Skip to main content

Kultúra

Szirtes János: Mentés – menekülés – iskolaterápia?


Jóllehet, immár nyolcadik éve (mióta diplomát kaptam a Képzőművészeti Főiskolán) nem sokat hallok az iskoláról – most mégis hónapok óta lázban égek. Hallom a jó híreket. Diáklázadás! Reform! Végre az igazi szakma képviselői a katedrákon!

Az ósdi kapuk csikorogva kitárulnak!

A művészpalánták ezentúl házon belül találkozhatnak hazánk élő művészetével! Nem kell füstös presszókban, sötét magánlakásokon szorongani friss levegőért, világosságért! Hiszen tágas az iskola, sok minden elfér benne.




–rp– [Upor Péter]: Vállalkozni muszáj…

Bemutatjuk az Óbudai Társaskört


Merényi Judit: Valamikor régen is így hívták ezt a házat. Akkoriban itt a környéken volt a nép által Kis Faládának hívott Kisfaludy Színház, a Katolikus Legényegylet és egy másik kulturális egyesület, s tulajdonképpen ezek központjául szolgált a Társas Kör. Azért akartam ezt a nevet visszavenni, mert utálom a művelődési ház elnevezést. Azt hiszem, ehhez minden jogom megvan, hiszen én ebben az intézményrendszerben „nőttem fel”. A névváltozás természetesen funkcióváltozást is jelent.

Tófalvi Zoltán: La revedere!


Molnár Dénes marosvásárhelyi grafikusművészt egy több mint húsz éve hatályos törvény alapján véglegesen megfosztották tanári állásától s véglegesen kizárták Románia összes iskolájából. A marosvásárhelyi rajztanár munkaszerződését felbontó határozat indoklásában nemzet- és országárulónak kijáró bűnlajstrom szerepel: „az 1990.

Szeles László: Időjárásjelentés


„Eső eshet, nap süthet magától is, időjárás
azonban csak azért van, mert bemondta a rádió,
megírta az újság, mutatta a televízió.”



Panni és Manó ugyan a nagymamánál vannak, mégis elég korán kelünk vasárnap. A gyerekzsivajt pótlandó, irány a rádió. A készülékből a „hiteles” újságíró több évtizede megszokott, míves beszéde hallik. Hogy hiteles, az főként onnan tudható, hogy rendszeresen megszólalhat a Vasárnapi Újságban, de ilyetén minősítését megerősíti kifinomult beszédmódja is. Persze maga a „hiteles” kifejezés sem akármilyen retorikai vívmány.


–cs: A kutyaszalonna mint delikátesz


És éjjel 11 1/2-kor lehunyá szemeit – vagy valami ilyesmi áll magáról Szigligetiről a szolnoki műsorfüzetben. Nos (ami engem illet) én 9 1/4-ig bírtam. Pedig díszelőadás volt, kedvenc miniszterem, Bod Péter Ákos felléptével – őt még a taxisblokádbéli szép napokban szerettem meg, amikor olyan meghatóan emberközelbe sikerült hoznia a kormányt –, volt díszoklevél-átadás a javarészt jugoszláv építőknek, akik (ráadásul) jutalmul megnézhették (ezt) az előadást, amelyből feltehetően egy kukkot se értettek.

Ablonczy László: Szellemi terv


A napilapok már beszámoltak róla, hogy az országgyűlés kulturális bizottsága időszerű gondokról eszmecserét folytatott a tárca vezetőivel. Ahogyan külső szemlélőként s mégiscsak érdekeltként hallgattam az expozét, majd a felszólalásokat, megcsapott az általános zavartság, bizonytalanság fuvallata. Annyiféle ötlet, elképzelés közepette egyvalami és alapvetően fontos nézőpont hiányzott: az, hogy egységes elgondolás keretében nyilvánuljanak meg, illetve igazíttassanak helyre a felvetett kérdések, újra és újra anyagi gondok állottak elő.

Megkérdeztük Babarczy Lászlót,


a Színházművészeti Szövetség elnökét, a Szakmai Egyeztető Bizottság tagját, mi az álláspontjuk Csiszár Imre leváltásával kapcsolatban. Babarczy elmondta, jóllehet magával a vezetőváltozás szükségességével egyetértettek, különösen visszatetsző, hogy többen is azt a látszatot keltették, mintha Csiszár leváltásának módjával, időpontjával, valamint a kinevezett személyével is egyetértettek volna, holott ők egyértelműen más javaslatot terjesztettek elő.

Upor Péter: 14 millió 999 ezer 999

Nemzeti borotva


„… Igen, évtizedeken át a hivatalnok urak Legfelsőbb Személye, a Kastély ura meghosszabbított kezeként a hivatalosság komédiáját játszották, játszhatták. (…) Nagy marionettjáték zajlott itt, amelyben fababák kavalkádját láthattuk, s az igazi játékos, a mutatványos a paraván mögött rejtezett.”
(Idézet Ablonczy László
 Színházi hivatalnokok című cikkéből. Magyar Ifjúság, 1989.

Hajdu István: Iskola a halálán

Beszélgetés Károlyi Zsigmonddal


– Idén a bronzpermet már téged sem került el: megkaptad a Munkácsy-díjat. Nem szeretném, ha fanyalognál, s csak a szégyent emlegetnéd.

– Persze, örülök, hogy valakinek eszébe jutottam, s a szövetség festőszakosztálya rám szavazott. Szóval, jó érzés, hogy vannak, akik szeretik a munkáimat. Másrészt mit jelent egy ilyen díj? Érem, oklevél, egy kis pénz. Eszembe jut például a közhely: „Munkácsy, a legnagyobb magyar festő, aki egyetemes szintre emelte a magyar festészetet, megkapta a párizsi aranyérmet.” Mikor? A porosz–francia háború küszöbén.


Barna Imre: A szabadság levegője


A börtönviszonyok – gondolom – híven szemléltetik egy-egy társadalom lényegi vonásait. Egy diktatúra börtönviszonyai nyilván a diktatúra lényegét segítenek megérteni.

Ami nem olyan egyszerű.

Auschwitz kibírhatatlan jelentőségét épp az adja, hogy a történelemből, az európai civilizációból és persze a náci Németország „normális” világából kiszakítva sem tűr semmiféle analógiát.

A „szovjet típusú” társadalmakat viszont (kivált az eredeti szovjet minta esetében) nyugodtan mondhatjuk akár „börtön típusúaknak” is.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon