Kultúra

Bikácsy Gergely: Két április


1957-ben április 21–22-re esett húsvét.

A hatalom is ünnepre készült: a leghamisabb, legálságosabb május elsejére, a szép régi munkásmozgalmi nap megcsúfolására (ha még nem csúfolta volna meg eléggé Hitler és Sztálin állama). Az a májusi nap máig szomorúan tanulságos: a forradalom leverése után alig fél évvel a Hősök terén két-háromszázezer ember ünnepelte a Kádár-kormányt. „Kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékünk van” – mondta állítólag maga Kádár egy csodálkozó nyugati újságírónak, aki az októberi százezrekre emlékeztette.


Vágvölgyi B. András: Az állami ember és a szocializáció

(Szabó Ildikó: Az ember államosítása. Politikai szocializáció Magyarországon. Tekintet Könyvek, Budapest, é. n.)


Ahogy Szabó Ildikó könyvét olvasgatom, meglehetősen melankolikus érzések kerítenek hatalmukba az idő tűnékenységét illetően. Az irodalomjegyzékbe felvett utolsó anyagok 1986-os keltezésűek, a Bevezetés 1987 augusztusában íródott, de a kiadókeresés és -találás hányattatásai után csak mostanában láthatott napvilágot. Ha nem volna túlzás, azt mondhatnánk, a dolgozat tragikus volta ez utóbbi tényben keresendő. Igen, mert ’86–87-ben szolid szakmai elismeréssel kecsegtető fogadtatásra számíthatott volna, ma viszont alighanem visszhangtalan marad.

–kozák–: Kápolna

Az Egyetemi Színpad múltja, jelene, jövője


Most itten arról van szó, hogy Istennek tetsző cselekedet-e az Egyetemi Színpadot kápolnává visszaalakítani, vagy éppen ellenkezőleg. Mert tudniilik annak idején, amikor a Piarista Gimnáziumból Eötvös Loránd Tudományegyetemet csináltak, természetszerű volt (már amennyire a dolgok akkor természetszerűek lehettek), hogy kápolna nem lesz az egyetemen. Lett azonban – ha nem is azonnal – kulturális létesítmény: az Egyetemi Színpad. Generációk alapélményét nyújtó kulturális bázis, színház, mozi, koncertterem, meg ami még belefér egy ilyen intézmény profiljába, ahogy akkortájt mondották.

(Upor): A régi-új modell

Az Egyetemi Színpad múltja, jelene, jövője


Történelmi és morális megfontolásból vissza kell adni a piaristáknak kápolnájukat – állt abban a levélben, melyet az egyetem vezetősége „föntről” kapott, és amely megpecsételte az Egyetemi Színpad sorsát. A vezetőségnek ezután sok választása nem volt: rövid töprengés után magukévá tették a történelmi és morális megfontolásokat, és úgy döntöttek, a bölcsészkar épületében valóban elengedhetetlenül szükséges egy római katolikus kápolna létesítése.

Nánay István: Színpadból kápolna?

Az Egyetemi Színpad múltja, jelene, jövője


Egyedülálló intézmény volt az 1957-ben létrehozott Egyetemi Színpad. A másság adta egyedülállóságát. Más volt, mint egy művelődési ház, más, mint egy mozi, színház vagy klub, de e funkciók együtt voltak meg benne. Abban az időben vált fontossá, amikor a kultúrpolitika közeledett az értelmiséghez, nyitottabbá vált a nyugati kultúra értékeire.

Az Egyetemi Színpad érzékenyen reagált a változásokra, és az elsők között volt, akik kihasználták ezt az ideológiai lazítást.


Szabó Júlia: Képtárak – kaptárak

Hatvanas évek – a Magyar Nemzeti Galériában
A XX. századi magyar művészet tárlatai I.


Az elmúlt év nagy sikerű Szinyei Merse Pál-emlékkiállítása után a Magyar Nemzeti Galéria most a közelmúlt egy évtizede képzőművészetének bemutatását vállalta egy aktualitásokban dúskáló művészettörténeti kézikönyv emelkedett szintjén. Kétszáz remekmű látható a kiállításon – olvashattuk közvetlenül a megnyitó után a Magyar Nemzetben.

Nánay István: Életveszélyes szeretet

Tábori György: Mein Kampf


George Tabori, azaz Tábori György a német nyelvterület egyik színházi fenegyereke. Kissé bizarr e megállapítás, mivel a magyar származású, brit állampolgárságú író és rendező a hetvenhetedik esztendejében jár. De tény, ami tény: mióta Tábori – több mint két évtizede – Németországban, illetve Ausztriában él, minden színházi megnyilvánulása esemény, szélsőséges indulatokat vált ki, s bemutatóit gyakran kisebb-nagyobb botrányok kísérik. Miközben a legjelentősebb színházrendezők között tartották és tartják számon, saját színházat csak 1987-ben kapott Bécsben.

Hajdu István: Petőfi a pályán


Azt hihetnénk, Petőfi a lánglelkek materializálódási versenyén, a bronzba, kőbe, olajba és egyebekbe merevülési számban az élen vagy legalábbis az érmesek között végezne.

–ksb– [Kisbali László]: Az orosz forradalom démonai


A szovjet birodalom bomlását látva nem elhanyagolható kérdés, hogy milyen szellemi hagyományokra támaszkodhat a széthulló monstrum romjai között meginduló „újjáépítés”, milyen eszmei-politikai alternatívákat nyújt az orosz gondolati-filozófiai tradíció. Az eddigi történelemtől eltérő, gyökeresen más jövő elgondolását sokunk fejében megnehezíti a feltételezés, miszerint „a szovjet kommunista birodalom – szellemi szerkezetét tekintve – meglepően hasonlít a moszkvai ortodox birodalomra”.

Melegh Attila: Richard van Dülmen: A rettenet színháza


1989 nyarán döbbenten néztük azokat a képsorokat, melyek a pekingi Tienanmen téri tüntetők vezetőinek nyilvános kivégzéséről készültek. A júniusi vérengzés brutalitása így vált teljessé a szemünkben, mert míg itt Kelet-Európában is félni kellett egy esetleges erőszakos rendőri-katonai akciótól (lásd Belgrád), a megtorlás sohasem terjedhetett addig, hogy a lázadókat valamilyen tömeglátványosság keretében büntessék meg.