A Beszélő 1991. április 20-i számában meglepetéssel találkoztam dr. Dénes Lászlónak, a XIII. kerület körzeti vezető főorvosának – enyhe kifejezéssel élve – téves megállapításokat tartalmazó nyilatkozatával.
Miért választottam én meg ezt az őrültet? – kesergett és dühöngött egy XII. kerületi választópolgár április 29-én este a forrongó önkormányzati fórumon, a polgármesteri hivatal alagsori nagyterme melletti folyosón. A fórum ugyanis ott is folyt, meg az előcsarnokban, ahol különféle listákat gyűjtöttek az önkormányzattal szemben szervezkedők. Ide írja fel magát, aki az apportlistára került, ide, akinek a lakbérét emelik, ide meg a kamatadósok – a lassan megszámlálhatatlan érdekvédő egyesület igyekezett rendezni (egymást átfedő) sorait.
Munkatársunk utánajárt az egri garzonház körüli bonyodalmaknak, ami nem tanulság nélküli. Dokumentálja a kompromisszumkeresés rögös útját.
Tavaly novemberben 150 panaszos levél érkezett a nemrég hivatalba lépő egri polgármesterhez.
Nyilatkozat (tervezet)
Magyarország megyei önkormányzatainak vezetői fontosnak tartjuk véleményünk közreadását a Bécs-Budapest Világkiállítás megrendezését illetően.
A világkiállítás Béccsel való közös megrendezését 1995-ben szükségesnek tartjuk az alábbiak miatt:
1. Az ország nemzetközi megítélése, hitele döntő mértékben függ a világkiállításnak az eredeti kiírás szerinti 1995-ben történő megrendezésétől.
2. A világkiállítás és az általa indukált beruházások az egész országban több százezer munkahelyet teremtene.
3.
Az a bizsergés, ami ilyenkor április közepén elkapja az embert a napfény, a zöldellő fák hatására, úgy látszik, hatóságainkat sem hagyja érintetlenül. Ahogy enyhülnek az éjszakák, gondoskodni akarnak, hogy a közterekre, pályaudvarokra új lakók kerüljenek. Április 15-ével ugyanis lejárt az ún.
Ősszel az ölünkbe hullott Budapest – micsoda mámor volt! Igaz, nem annyira saját nagyszerűségünknek, mint inkább az MDF balfogásainak köszönhettük, meg Demszky megnyerő személyiségének; igaz, kevesebb szavazattal győztünk, mint amennyivel tavasszal vesztettünk… mégis!
A március 24-i időközi parlamenti képviselőválasztás csaknem teljes érdektelenségbe fulladt. A hetedik kerület kilences választókerületében nem sikerült a főpolgármester, Demszky Gábor helyére képviselőt választani. A 45 ezerből mindössze 10 ezren mentek el szavazni a nyolc jelöltre. A legtöbben az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz jelöltjére adták voksukat. A következő fordulót április 14-re tűzték ki.
A VII.
Még olyan rendkívül összetett és bonyolult organizmus esetében is, mint amilyen egy kétmilliós nagyváros, kell hogy legyen egy alapvető fejlesztési stratégia, amelyre a számos részkoncepció felfűződik. Ez a vezérfonal jelöli ki ezt az irányt, amerre a városnak az elkövetkező években, évtizedekben haladnia kell.
A főváros és a kerületek konfliktusáról írott cikkemmel (Beszélő, 12. szám) szándékosan vetettem szelet, így hát nem lepett meg, hogy vihart arattam. Szándékosan, mert úgy éreztem, hogy bizonyos dolgokat ki kell mondani még akkor is, ha nagyon kellemetlen igazságokról van szó. Egyvalamit azonban bizonyosan nem akartam: a demokratikus ellenzék veteránjainak előjogokat vindikálni.
De a Hegyvidék mégiscsak szót ejtett az immár 4,2 milliárdos, pártemberek által irányított kft.-ről. Az erről szóló Hegyvidék-cikkből – amelyben lényegében a gazdasági racionalitással magyarázták létrehozását – többek között a következők nem derültek ki: miért titokban tárgyaltak és döntöttek minderről; milyen értékű ingatlanvagyonról van szó; a kft.-be a leginkább mobilizálható területek kerültek; a kft.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 38 hét
8 év 11 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 19 hét
8 év 19 hét
8 év 20 hét