Skip to main content

Kultúra

Lugo [Lugossy Lugo László]: Kulturális és fényképi találkozások a lausanne-i Musée de l’Elysée-ben

(1990. június 16.–július 16.)


Ezen a világon immár minden le van fényképezve. Vagy én készítem a képet, vagy én vagyok rajta. „Abbahagyom a fényképezést”, gondoltam, mikor megpróbáltam végignézni a kiállítást Lausanne-ban.

Belépsz egy BNV-méretű kiállítási csarnokba, és mindenhol fényképeket látsz. Száz fotós Kelet-Európából, átlagban húsz felvétel fejenként, az egyenlő kétezer. A belépőjegyeket úgy adják, hogy egynek az áráért három alkalommal lehet bemenni, hogy a nézőnek legalább halvány fogalma kialakuljon róla, mit is lát.

Persze a magyarok már megint morogtak.




Nánay István: A tetszhalál állapotában

Az amatőr színjátszás helyzetképe


Csaknem két évtizede ez a város ad helyet a nem hivatásos színházak kétévenként megrendezett seregszemléjének. Ezek a találkozók szeizmográf-pontossággal jelezték a társadalom, a színház s benne az amatőr színjátszás mindenkori helyzetét, problémáit, s ezáltal különös fontosságú események voltak.

A kezdetekkor Kazincbarcika a fiatal értelmiségiek hazai Mekkája volt. Itt mindig történt valami. Harc folyt. Esztétikai és politikai harc.


Timár Katalin: A lakhatatlan győzelem


Egyelőre nem világos, hogy van-e bármiféle összefüggés a honi politikai élet liberalizálódása és a Műcsarnok kiállítási koncepciójának látható változása között. Mindenesetre ilyen – hazai tekintetben – új szellemű kiállítás volt az Erőforrások (Ressource Kunst) is, és bizonyos fokig most a Triumf – A lakhatatlan címet viselő bemutató, mely 12 dán, illetve ugyanennyi magyar művész közös jelentkezése.

–Solt–: Politikai optika

Beszélgetés Örkény Antal szociológussal


– Vajon kiderült-e ebből az 1989 eleji vizsgálatból, hogy számíthat-e állandó közönségre a Beszélő, egy liberális szellemű politikai hetilap?

– Ha egy mondattal válaszolnék, azt mondhatnám, hogy igen. ’89 tavaszán a maihoz képest sokkal zavarosabb időszakban egy kísérleti szituációt teremtettünk ezzel a vizsgálattal. Abban nem hittünk, hogy léteznek ideológiák a társadalomban, inkább optikákat kerestünk, semmint ideológiákat. Felkínáltuk a vizsgált személyeknek végül is három nagy nézetrendszer vagy ideológia elemeit.


Timár Katalin: Na, igen!


„Új kávézó”, jobban mondva galéria nyílt a Szamuely, azaz Lónyay utcában a „NA-NE, hát ezt aztán már mégse…” reakciókat kiérdemlő művészek hazai bemutatkozására. A NA-NE! elnevezés Bachman Gábortól származik, aki Ocztos Istvánnal „egy NA-NE! galériát tervezett”. Ne firtassuk most azokat a szinte végtelennek tetsző távlatokat, melyeket ez az egy szócska felidézhet bennünk, bízvást örülhetünk annak a „fegyverténynek” is, hogy ez az egy NA-NE! galéria létrejött.

Perneczky Géza: Mire jó az orosz kaviár Nyugaton?


A kölni Kunstverein földig érő, kirakat nagyságú ablakai a város egyik legforgalmasabb utcájára néznek, így hát nem is kell megvenni a belépőjegyet annak, aki csak úgy futólag akar valamilyen benyomást szerezni a termekben kiállított anyagról. Most, hogy Kunstvereinben július végéig például az NDK-ból Nyugatra átköltözött Georg Herold tárlata látható, így, az ablakon át, olyan kép tárul a kíváncsi tekintet elé, ami a legkevésbé sem hozható kapcsolatba az elmúlt évtizedek keletnémet festészetével.

Konrád György: Mi az a NA-NE?


Van-e művészet túlzás nélkül? Van-e túlzás figyelmeztetés nélkül? Van-e kaland a figyelmeztetés céltudatos mellőzése nélkül? Van-e művészi cél, amely nem a soha és a sehol környékén motoz?

A síugró transzcendál egy nagyot, aztán szép ívben lepottyan. Ennyi! Eddig jutott.

A művészetre ránehezedik a hülyeség gravitációja, legelsősorban a művészé.

Az atyától sem várható el, hogy ne ismételje magát. Természetesen a fiútól sem.






Kisbali László, Kiss Ilona: Boszorkánykonyha

avagy: lesz-e konszern 2000-re a 2000-ből?


– Igaz, hogy az Európa Alapítvány is a boszorkányoknak köszönheti létét?

– Igen, az indító tőke valóban a Rontás és igézés című boszorkányper-történeti könyvemért kapott honorárium volt, de most már van rendszeres jövedelmünk is: kutatásszervezésekre, találmánymenedzselésre vállalkozunk. Az ebből származó kb.


– czki – [Gyekiczki András]: Auschwitz eljött Budapestre


A Harmadik Birodalom megsemmisítő táborait túlélők emlékezéseikben gyakorta említést tesznek egy különös, lágerbeli álmukról. Ez a tartalmában nagyrészt egyező álom arról szól, hogy hazatérésük után szeretteik nem hisznek kimerítő beszámolóiknak, sőt tulajdonképpen végig sem hallgatják őket. Primo Levi nemrég megjelent könyvének bevezetőjéből (Akik odavesztek és akik megmenekültek) különös okunk van idézni a fentieket, hisz ezúttal nem kell a visszatértekre hagyatkoznunk, Oswiecimig sem kell elmenni a Holocaust képtelen borzalmainak érzékeléséhez.

–ms–: „A nívó önmagában is irányzat…”


Beszélő: Kilenc száma jelent meg eddig irodalmi-művészeti-kulturális folyóiratotoknak. Úgy tapasztalom, ez idő alatt komoly tekintélyre tett szert. Mitől HOLMI a HOLMI?

R. S. : A címadást heves és hosszan tartó vita előzte meg, s ha akkor főszerkesztőnk, Réz Pál ajánlata győz, akkor – talán – a TALÁN-ról, ha pedig az enyém, akkor a BÓLYÁ-ról kérdezhetnéd ugyanezt. De most már, hogy megbékéltünk e címmel, s netán az olvasó is elfogadta, elmondhatjuk, hogy mit szeretünk benne.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon