Skip to main content

Külföld

Hányadán állunk?


„Jelenleg a föld egyhatodát foglalják el a szocialista országok, de elérkezik az idő, amikor a világ egytizede, egyszázada sőt egyezrede szocialista lesz…” – jósolta a politikai tiszt az ősrégi viccben, s a szovjet híreket olvasva szavai egyre prófétikusabbnak tűnnek. A függetlenségre váró szovjet köztársaságok helyzete persze távolról sem ilyen anekdotikus. A múlt héten ugyan valóban tizenegyre emelkedett a szuverenitásukat deklaráló szovjet tagállamok száma, s ha Moszkva ezt komolyan venné, valóban csak a rá eső rész alig egyharmadán uralkodhatna.

Krasztev Péter: Orvosság, de melyik áfium ellen?

Törökkérdés Bulgáriában


Bulgáriában a bolgárok és törökök mindig is békességben éltek egymás mellett: a nemzetiségkonfliktus fogalma teljesen ismeretlen volt, a vegyes lakosságú településeken becsülték egymást, sőt, kötelességüknek érezték, hogy bizonyítsák egymás iránti tiszteletüket.

Így aztán mintegy a derült égből jött a Zsivkov-kormány rendelete, amikor 1984 végén, 1985 elején váratlanul a töröklakta területekre vezényelte a hadsereg alakulatait, vagyis olyan helyre, ahol addig teljes volt a béke és a nyugalom.


Krasztev Péter: „…melyik út megyen itt Európába?”


A benzin- és áruhiány miatt csendesnek és üresnek tűnő szófiai utcákat járva rögtön a feszültség jeleit kerestem. Vajon Zselju Zselev, az ország kedves Zseljujának megválasztása csillapította le a nélkülöző testekben lakozó kedélyeket? Aligha.

Kiss Ilona: A szabadulás útvesztői


– Mennyire voltak radikálisak a litvániai változások?

– A hivatalos ideológiában és a vezetésben óriási fordulat történt: antikommunista nemzeti kormány jutott uralomra, mely végül is félig szabadon végezheti tevékenységét a szovjet szisztémában. A baj azonban az, hogy a régi szovjet etatista kormányhivatalnokok és apparátcsikok helyébe lépő új, sokszor szélsőségesen nacionalista bürokratarétegnek eszébe sincs se a privilégiumokról lemondani, se a parancsuralmi módszerekkel egyszer s mindenkorra szakítani.


Vajna János: A felzárkózás hete


A határozat valójában nem hoz gyakorlati változást. A térségben állomásozó amerikai hajóhad és légierő mindenképpen, tehát az ENSZ határozata nélkül is megvalósította volna a blokádot. Így is, úgy is vállalta volna a fegyveres összetűzés kockázatát. Nincs változás abban a tekintetben sem, hogy az amerikai – és a térségbe irányított más külföldi – csapatok a saját lobogóik alatt végzik műveleteiket. E zászlók fölé kifeszítik ugyan az „ENSZ ernyőjét”, de ez csak azt jelenti, hogy az ENSZ nevét adja a blokádhoz.

Vajna János: Embargó vagy blokád?

Az iraki agresszió átformálja az egész Közel-Keletet


Formáját tekintve, e játszmának az a menete, hogy az iraki diktátor „békeajánlatokat” tesz. Legutóbbi ajánlata: futni hagyja az ellene felsorakozó államok polgárait (12-13 ezren rekedtek az iraki, kuvaiti egérfogóban), ha a Nyugat hajlandó „arab belügynek” tekinteni, más szóval ölbe tett kézzel nézni Kuvait elfoglalását.

–lt– [Solt Ottilia]: Emlékezés a ’68-as Prágára


Károly: 1956-ban én nyolcéves voltam – gyerek. Ehhez foghatót, amit augusztus 21-e előtt, ott Prágában, én odáig nem éltem át. Hogy végre egyet akar a vezetés és a nép! Ez az embert naponta meghatotta az egyetemen, a kocsmában, a moziban. A legjellemzőbb a kocsma volt. A söröző ott ugye kicsit más, mint nálunk a kocsma, az a társadalmi érintkezés színhelye. Az ott megforduló, mindenféle réteghez tartozó vendégek mondhatnám egy emberként álltak Dubcek mögött. És ez őszinte volt, mert akkor ott nem félt senki attól, hogy elviszik, ha ellentmond.

[Barcsi János]: Ikerházasság Szerbiában


Néhány héttel ezelőtt, hosszú előkészületeket követően Belgrádban frigyre lépett a bolsevista ideológia két elaggott sarja, a Szerb Kommunista Szövetség és a Szerb Szocialista Szövetség. Ez utóbbi lényegében csupán az előbbi paravánja volt, tényleges tagság nélkül, csupán vezető káderekkel – akár nálunk egykor a Hazafias Népfront. Az új szervezet neve Szerb Szocialista Párt.

Solt Ottilia, –szeg–efhá–lt– [Kőszeg Ferenc–F. Havas Gábor–Solt Ottilia]: Párhuzamos interjúk

Két politikus asszony Erdélyből


Cs. Gyímesi Éva (45 éves) a kolozsvári egyetemen tanít magyar irodalmat és irodalomtudományt. Nagy szakmai tekintélynek örvend az egész magyar nyelvű kulturális életben. „Engem úgy pofoztak be a politikába” – mondja, kifejezve oly sok a szovjet érdekövezethez tartozó európai értelmiségi közös érzését és helyzetét. Nem készült volna politikai szerepre, ám a tudományos és morális megfontolások politikai dimenziót kaptak, s egyszer csak a politikában találta magát. Először az Ellenpontok kapcsán érdemelt ki egy házkutatást a Securitatétól.

Vajna János: Változatok német témákra


I.



Fultontól Aspenig



Talán merő véletlen, hogy Churchill is, Thatcher is külföldön mondta el pályájának minden valószínűség szerint legfontosabb külpolitikai beszédét. De talán mégsem véletlen, s erre a feltevésre ad alapot az a tény, hogy a külföld, ahol a XX.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon