Skip to main content

Beszélő

Mink András: Duli-fuli kisgazdák

Mink András


Bár úgy látszik, hogy a kisgazdák belviszonyait már csak a „Hócipő” képes nyomon követni, érdemes megvizsgálnunk azokat a mélyebb okokat, amelyek a pártot már-már szétszaggató belső harcok mögött rejlenek.

Amikor a párt 1989 tavaszán újjáalakult, az alapvető kihívás az volt, hogy képes-e a párt a múlt dicsőségét felelevenítve, nemzeti keresztény pártként visszanyerni hajdani vezető szerepét. 1945-ben azonban, amikor a kisgazdapárt megnyerte a választásokat, a vesztett háború és a szovjet hadsereg árnyékában az egyetlen párt volt, amelyik ezeket az értékeket képviselte.


Bauer Tamás: Kell-e a szabad demokratáknak a világkiállítás?


Ebben az országban számos nagy horderejű ügyben született hibás döntés az elmúlt évtizedekben. És amikor már a döntés nem volt védhető, a kritikusoknak kellett sokszor hallaniuk a szemrehányást: miért nem szóltak időben. Most még időben vagyunk, a nemzetközi elköteleződés küszöbén állunk. Ha meg vagyunk győződve arról, hogy az országnak az lenne előnyös, ha visszalépnénk a világkiállítás megrendezésétől, akkor most kell kiabálnunk.

Így lenne akkor is, ha semmi esélyünk nem lenne arra, hogy befolyásoljuk a döntést.


Btk. 352. paragrafus (1) bekezdés



Aki a szolgálati rend és fegyelem ellen irányuló olyan csoportos, nyílt ellenszegülésben vesz részt, amely a szolgálati feladatok teljesítését jelentősen zavarja, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. 360. paragrafusa az Elöljárói gondoskodás elmulasztását rendeli el büntetni.

Kozák Gyula: Zendülés, avagy: most jó lenni katonának?


Zendülni a Btk. 137. paragrafusa szerint csak legalább három fő tud, másoljuk ide a 352. paragrafus (2) bekezdését: „öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a zendülés kezdeményezője.”

De miért is zendültek ezek a még éppen tini fiúk? Nem másért, mint azért, mert a honvédséget is elérte a kapitalizmus szelleme – természetesen a protestáns etika nélkül.


Eörsi János: Önfinanszírozó mozgó

Expótlék?


A tanulmányt író szakértői csoport vezetőjével, Mészáros Kálmánnal beszélgetünk. Idén februárban lett a Pénzügykutató munkatársa, előzőleg egy nemzetközi érdekeltségű budapesti beruházási ügynökség ügyvezetője, majd a Girozentrale Investment AG igazgatósági tagja volt, e minőségében közreműködött az első magyar nemzetközi részvénykibocsátásokban (Novotrade, IBUSZ, Fotex).

Beszélő: A Világkiállítási Programiroda folyton az önök tanulmányára hivatkozik mint döntő bizonyítékra amellett, hogy a világkiállítás megrendezhető.


Lehel László: Tisztelt Szerkesztőség!


Az ÁB–101 feltámadása címmel megjelenő cikkük, valamint az intézményünk és kiadójuk között folyó peres eljárás adatai olyan újabb és utánagondolást érdemlő tényeket tártak fel, amelyek kétségtelenül alkalmasak arra, hogy az ügyet közérdekűvé tegyék.

E. J. [Eörsi János]: A megfordított logika

Expótlék?


Az állásfoglalásból egy kevésbé költséges, inkább a szellemi tartalomra, mint a létesítményekre összpontosító világkiállítás gondolata körvonalazódott. Erről beszélgetünk Kristóf László szakértővel, aki korábban a Hungexpo kiállításszervező vállalat egyik vezető munkatársa és éveken át a Kiállítások Nemzetközi Irodájának (BIE) magyar delegátusa volt.

Expótlék?


Pótlék-e a világkiállítás a gazdasági rendszerváltás helyett, vagy pedig valódi lehetőségeket teremt a vállalkozások, a foglalkoztatás fellendülésére, a magánszektor térhódítására? És ami ezzel összefügg: megvalósítható-e „vállalkozási alapon” az, amire állami alapon fognak minden bizonnyal igent mondani?

E kérdésekre ezúttal két világkiállítás-párti szakértő segítségével keressük a választ. Gondolatmenetüket követve mi is mérlegelhetjük, milyen előnyökkel és veszélyekkel jár a nagy rendezvény iránti elköteleződés.


Szabó Miklós: Ki parancsol a puskáknak?


Mi a hatalom?

Mao elvtárs nevezetes mondását idézi a cím. A hatalom a fegyveres erő. Azé a hatalom, aki a fegyveres erővel rendelkezik. A magyar honvédség parancsnokának, Lőrincz Kálmán altábornagynak a lemondása és a lemondás elutasítása élesen rávilágít, hogy a Magyar Köztársaság politikai rendszerében még mindig a hatalomról van szó, ha kérdésessé válik a politikai intézmények értelmezése. Hatalomról úgy, ahogyan Mao elvtárs értette: a hatalomról, amit a „puskák”, az erőszakszervezetek birtoklása jelent.


A minta-paktum


Akár az SZDSZ és az MDF köt paktumot, akár a Fidesz javasol hatpárti egyeztető tárgyalásokat, jobb publicista nem mellőzheti, hogy – elszalasztott lehetőségként vagy kívánatos célként – szóba ne hozza a spanyol Moncloa-egyezményt, a diktatúra utáni békés átmenet minta-alapokmányát. A nevezetes megegyezés 1977 végén jött létre, s a következő választásig volt érvényben, mindössze tizenhat hónapig. Mégis jelentős szerepet játszott abban, hogy a helyreállított többpártrendszer átjutott a kezdeti nehézségeken.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon