Kisbali László: „Vagy – álmok, netovábbja – gondolok / adókedvezményes / dohánytőzsde-bérletre.” Megvalósult-e az álom? Van-e ma, „Pákozd és Isaszeg után” Petri Györgynek „dohánytőzsde-bérlete”?
Petri György: Hát szeretném, ha lenne, bár a dohány az mindig állami monopólium volt. De a kiegyezés után bérleti jogot és adókedvezményt adtak azoknak, akik ’48-ban érdemeket szereztek.
Már megint egy ideológia kövülete. Bevallom, elsőként ez merült fel bennem, amikor a kezembe vettem a Századvég Kiadó Anarchizmus kötetét, mely a hiánypótló Modern ideológiák sorozat első darabjaiként látott napvilágot. A szöveggyűjtemény első pillantásra meglehetősen zavarba ejtő. Az anarchizmus ugyanis – minden előzetes ismeretem és rokonszenvem dacára – úgy gyanítottam, legfeljebb egy időszaki kiállítást érdemel. S aztán kerüljön vissza oda, ahonnan kitolták az eszmemúzeum hátsó traktusába.
Nem úgy, mint a nottinghami összejövetel, ahol gombamérgezés döntötte ágynak az előadókat, ezzel figyelmeztetve őket a Bulgakov-főmű ama mitológiai motívumaira is, melyek szerint egyes kultúrák a gombát ördögujjként vagy ördögök kenyereként tartják számon, s szoros összefüggésbe hozzák a vihar és mennydörgés közeledtével.
Az egymásból fejlődő és egymásba indázó fogalmak sajátos és jellegzetes, egymástól látszólag befoghatatlanul távoli képi formákban öltenek testet a párizsi Konok Tamás és a pécsi Gellér B. István munkáin.
Hát megérkeztél! Nem mondom, hogy váratlanul (voltak előhírnökeid), viszont gyorsan és lihegve. Nagy felfújt tested itt piheg Budapest forró utcáin, a kulik elégedetten törlik meg homlokukat: célba értek. A sajtó is hírt ad rólad, emígyen: a Fővárosi Főügyészség felfüggesztette az Új Hölgyfutár márciusi számának „nyilvános közlését, mert a címlapon közölt műalkotás sérti a közerkölcsöt. Egyidejűleg indítványt nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a sajtótermék nyilvános közlésének megtiltására.”
A közlemény tökéletes. Ha a stílust nézem például.
Az Európa Tanács épületének vízben remegő tükörképét csillámló, apró cserepekre töri a Rajnán úszó hattyúcsapat: eszmei kontinensünk strasbourgi központja a Keletről jövő vendég előtt színpadi látványként leplezi le magát. Íme hát vágyaink tündeképe: ide kellene beköltöznünk, itt kellene lakoznunk; de hát lehet-e kényelmesen elnyújtózni ilyen törékeny eszmevárban? Csak a háttérben emelkedő új hivatali épületek csupasz betonfalai érzékeltetik, micsoda erők képesek mozdulni az Egyesült Európa káprázatáért.
Méltatlan Andrzej Wajdához, méltatlan filmjéhez, annak témájához – a zsidó doktor és árvaháza Treblinkában végződő tragédiájához – és méltatlan szabadságunkhoz, a demokráciához, hogy a Korczakot csupán egyetlenegyszer, s akkor is szinte észrevétlenül vetítették nyilvános moziban, s egyszer a Lengyel Kultúrában (szinkrontolmáccsal).
Nemcsak arról van szó, hogy megint elsikkad egy érték, hanem arról is, hogy megint elmulasztunk egy olyan alkalmat, amely tálcán kínálja a zsidókérdés számos aspektusának, neuralgikus pontjának nyugodt tisztázását a művészi ábrázolásával kapc
Amikor a Legújabbkori Történeti Múzeum geometrikusán kaotikus, nyomasztóan vörös-márványos, minden szándék dacára rosszul világított, magyarul sötét lépcsőjén fölfelé, majd lefelé, először pre-, később posztkoncepciókkal bíbelődtem, s a földszintén a lenyűgöző mongol őslények térdéhez dörzsölőző, zsizsikelő és táncikáló gyerekhadakon kétszer, oda s vissza is átvágtam, arra gondoltam, lesz itt az iróniának bőven tere, lehet viccelni a hely szellemén és egyebeken (a genius locin többszörösen is és a legkegyetlenebbül).
– Hányadszor is jársz most Budapesten?
– Sokadszor. Legutóbb tavaly nyáron voltam itt.
– Sok minden megváltozott tavaly óta? Hogy érzed, mi van most a levegőben? Unalom?
– Egyre nehezebb az általánosítás, és ez szerintem a normalizálódás jele. Az azért mégiscsak abnormális dolog volt, hogy az ember megérkezett egy országba, és máris meg tudta mondani, hogy ilyen és ilyen a légkör. Merthogy minden a politikától, a pillanatnyi politikai felállástól függött.
Ludassy Mária: Hát először is arra kérlek mint gyakorlott interjúalanyt, hogy engem mint teljesen kezdőriportert, segítsél. Mint tudod, én 200-300 éves szövegek vallatásához vagyok szokva.
Eörsi István: Én is már majdnem 200-300 éves vagyok, úgyhogy nem kell átállítanod magad.
L. M.: Akkor egy eredeti kérdéssel kezdeni: így képzelted a rendet?
E. I.: Nem, valószínűleg sosem képzeltem el a rendet.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 38 hét
9 év 11 hét
9 év 15 hét
9 év 15 hét
9 év 16 hét
9 év 16 hét
9 év 17 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét