Skip to main content

Kultúra

Ara-Kovács Attila: Zsidónak lenni Besszarábiában…


Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy Moldáviában még mindig több mint félszázezer zsidó él. Félszázezer azt követően, hogy részben a sztálini terror, de főként az 1941–1944 közötti román megszállás mindent elkövetett, hogy végérvényesen kiirtsa őket…

Besszarábia ugyan a Holocaust számon tartott mártírvidékeinek egyike, az ott történtekről azonban éppoly keveset lehet tudni még ma is, akárcsak akkor, amikor még államérdeknek számított a tömegmészárlások eltussolása.


K. F.: A hit oktatása


Az Intézet elsősorban a Hit Gyülekezete lelkészi utánpótlását hivatott biztosítani, de fogadunk jelentkezőket más egyházakból is, akik teljes-evangéliumi szemléletű képzésben szeretnének részt venni.

Egyházunk esetében valóban megvalósult az állam és egyház elválasztásának elve, amennyiben a pártállam „föld alá kényszerítette” közösségünket. Így aztán nem volt lehetőségünk arra, hogy oktatási tevékenységünknek adminisztratív formát adjunk, bár a hitoktatásunk és lelkészképzésünk már egy évtizedes múltra tekinthet vissza.


Kovács Ágnes: „Menteni nem tudjuk, ami történt, de bevallani igen…”


Az elmúlt héten a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Művészettudományi Intézete „A Holocaust témája a művészetekben” címmel konferenciát rendezett.

Az előadók között a legnagyobb vitát most is az váltotta ki, milyen szerepet játszott a Holocaust a magyar történelemben, és kit terhel a felelősség.


Ember Mária: Mit szabad a szatírának?


Előadásom címéül azt a kérdést választottam, amelyet századunk első harmadában egy kiváló német szatirikus író – Kurt Tucholsky – tett fel egyik kis eszmefuttatásában. „Was darf die Satire?” – ez volt írásának címe is, és így felelt saját kérdésére: „Alles.” Mindent.

Mindent?

Miközben nyilvánvalóan egyet kell értenünk ezzel a válasszal, valahogy mégis túl egyszerűnek látszik ez a válasz és ez az egyetértés.




Dorn Krisztina: A címzett ismert, de nem nyit ajtót

Tudósítás a veszprémi utcafesztiválról


Mivel Veszprém feltehetőleg nem az egyetlen bezárt magyar város, ki-ki szabadon asszociálhat a bezárt jelző jelentésére. Dísztáviratot pedig, kicsit üdvözletül, kicsit békés ultimátum helyett fogalmazott a Kör. A művészeti fesztivál azért zajlott az utcán, a belváros sétálóutcáján, mert itt találkozhatott a művekkel a megszólított város legtöbb különböző ízlésű lakója és sok, a Balaton elől menekülő turista.

Csányi Kinga: „Itt az ideje, hogy az irodalom tisztán irodalmi funkcióit töltse be”


Hova helyezné el Ön a FORRÁS-t az irodalmi lapok sorában?

Erre kétféle válasz lehetséges, egyrészt a FORRÁS múltja, másrészt pedig jelene. Az előbbi a népies lapok közé helyezi az Alföld és a Tiszatáj mellé, míg ma, hogy az irodalom felszabadult a politizálás alól, ezeknek a lapoknak is az a törekvése, hogy minőségi szépirodalmat közvetítsenek.


Kováts Albert: Egy újpesti polgár vallomásai (1941–1948)


„A parancsuralmi rendszerek közös tulajdonsága, hogy az emberi agyat ugyanúgy a kormány tulajdonának tekintik, mint bármi mást, ami fölött szabadon lehet rendelkezni.

K. Esztári Andrea, Krasztev Péter: Buksz a borotvaélen, avagy megbosszulja-e magát a minőség

Beszélgetés Klaniczay Gáborral és Szörényi Lászlóval, a Buksz szerkesztőivel


Beszélő: Hogyan juthat manapság eszébe valakinek, hogy egy biztosan veszteséges vállalkozásba, könyvszemle kiadásába kezdjen?

Klaniczay Gábor: Az ötlet 1989 elején született, de már négy-öt éve felmerült az igény egy olyan lapra, ahol tudományos viták folynak. A legfőbb akadályt akkor a cenzúra jelentette. Hosszú éveken át arra pazaroltuk az energiánkat, hogy létrehozzunk egy fedőszervezetet, mert akkoriban csak kiadói szervek adhattak ki lapot. Mire sikerült, addigra elhárultak az akadályok a lapalapítás elől.


Kiss Ilona: Kis konyhai apokalipszis


– Szóval miért ne szidjuk a KGB-t?

T. N.: Mert a pétervári avantgárd a KGB-nek köszönheti létét, mi több, egyenesen KGB-parancsra született… Egészen a hetvenes évek közepéig a kutyát se érdekelte, van-e egyáltalán szovjet avantgárd, mígnem egyszer a nyugati újságírók a Párizsban vendégeskedő Brezsnyev elé borítottak egy halom felvételt arról, miként verik szét odahaza a rendőrök az első moszkvai avantgárd kiállítást. Brezsnyev gyorsan helyi túlkapásnak nyilvánította az incidenst, ám ezzel akaratlanul is elismerte az avantgárd létét.


Perneczky Géza: Velence, a festészet meg a kis semmi és a nagy semmi


Minden lexikon így tudja: a festészet történetének legszebb fejezetei a lagúnák városához, Velencéhez kötődnek. Évszázadokon át az ablakokat kitárva nem a világ rajzos képe, hanem e képek olajosan egymásba itatott fénye tódult be a palotákba. Mintha a délibáb érkezett volna látogatóba, úgy fodrozódtak a falakon a víz, az égbolt, a felhők, a ringó bárkák és a vitorlák egymásra vetült színei és árnyképei.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon