Skip to main content

Kultúra

Szabó Miklós: Az írott szó morális jelentősége

Lackó Miklóssal beszélget Szabó Miklós
„Az intézet megvédte ellenzéki munkatársait”


Szabó Miklós: Az Akadémia Történettudományi Intézete két munkatársa beszélget az elmúlt három évtizedről. Egy olyan műhely munkatársai, amelynek megvolt a jelentősége a korszak szellemi életében, a demokratikus átalakulás előkészítésében is. Lackó Miklós 1955 óta munkatársa az intézetnek, én az 1956-os viharos év után, 1959-ben kerültem ebbe a tudományos műhelybe.

Hajdu István: Kirendezett terek


A közelmúltban az osztrákokkal, a németekkel a dánokkal, a finnekkel és a hollandokkal volt csoportkiállítások után most a szlovákokkal állnak párban a magyarok a Műcsarnokban.

Az Oszcilláció című tárlat – melyet először Komarnóban rendeztek meg, s az, a hírek szerint, nem volt pontosan azonos a budapestivel – egy igen közelinek látszó világ képzőművészetéről ad képet. Ám minden közeliség, szomszédság, a közös múltról és jelenről mondott banalitásözön ellenére sincs (volt) sok fogalmunk az ott született értékekről, s gondolom, nekik sem a mieinkről.


polgár [Kozák Gyula]: Volna

Vajda Lajos halálának ötvenedik évfordulójára


Mi lett volna Vajda életútja, ha a tbc nem végez vele 33 éves korában. Ezer halál leselkedett volna rá. Fűthetetlen albérletekben élte volna meg 1944-et, a vészkorszakot, s dacosan kirakta volna a sárga csillagot. S ha német katonával hozza össze a sorsa, kifogástalan németséggel társalgóit volna Nietzschéről vagy Hegelről.

Hajdu István: Pesti galériák kora ősze


Egy hétig fürkészte a járókelőket a Csontváry-terem kirakatában Szkok Iván homorú és szomorú panoptikumának nem épp legfrissebb darabja, a ragadós tekintetű öntvény mint a hét műalkotása a Képcsarnok számára (mert hát annak, aki le tudta venni szemét a gipszasszonyról, aki kivonhatta magát a festett delej alól, annak talán nemhogy egy hétig, de néhány percre sem volt alkotás a mű, csak tárgy magában), szóval Szkok munkája, ha másra nem, a képkereskedelem hamisságára mindenképpen figyelmeztet, önkéntelenül is.

Pauer Gyula és Méhes László régi lel


nwa [Nagy W. András]: Második fotónyilvánosság

Kapitány Éva kiállítása


„Olyan hatalommal, amely névtelen gödrökbe kaparja politikai ellenfeleinek holttestét, nem lehet kiegyezni!” – kiáltotta, a nagy fáradtságtól inkább csak hörögte, 1988. június 16-án a tévé főbejárata előtt állva Kis János, a majdani szabadelvű pártelnök. De közben már meg is jöttek a motoros rohamrendőrök! És láthatóan nem azért, hogy társadalmi szerződést kössenek velünk, hanem hogy lerugdossanak, lebotozzanak a lépcső tetejéről.

Képzeljük el, ha valamelyik nyugati társaság, a CBS, BBC, CNN ajtajától három méterre folynak ilyen jelenetek!


Könczöl Csaba: Az „iskolamester”

Beszélő-beszélgetés Fehér Ferenccel II.


– Különleges esetet képvisel ebben az egész kijárósdiban történetileg és a te életedben a hatalom és Lukács kapcsolatának „újrarendezése”. Ez oly sikerrel járt, hogy a hatvanas évek végére Lukács életművének egy része kanonizálódott. A mából visszatekintve, hogyan értékeled a saját akkori ebbéli fáradozásaidat, és - másfelől - hol húzta meg a hatalom azt a határt, ahol élesen igyekezett őt az „iskolától”, vagyis tőletek különválasztani?

– ’65–66-nál tartunk. Egy évtizeddel a forradalom, néhány évvel a kivégzések és a ’63-as amnesztia után.


–y–t [Krokovay Zsolt]: Holmi „pluralizmus”, avagy a szovjetek Tokajban

A magyar regény a bolsevizmus korában


Mindenki azt hitte a tokaji írótáborban, hogy a történelem az elmúlt évben már eljátszotta a maga szerepét, amikor Fekete Gyula végképp levette a kezét, hogy úgy mondjam, táviratilag, immár csakis alanyban-állítmányban gondolkodó honfitársairól.

(Hajdu): Bóvli üti snasszt


Emlékszem, hogy amikor az Abbázia kávéházat (hittem én, hogy kávéház volt), szóval az Abbáziát a hetvenes évek végén valami őrületes labirintussá dizájnolták föl, a dolgot a tíz évvel korábban éppen az ottani szürke szkáj fotelekben elátkozott frizsiderszocializmus paródiájaként fogtam föl.

Petri György: „Szeretném, ha odaszögeznének a rajzasztalhoz…”

Nagy Bálinttal beszélget Petri György


Petri György: A század egyik legnagyobb hatású építészeti irányzata a funkcionalizmus volt. A művészek közül az építész van a legközvetlenebbül kitéve a funkcionalitás követelményeinek, hiszen minden épületet használnak valamire: laknak benne vagy dolgoznak, vagy ünnepelnek. Egyszer azt mondtad, hogy több mint ötvenféle funkciójú épületet terveztél, és képtelenség ennyiféle dologhoz érteni. Mi tehát az építész dolga, és mennyiben van vagy nincs köze a funkcióhoz?

Nagy Bálint: Azt gondolom, hogy az építészetnek a funkcióhoz nincsen köze.


Újlaki Gabriella: A szabadság filozófusa

(Polányi Mihály 1891–1976)


„Van-e remény arra, hogy a »szabadság kis köreit« a szabadság birodalmává bővíthessük… avagy még a filozófia eddigi félszabadságát is veszélyeztetheti egy új tekintélyuralmi fordulat?”[1] Ezt a kérdést, amely egy nemrégiben lezajlott filozófiai, szakmai vita indításakor hangzott el, s amelyet a filozófia s ettől el nem választhatóan a szabad gondolkodás sorsa felett érzett jogos aggodalom fűt, talán Polányi Mihály szellemi örökségének felvállalásával válaszolhatjuk meg a legjobban.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon