A meglehetősen ingerült lakosság január 7-től új, várhatóan kellemetlen árakkal fog farkasszemet nézni, s íme január 5-én, szombaton este a Tv-híradó buzgón taglalni kezdi azt a ki tudja honnét elővarázsolt hírt, miszerint terroristák felrobbantani készülnek magyar kórházakat Soha jobbkor (rém)hír nem érkezhetett! S a napilapok első oldalát azóta is a terroristákról szóló (rém)hírek, valamint cáfolatuk díszíti.
Első legális évfolyamunk utolsó számához érkeztünk, s mi tagadás, magunk is csodáljuk, hogy tudta parányi stábunk hétről hétre megcsinálni a lapot. (Ha nem is olyan jóra, mint szeretnénk, s majd fogjuk, de talán nem egészen hiába.) Ez az elementáris csoda, hogy minden héten elkészültünk valahogy, mindenekelőtt Fekete Évának és Havas Fannynak köszönhető, akik a hős asszonyok mitikus erejével préselték ki a szövegeket a fegyelmezetlen többiekből – mindenekelőtt, pontosabban mindennek után szeretett főszerkesztőnkből.
Mondják, ha a kormány által előterjesztett költségvetés kikel, keserves aratásnak nézünk elébe. Az ellenzéki pártok egyöntetű véleménye szerint úgy rossz, ahogy van. Átgondolt koncepciónak a nyomát sem találni benne. Hol kissé megcsapolt, hol érthetetlenül felduzzasztott továbbvezetése az idei tételeknek. Nem koncepcióváltással viselős, csak a fejreállás ígéretét hordozza magában. Ráadásul az idő rövidsége miatt lényegi változtatásra semmi esély, hiszen az ellenzéki pártoknak jószerivel arra sem volt alkalmuk, hogy alaposabban megismerjék és szakértőikkel meghányják-vessék.
Magyarország a válság közepén, színhely a parlament, a kormánypárti oldal, előtérben a gazdasági miniszterek, a nézők mintegy az ellenzék pozíciójából nézik az előadást. A nézőtér első sora előtt háttal a kormány szociokulturális fele, félprofilban a külügy-belügy.
Miniszterelnök (lassan, jelentőségteljesen): Hazánk válaszút elé érkezik ezen a télen, recseg-ropog a világ körülöttünk…
4’ 15”.
A Cavinton-klubba tömörült zalaegerszegi fiatalok Zalarémét választottak múlt szombaton. „Magabiztos kanok” jelentkezését várták a nemes vetélkedő meghirdetői, olyan halálmegvető bátrakét, akik nyilvánosan hajlandók bolondot csinálni magukból. Nem mindenki képes erre. Sőt. Ismerjük be: legtöbben kínos pillanatokban ráeszméltünk már, hogy bizony idétlenek vagyunk egy kicsit. Olykor elszégyelljük magunkat, hogy mily alkalmatlanok vagyunk egy szerepre. Ilyenkor elpirulunk, s igyekszünk sürgősen odébbállni méltóságunk romjait szedegetve.
Nem így a magabiztos kanok Zalaegerszegen!
A budapesti polgárok kisebbségének többsége arra szavazott, hogy ne a kormánykoalíció pártjai, ne is a szocialisták adják a városatyák többségét és ezzel az önkormányzatot Budapesten.
Nos, a két győztes, nem szocialista, ám ellenzéki pártok egyike, a Fidesz, meggondolta magát. Látva az MDF példáját, nem fogadta el a felkínált alpolgármesteri címet, és a kormánypártokkal, a szocialistákkal együtt az SZDSZ ellenzéke lesz a városházán.
Ez a döntés a Fideszre szavazók egy részének bizonyára tetszett.
Igazi próbatétel volt az elmúlt hét blokád válsága. Sok minden kiderült a politikai élet szereplőiről, ami egyébként esetleg csak hónapok, évek múlva vált volna világossá. Egy ilyen jelenségre hívom föl alább a figyelmet.
Alig kezdődtek meg a tárgyalások a taxisok és a kormány képviselői között, máris arról tudósított a sajtó, Kohl kancellár nyilatkozott a magyar helyzetről, és leszögezte: mindent meg kell tenni a magyar kormány sikeréért.
Némely képviselők gyakran és szívesen hivatkoznak népre, nemzetre. Népre, nemzetre, melynek egyedül ők a hivatott képviselői, melynek minden rezdülését ismerik, melynek szolgálata vezérli minden tettüket, melynek óhaja számukra parancs. A nemzet többé-kevésbé világos kategória, bár időnként ekörül is föllángolnak a viták, ám ezt most hagyjuk. De ki a nép? Kezdetben elsősorban a jobbágy vala a nép, ki így ontott vért, majd verítéket, amíg csak élte tartott. Aztán a paraszt volt a nép meg az agrárproletár, meg talán a városba szakadt falusi, netán még az egyszerű iparosember is.
Nem kellett túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: némelyik párt, melyre levitézlés vár a helyhatósági választásokon, a középszerű, sőt annál is gyöngébb választási részvétel miatt illegitimnek próbálja majd feltüntetni a választásokat.
Mert hát veszteni tudni kell. Annál is indokoltabb szóba hozni ezt, mert az elmúlt időszakban a kormánypártok időnként úgy kezdtek viselkedni, mintha örök hatalmat ejtett volna ölükbe a tavaszi parlamenti választás. Ez az októberi nap megtoldotta az ellenzéki kritika hatalmát a többségi felhatalmazással.
Csak azért nem szégyellem az alább következő vallomást, mert azt hiszem, sokunk közös érzeményeiről szól. Őszülő gyermekként nyugodtam meg – nem először az elmúlt szűk fél esztendő alatt – Göncz Árpád október 23-i parlamenti beszédét hallgatva.
Már csak föl-földerengett néha az elmúlt zord évtizedek csoportos magányában az a hajdani biztonság, ami rég elveszett; a gyereké, akihez okos, megértő felnőtt beszél.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 1 hét
10 év 26 hét
10 év 30 hét
10 év 30 hét
10 év 31 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 35 hét