelölésére a „köztes Európa” vagy a találóbb német megnevezéssel Zwischen-Európa fogalmat javasolta.
Nem nehéz válogatni azon esetek sorából, ahol egy kormány valamelyik tagja lemondani kényszerült egy ország-világra szóló skandalum nyomán. Hozhatnánk példának a francia hadügyminisztert, Hernault-t, aki először tagadta, majd később beismerni (és lemondani) kényszerült, hogy a francia titkosszolgálat emberei süllyesztették el a Greenpeace környezetvédő és nukleáris robbantások ellen tiltakozó mozgalom Rainbow Warrior nevű hajóját.
Nagyobb port vert fel annak idején, 1963-ban John D. Profumo brit hadügyminiszter esete.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét