– olvashatjuk Felix (alias Srecko Puntaric) albumának előszavában, s a karikatúrák nem hagynak kétséget alkotójuk válasza felől: igen, van élet a halál előtt, más kérdés, hogy olykor mennyire szánnivalóan nevetséges és siralmas ez az élet. Puntaric karikatúrái a 2000-könyvek első köteteként jelentek meg, mint ahogyan arról a Beszélő múlt heti számában hírt adtunk.
A kerülőutak tanulságai
Radnóti Sándor azon gondolkodók közé tartozik, akiknek Lukács György volt a tanítójuk, s akik, mint ő maga fogalmazza: „anyanyelvként sajátították el a marxizmust”. Ugyanezen generáció legjobbjai már mind elmondták a maguk „sírbeszédét a marxizmus felett”, mely nekrológ hitelességének megítélésekor számba kell venni, hogy ez a marxizmus a politikai hatalommal való „heveny szembenállással” kapcsolódott össze, ami meglehetősen kényelmetlen következményekkel járhatott.
A nyolcvanas évek közepén megjelent egy folyóirat, a Századvég. Egyetemi, pontosabban szakkollégiumi kiadványként jelentkezett, pályakezdő értelmiségiek orgánumaként.
Vajda Mihály: Orosz szocializmus Közép-Európában (Budapest, Századvég Füzetek, 4., Századvég Kiadó, 1989) című kötete a nemrég még létező szocializmustól szól: olyan esszéket tartalmaz, amelyekben a szerző a „baloldali szovjetológiának” nevezhető műfaj jelentékenyebb produktumai okán/kapcsán/ürügyén fejti ki a szovjet típusú rendszerekkel kapcsolatos nézeteit, kommentál „levegőben lógó” kérdéseket. A konkrét kérdések többsége a történelemből kifolyólag már nem lóg a levegőben.
Ha csak annyit mondok, hogy a Mausban egy Art Spiegelman nevű amerikai szerző a szülei Holocaust-történetét beszéli el, akkor gyanút keltek, ráadásul semmit sem mondtam. Még akkor sem, ha ehhez hozzáteszem, hogy a szokványos fordulatok közé (mert hát, mi tagadás, a lágerirodalom is réges-rég kitermelte már a maga lektűrözönét), szóval, hogy a megszokottba szokatlanságok is keverednek.
Mi lehetne fontosabb feladata Közép-Európa művészetét és irodalmát megismerni kívánó kutatóknak, mint felkutatni a központok és perifériák vidékén a társadalom szellemi forradalmait előkészítő, megvalósító és megőrző avantgárd mozgalmakat? Ezt tette rövid, de sikeres élete folyamán Frantisek Smejkal a két háború közti polgári Csehszlovákia avantgárdjának kutatója, akinek monográfiái sorát összegező, a cseh avantgárd építészetet, képzőművészetet, színházat, filmet egyaránt bemutató kiállítását 1989 elején láthatta a Műcsarnokban a magyar közönség.
Néhány héttel ezelőtt jelent meg Washingtonban, az Occidental Press kiadásában Szellemi honvédelem címmel Szabó Zoltán összegyűjtött írásainak első kötete. „Szabó Zoltán életműsorozatát indítjuk útjára – írja a bevezetésben a két szerkesztő, Kenedi János és a Washingtonban élő András Sándor. Majd így folytatják: Az út nem ígérkezik kevésbé nehéznek, mint amelyen eddig haladt – pontosabban nem haladt – Szabó Zoltán munkássága az olvasó felé 1946 után.
„Sztálin elvtárs… éberen őrködik a művészet minősége felett”
(Pogány Ö. Gábor, 1949)
Az elmúlt negyven évben a magyar filozófiai kultúra természetellenesen egyoldalú volt. Miközben állandóan reflektorfényben állt a baloldali hagyomány, amelyet sokan szinte azonosítottak a filozófiai tradícióval, másfelől azt a liberális eszmerendszert, amely a mai nyugati, elsősorban angolszász gondolkodást meghatározza, s amelynek jelentős képviselői a közép-európai országokból származnak, jórészt megjelenni sem engedték.
Ünnep. Tabán-ünnep. Tabáni beatünnep. Évelő virág. (Flowers’ power.) A Dunára ereszkedő Tabán lankáin 1968 tavaszán kelt ki az internacionális folklór virága, a beat-hippi kultúra. ’68-ban. Véletlenül ebben az évben. Hiszen a „véletleneknek” – rejtett szálakon igazodó összefüggések és közlekedőcsatornák láthatóvá váló felbukkanásainak – már ilyen a természetük.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 41 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét