Skip to main content

Kultúra

Bihari Ágnes: Elvágyódás ’90

Koncz András: Kereszt a Keleti-tengernél


Nem tudom, hányan láthatták azt az installációt, amit Koncz András állított ki két frissen elkészült képe mellett a Fészek Galériában. A több műfajt egybeötvöző munka két, egymással térbeli-hangulati kapcsolatban lévő részből áll: egy elrévedő, cigarettázó női fej – mely a régebbi Koncz-képekről ismert motívum – és egy térdelő ülésben ábrázolt sötét trikós pár, mely bizarr hármast alkot a háziállatként mellettük fekvő hüllővel. A mindenkori háttér a két installációs rész közé-mögé kerül, a képkeretet idéző képkivágat által pedig a két rész azonos kontextusban él.

Dávid Péter: Hungarian graffiti

(Gyűjtés a politikai folklór köréből)


A minap egy könyvesboltban a következő párbeszéd ütötte meg a fülemet:

„– Jó napot kívánok, »Politikai kultúra Magyarországon« van?

– Sajnos nincsen.”

Nézzük a letépett és átragasztott plakátok tömkelegét: szerény becslés szerint is 90 százalékuk ilyen sorsra jut, akár már a kiragasztás utáni napon. Ennél már „jobbak” az összefirkált, „véleményezett” plakátok, mert ez esetben az illető közli embertársaival, hogy mi az ő fene nagy baja az adott politikai szervezettel.

Költészet

Igyekeztem összegyűjteni egynéhányat.










Kőbányai János: Táncházünnep


Ünnep. Fesztivál. Fesztiválünnep. Táncházfesztivál-ünnep. Kiemelkedik a „mindennapi kultúra” milliárd mozzanatú kavargásából, hogy emeltebb szinten szervüljön be a magas kultúra folyamatába. A paraszti (és paraszt-polgári) életmód tradicionális alkalmai fölszivárogtak a nagyvárosi táncházak parkettjeire, majd onnan a színházak pódiumaira, lemezekre (újabban filmekre is), fesztiválok karneváli fölvonulásaira.

K. I. [Kiss Ilona]: Szabadon, de elégedetlenül

„Eklektikus” beszélgetés Bak Imrével


– „Eklektikus” festőnek tartják. Vállalja?

– Igen, de csak akkor, ha az eklektikát nem művészettörténeti kategóriaként értelmezzük, hanem olyan új lehetőségként, melynek révén számos, egymástól eltérő, sőt akár egymásnak ellentmondó elemet össze lehet fogni, egységbe lehet szervezni. Az ebben az eljárásban rejlő nagyfokú szabadság lehetősége különösen vonzó számomra.


Szűcs György: Zárt tárgyalás


Április 6-án és 7-én a Műcsarnok előadótermében „A média velünk van!” címmel nemzetközi tanácskozás zajlott, amely a televízió szerepét vizsgálta a romániai forradalom alatt. Abban mindenki egyetértett, hogy a történésekkel egy időben, élőben látott képsorok nemcsak dokumentálták, hanem befolyásolták is az események alakulását. A szervezők arra törekedtek, hogy a még nem túl távoli időben összegyűjtsék azokat a részleteket, ismeretlen epizódokat, amelyek segíthetnek a nagy mennyiségű, ám töredékes anyagok csoportosításában, elemzésében.

Timár Katalin: A változás jelei?


Nem kisebb dologra vállalkozott a Tölgyfa Galéria legutóbbi kiállítása, mint „hogy képet adjon az új Magyarország vizuális arculatának egy jellegzetes oldaláról, a politikai plakátok, a vizuális propagandaanyagok világáról”. A „bemutató (…) a különböző pártok anyagaiból esztétikai-szakmai szempontok szerint válogat” – hirdeti a szórólap, melynek olvasásakor felmerülhet a – pesszimista – nézőben a kérdés: vajon merre található az az „új” Magyarország, amelyre a mondat fogalmazója gondolt…?!

Perneczky Géza: A nemzeti művészet önébredése vagy a vidék bája?

Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon (Corvina Kiadó, 1985)


Legyünk reálisak, ha egy Los Angeles-i egyetemi tanár, egy európai országokban is jártas tokiói üzletember vagy egy londoni, esetleg moszkvai egyetemi hallgató kezébe veszi a Corvina Kiadónak a múlt századi magyar festészetről több nyelven is megjelentetett nagyalakú albumát, akkor az egész biztos nem arra kíváncsi, hogy mi volt a művészeti vetülete a magyar nemzet öneszmélésének a XIX.

Nagy W. András: METESZDSZ

Műszakiak a rendszerváltásról


„Menekülnöm a nagy Lagrange elől még

előny adatott folyosókanyarban

de szembe Csérp jött…”

– panaszkodik „Régi egyetemek” című versében Marsall László, az egykori matematika-fizika szakos hallgató.

„IMPRLIST át nem búj semmi bástyarésen!” – mennydörgi az új díszdoktor, s félénk diákunk ezt a tanítást már nem negligálhatja oly könnyedén, mint a jó öreg francia egyenleteit.
Ezeknek a tantervi eltolódásoknak persze tudományos-műszaki és gazdasági következményei voltak.

Manapság viszont úgy néz ki, az „IMPRLISTÁK” még







Kiss Ilona: Halott medvék, öngyilkos orrszarvúk…


Különös alkotásokat mutatott be március 9–10-én a Műcsarnok-béli ART-KINO: hat leningrádi filmes* dokumentum-, játék- és videofilmjeit, animációit, néhány perces etűdjeit, festményeit. Megdöbbentő képi világot láthattunk: módszeres kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokat, öngyilkosságokat, Sade márki és Bosch fantáziáját meghazudtoló orgiákat, apokaliptikus víziókat stb. – a csoport által képviselt irányzat tehát nem véletlenül kapta a nekrorealizmus elnevezést.

Nagy Zsolt: „A deformált kultúrát akarjuk kikalapálni”

Beszélgetés Modor Ádámmal


– Kissé paradox a mai szituációban a független sajtó helyzete. Akik annak idején részt vettek benne, illetve elkezdték az egészet, ma ugyanúgy hátrányban vannak, mint akkor. Azzal, hogy sajtószabadság van, az az erkölcsi tőke, amit felhalmoztak, nem fordítódott át megélhetésre és anyagi tőkére. Amikortól világossá vált, hogy elszabadult a mennyország, és mindenki lapot, könyvkiadót alapít, azonnal megjelentek a „nagyhalak”, és gyakorlatilag lefölözték azt, amin ezek az emberek fél vagy egész évtizede dolgoztak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon