Kultúra

Szirtes János: Mentés – menekülés – iskolaterápia?


Jóllehet, immár nyolcadik éve (mióta diplomát kaptam a Képzőművészeti Főiskolán) nem sokat hallok az iskoláról – most mégis hónapok óta lázban égek. Hallom a jó híreket. Diáklázadás! Reform! Végre az igazi szakma képviselői a katedrákon!

Az ósdi kapuk csikorogva kitárulnak!

A művészpalánták ezentúl házon belül találkozhatnak hazánk élő művészetével! Nem kell füstös presszókban, sötét magánlakásokon szorongani friss levegőért, világosságért! Hiszen tágas az iskola, sok minden elfér benne.




–rp– [Upor Péter]: Vállalkozni muszáj…

Bemutatjuk az Óbudai Társaskört


Merényi Judit: Valamikor régen is így hívták ezt a házat. Akkoriban itt a környéken volt a nép által Kis Faládának hívott Kisfaludy Színház, a Katolikus Legényegylet és egy másik kulturális egyesület, s tulajdonképpen ezek központjául szolgált a Társas Kör. Azért akartam ezt a nevet visszavenni, mert utálom a művelődési ház elnevezést. Azt hiszem, ehhez minden jogom megvan, hiszen én ebben az intézményrendszerben „nőttem fel”. A névváltozás természetesen funkcióváltozást is jelent.

Tófalvi Zoltán: La revedere!


Molnár Dénes marosvásárhelyi grafikusművészt egy több mint húsz éve hatályos törvény alapján véglegesen megfosztották tanári állásától s véglegesen kizárták Románia összes iskolájából. A marosvásárhelyi rajztanár munkaszerződését felbontó határozat indoklásában nemzet- és országárulónak kijáró bűnlajstrom szerepel: „az 1990.

Szeles László: Időjárásjelentés


„Eső eshet, nap süthet magától is, időjárás
azonban csak azért van, mert bemondta a rádió,
megírta az újság, mutatta a televízió.”



Panni és Manó ugyan a nagymamánál vannak, mégis elég korán kelünk vasárnap. A gyerekzsivajt pótlandó, irány a rádió. A készülékből a „hiteles” újságíró több évtizede megszokott, míves beszéde hallik. Hogy hiteles, az főként onnan tudható, hogy rendszeresen megszólalhat a Vasárnapi Újságban, de ilyetén minősítését megerősíti kifinomult beszédmódja is. Persze maga a „hiteles” kifejezés sem akármilyen retorikai vívmány.


–cs: A kutyaszalonna mint delikátesz


És éjjel 11 1/2-kor lehunyá szemeit – vagy valami ilyesmi áll magáról Szigligetiről a szolnoki műsorfüzetben. Nos (ami engem illet) én 9 1/4-ig bírtam. Pedig díszelőadás volt, kedvenc miniszterem, Bod Péter Ákos felléptével – őt még a taxisblokádbéli szép napokban szerettem meg, amikor olyan meghatóan emberközelbe sikerült hoznia a kormányt –, volt díszoklevél-átadás a javarészt jugoszláv építőknek, akik (ráadásul) jutalmul megnézhették (ezt) az előadást, amelyből feltehetően egy kukkot se értettek.

Ablonczy László: Szellemi terv


A napilapok már beszámoltak róla, hogy az országgyűlés kulturális bizottsága időszerű gondokról eszmecserét folytatott a tárca vezetőivel. Ahogyan külső szemlélőként s mégiscsak érdekeltként hallgattam az expozét, majd a felszólalásokat, megcsapott az általános zavartság, bizonytalanság fuvallata. Annyiféle ötlet, elképzelés közepette egyvalami és alapvetően fontos nézőpont hiányzott: az, hogy egységes elgondolás keretében nyilvánuljanak meg, illetve igazíttassanak helyre a felvetett kérdések, újra és újra anyagi gondok állottak elő.

Megkérdeztük Babarczy Lászlót,


a Színházművészeti Szövetség elnökét, a Szakmai Egyeztető Bizottság tagját, mi az álláspontjuk Csiszár Imre leváltásával kapcsolatban. Babarczy elmondta, jóllehet magával a vezetőváltozás szükségességével egyetértettek, különösen visszatetsző, hogy többen is azt a látszatot keltették, mintha Csiszár leváltásának módjával, időpontjával, valamint a kinevezett személyével is egyetértettek volna, holott ők egyértelműen más javaslatot terjesztettek elő.

Upor Péter: 14 millió 999 ezer 999

Nemzeti borotva


„… Igen, évtizedeken át a hivatalnok urak Legfelsőbb Személye, a Kastély ura meghosszabbított kezeként a hivatalosság komédiáját játszották, játszhatták. (…) Nagy marionettjáték zajlott itt, amelyben fababák kavalkádját láthattuk, s az igazi játékos, a mutatványos a paraván mögött rejtezett.”
(Idézet Ablonczy László
 Színházi hivatalnokok című cikkéből. Magyar Ifjúság, 1989.

Hajdu István: Iskola a halálán

Beszélgetés Károlyi Zsigmonddal


– Idén a bronzpermet már téged sem került el: megkaptad a Munkácsy-díjat. Nem szeretném, ha fanyalognál, s csak a szégyent emlegetnéd.

– Persze, örülök, hogy valakinek eszébe jutottam, s a szövetség festőszakosztálya rám szavazott. Szóval, jó érzés, hogy vannak, akik szeretik a munkáimat. Másrészt mit jelent egy ilyen díj? Érem, oklevél, egy kis pénz. Eszembe jut például a közhely: „Munkácsy, a legnagyobb magyar festő, aki egyetemes szintre emelte a magyar festészetet, megkapta a párizsi aranyérmet.” Mikor? A porosz–francia háború küszöbén.


Barna Imre: A szabadság levegője


A börtönviszonyok – gondolom – híven szemléltetik egy-egy társadalom lényegi vonásait. Egy diktatúra börtönviszonyai nyilván a diktatúra lényegét segítenek megérteni.

Ami nem olyan egyszerű.

Auschwitz kibírhatatlan jelentőségét épp az adja, hogy a történelemből, az európai civilizációból és persze a náci Németország „normális” világából kiszakítva sem tűr semmiféle analógiát.

A „szovjet típusú” társadalmakat viszont (kivált az eredeti szovjet minta esetében) nyugodtan mondhatjuk akár „börtön típusúaknak” is.