Skip to main content

Kultúra

Alain Finkielkraut válasza


Claude Lanzmann a Népirtás egyedüli letéteményesének tekinti magát. Szentül meg van róla győződve, hogy az ő filmje kielégítő ebben a témában, hogy ma eltöprengeni Primo Levin (…), vagy nem utálni Wajda Korczakját kegyeletsértő, mi több, annyit jelent, hogy másodszor is megölik a halottakat. Elisabeth Badintert, akinek az a bűne, hogy megvédte Wajdát, Le Pennel azonosítja. Ami engem illet, én az ellenséghez pártoltam, engem ugyanis Lanzmann szerint az az alávaló igyekezet éltet, hogy minél inkább befeketítsem az áldozatokat, s ezzel minél tisztábbra mossam a hóhérokat.

Catherine David, Nicole Leibowitz: Egy minden gyanú felett álló filmes?


Le Nouvel Observateur: Wajda legújabb filmje Janusz Korczak, a lengyel zsidó tanító történetéről szól, aki 1942-ben, a varsói gettó árvaházából egészen a gázkamrákig kísérte el a gyerekeket. Ön botrányosnak találta ezt a filmet. Miért háborította fel ennyire a Shoah alkotóját egy olyan film, amelynek a priori dicsérendőek a szándékai?

Claude Lanzmann: Azért mentem el a Rocard asszony rendezte vetítésre, mert nagyon megkértek rá.


–cs: A talatofil lány esete a hízott tulokkal

Színházi páholy


A megváltás olajágával közeledő Fiú, akit övéi félreismernek és ezért megölnek – kedves témája az európai kultúrtradíciónak. Szerzők özöne dolgozta fel a történetet színéről és fonákjáról – az utóbbi változatra a legismertebb példa Karinthy Krisztus vagy Barrabása, az előbbire pedig mégiscsak az eredeti, amit mostanában mindenféle változatban árulnak a könyvpiacon. A gazdag választékból – van Evangélium felnőtteknek, gyerekeknek, fogyókúrázóknak; na és persze a számos bibliofil kiadás – talán csak a talatofil („tengerbarát”) verzió hiányzik. Illetve hiányzott.

Bretter Zoltán: Kipontozott részek izgalma


Sütő az Új Élet főszerkesztője, amikor a följegyzések elkezdődnek. Kacsó Sándor példáját idézi (május 22.), amit még sokan mások is idéztek akkortájt, akik írtak vagy szerkesztettek. „Hogyha csak tenyérnyi papírod van, arra is írnod kell.” A lap, újság, írott szöveg léte lényegesebb, mint tartalma, melynek esendősége mindenkor menthető a cenzúrával. De nemcsak a szerkesztők, írók vélekednek emígyen, hanem az egész szellemi, sőt mindennapi életet áthatotta egyfajta metaforikus szemlélet.

Nagy Anna: Mi ez az egész?


Valami viccgyűjtemény? Poénvadászat? A hülyeség csokra? Vagy netán a bölcsességek gyűjteményének paródiája?

Graffiti-kézikönyv. Na ne. Fából vaskarika. Falfirkák, irományok, amint szép sorjában bemasíroznak egy könyv lapjaira. Elő a fantáziával, elő illúziógyártó masinámmal, egy ugrás, és lent vagyok a téren, aztán az utcákat rovom, fáradtságnak persze nyoma sincs, hogyan is lenne, amikor végeláthatatlanul sorjáznak elő a szövegek, egyik a másikba kapva: „Ide figyelj, engem nézz!” és már vonszolnak is magukkal tovább. De az illúzió valahogy mégsem az igazi. Nem megy.


Sarkadi Ilona: A falra írni muszáj!


Graffiti/Your Graffiti Handbook
Pátria Könyvek
Válogatta, szerkesztette és fordította: Salamon Gábor és Zalotay Melinda
Borító és könyvterv: Erdély Dániel




Graffitik. Falfeliratok. Tájékozódási pontok a városban. Bombabiztos jelentések egy bizonyos korosztály (?), egy bizonyos réteg (?) hangulatáról, gondolkodásmódjáról, eszméiről, vonzódásairól, divatjairól. Kik ők? A kötet grafikusa már tudja!?

Üzenetek. Egészen mindennapi üzenetek. Ide és ide mentem.




Kovács Kristóf: A gorilla mint – nem – olyan


„A közép-európai paranoia az, amikor az ember azt hiszi, hogy üldözik, amikor üldözik” – morogja az ember a halhatatlan Esterházy-aranyköpést. De aztán eszébe jut, hogy rendszerváltás volt, nincs mitől félnie, és befordul a Petőfi Irodalmi Múzeum kapuján, hogy ott legyen a „Tiltott zászlók alatt” – a magyarországi szamizdat utolsó évtizedéről szóló kiállítás megnyitóján. Pedig az a szürkekabátos, ott a kapunál csak rendőr lehet… Végül is, gondolja az ember, miközben felmegy, lehet, hogy kiállítási tárgy ő is.

Kovács Kristóf: Színházi pampák diszkrét bája

A Stúdió „K” bemutatója: Szilágyi Andor, „Szűz tíz tojással”


Az a baj velünk, illetve nemcsak az – van velünk annyi, hogy hajjaj! –, hogy nekünk még szuvenírjeink sincsenek igazán. Bezzeg mások! És főleg, persze már megint, a németek! Azok a nett kis csomagok, benne a Fal morzsáival! És persze veszik, mint a cukrot! Pedig az ötlet a miénk volt – de a vasfüggöny (arasznyi drótocskái) már megint a nyakunkon maradt(ak)… Vagy a „kommunizmus utolsó lehelete”! Pedig az ötlet nem is a miénk volt, hanem az izraelieké (akiket ugye csak orientációs fordulatként szeretünk, de össznemzetileg, az össznemzeti szívünkből nem igazán…).

Barna Imre: A szabadság mint kényszerképzet


Sztálin fütyült a külvilágra, a közvéleményre és más effajta imperialista-kozmopolita baromságokra. Annyi embert csukatott és gyilkoltatott le, amennyi jólesett neki, és – mint tudjuk – az ezzel kapcsolatos jogi kérdéseket illetően sem volt szívbajos.

Sztálin generalisszimusz fütyült az etikettre, a divatra is, és az egyenruhákat szerette. Utódai nyakkendőt kötöttek, és kedvenc szokásukká vált nyugati államférfiakkal fényképezkedni. Nekik valamiért igen fontos lett, hogy mit gondol róluk a világ.


Kiss Ilona: Bejárat a pokolba

avagy: Bulgakov, a poliglott


„Megtalálták a pokol bejáratát!” – adta hírül a minap az örvendetes hírt a moszkvai televízió híradója, s a nyomaték kedvéért meg is szólaltatták a magát hangsúlyozottan ateistának valló geológusprofesszort, aki tudós alapossággal számolt be szibériai expedíciójuk során látott szarvas lényekről s a titokzatos barlangból hallatszó emberhangokról.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon