Skip to main content

Kultúra

Bikácsy Gergely: Két április


1957-ben április 21–22-re esett húsvét.

A hatalom is ünnepre készült: a leghamisabb, legálságosabb május elsejére, a szép régi munkásmozgalmi nap megcsúfolására (ha még nem csúfolta volna meg eléggé Hitler és Sztálin állama). Az a májusi nap máig szomorúan tanulságos: a forradalom leverése után alig fél évvel a Hősök terén két-háromszázezer ember ünnepelte a Kádár-kormányt. „Kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékünk van” – mondta állítólag maga Kádár egy csodálkozó nyugati újságírónak, aki az októberi százezrekre emlékeztette.


Vágvölgyi B. András: Az állami ember és a szocializáció

(Szabó Ildikó: Az ember államosítása. Politikai szocializáció Magyarországon. Tekintet Könyvek, Budapest, é. n.)


Ahogy Szabó Ildikó könyvét olvasgatom, meglehetősen melankolikus érzések kerítenek hatalmukba az idő tűnékenységét illetően. Az irodalomjegyzékbe felvett utolsó anyagok 1986-os keltezésűek, a Bevezetés 1987 augusztusában íródott, de a kiadókeresés és -találás hányattatásai után csak mostanában láthatott napvilágot. Ha nem volna túlzás, azt mondhatnánk, a dolgozat tragikus volta ez utóbbi tényben keresendő. Igen, mert ’86–87-ben szolid szakmai elismeréssel kecsegtető fogadtatásra számíthatott volna, ma viszont alighanem visszhangtalan marad.

–kozák–: Kápolna

Az Egyetemi Színpad múltja, jelene, jövője


Most itten arról van szó, hogy Istennek tetsző cselekedet-e az Egyetemi Színpadot kápolnává visszaalakítani, vagy éppen ellenkezőleg. Mert tudniilik annak idején, amikor a Piarista Gimnáziumból Eötvös Loránd Tudományegyetemet csináltak, természetszerű volt (már amennyire a dolgok akkor természetszerűek lehettek), hogy kápolna nem lesz az egyetemen. Lett azonban – ha nem is azonnal – kulturális létesítmény: az Egyetemi Színpad. Generációk alapélményét nyújtó kulturális bázis, színház, mozi, koncertterem, meg ami még belefér egy ilyen intézmény profiljába, ahogy akkortájt mondották.

(Upor): A régi-új modell

Az Egyetemi Színpad múltja, jelene, jövője


Történelmi és morális megfontolásból vissza kell adni a piaristáknak kápolnájukat – állt abban a levélben, melyet az egyetem vezetősége „föntről” kapott, és amely megpecsételte az Egyetemi Színpad sorsát. A vezetőségnek ezután sok választása nem volt: rövid töprengés után magukévá tették a történelmi és morális megfontolásokat, és úgy döntöttek, a bölcsészkar épületében valóban elengedhetetlenül szükséges egy római katolikus kápolna létesítése.

Nánay István: Színpadból kápolna?

Az Egyetemi Színpad múltja, jelene, jövője


Egyedülálló intézmény volt az 1957-ben létrehozott Egyetemi Színpad. A másság adta egyedülállóságát. Más volt, mint egy művelődési ház, más, mint egy mozi, színház vagy klub, de e funkciók együtt voltak meg benne. Abban az időben vált fontossá, amikor a kultúrpolitika közeledett az értelmiséghez, nyitottabbá vált a nyugati kultúra értékeire.

Az Egyetemi Színpad érzékenyen reagált a változásokra, és az elsők között volt, akik kihasználták ezt az ideológiai lazítást.


Szabó Júlia: Képtárak – kaptárak

Hatvanas évek – a Magyar Nemzeti Galériában
A XX. századi magyar művészet tárlatai I.


Az elmúlt év nagy sikerű Szinyei Merse Pál-emlékkiállítása után a Magyar Nemzeti Galéria most a közelmúlt egy évtizede képzőművészetének bemutatását vállalta egy aktualitásokban dúskáló művészettörténeti kézikönyv emelkedett szintjén. Kétszáz remekmű látható a kiállításon – olvashattuk közvetlenül a megnyitó után a Magyar Nemzetben.

Nánay István: Életveszélyes szeretet

Tábori György: Mein Kampf


George Tabori, azaz Tábori György a német nyelvterület egyik színházi fenegyereke. Kissé bizarr e megállapítás, mivel a magyar származású, brit állampolgárságú író és rendező a hetvenhetedik esztendejében jár. De tény, ami tény: mióta Tábori – több mint két évtizede – Németországban, illetve Ausztriában él, minden színházi megnyilvánulása esemény, szélsőséges indulatokat vált ki, s bemutatóit gyakran kisebb-nagyobb botrányok kísérik. Miközben a legjelentősebb színházrendezők között tartották és tartják számon, saját színházat csak 1987-ben kapott Bécsben.

Hajdu István: Petőfi a pályán


Azt hihetnénk, Petőfi a lánglelkek materializálódási versenyén, a bronzba, kőbe, olajba és egyebekbe merevülési számban az élen vagy legalábbis az érmesek között végezne.

–ksb– [Kisbali László]: Az orosz forradalom démonai


A szovjet birodalom bomlását látva nem elhanyagolható kérdés, hogy milyen szellemi hagyományokra támaszkodhat a széthulló monstrum romjai között meginduló „újjáépítés”, milyen eszmei-politikai alternatívákat nyújt az orosz gondolati-filozófiai tradíció. Az eddigi történelemtől eltérő, gyökeresen más jövő elgondolását sokunk fejében megnehezíti a feltételezés, miszerint „a szovjet kommunista birodalom – szellemi szerkezetét tekintve – meglepően hasonlít a moszkvai ortodox birodalomra”.

Melegh Attila: Richard van Dülmen: A rettenet színháza


1989 nyarán döbbenten néztük azokat a képsorokat, melyek a pekingi Tienanmen téri tüntetők vezetőinek nyilvános kivégzéséről készültek. A júniusi vérengzés brutalitása így vált teljessé a szemünkben, mert míg itt Kelet-Európában is félni kellett egy esetleges erőszakos rendőri-katonai akciótól (lásd Belgrád), a megtorlás sohasem terjedhetett addig, hogy a lázadókat valamilyen tömeglátványosság keretében büntessék meg.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon