Skip to main content

Rábeszélő

X. Y. [Sebők Zoltán]: A madárijesztők filozófiája

Séta


Az emberi méltóság még mindig megtalálja a maga elismerését a természetben; mert ha távol akarják tartani a madarakat a fáktól, akkor kitesznek valamit, ami egy emberhez hasonlít, és még az a távoli hasonlóság is, amely egy ember és egy madárijesztő között felfedezhető, elegendő ahhoz, hogy tiszteletet keltsen… Így elmélkedett főművének bevezetőjében X. Y., filozófus, a modern perszonalista-dialogikus irányzat egyik képviselője. De vajon kiben kelt tiszteletet ez a bizonyos hasonlóság?

eseli [Sándor L. István]: Tavaszi vendégjátékok

Színház


Galactia, a Kaposvárott bemutatott Jelenetek egy kivégzésből főszereplője feszeng kissé a kiismerhetetlen helyzetben: legyőzték és nincs kinek megadnia magát. Értelmetlen demonstrálni hajlíthatatlanságát, érdemtelen közszemlére tenni megalázottságát. A hatalmasok ott nyájaskodnak körülötte, mintha mindig is megnyerni szerették volna a XVI. századi (képzeletbeli) velencei festőnőt, és sosem megleckéztetni. Mintha nem zárták volna börtönbe, mert a lepantói csatát ábrázoló hatalmas vászna nem a győztes köztársaság dicsőségét, hanem a háború borzalmait hirdette.

Kováts Albert: Böhme, a fogódzó

Kiállítás


A mai művészet paradoxona: minél egyénibb, annál általánosabb. Minél személyesebb, annál egyetemesebb. A legjobb kortársi kiállítások olykor a képzőművészet legalapvetőbb kérdéseit hozzák felszínre. Azonos gondolatkörben fogant kiváló művek sorozata, vagy kiállításnyi gyűjteménye nem egyszer a művészet általános problémáin is túlvezetik a tekintetet: az úgynevezett végső kérdésekig. Lenni vagy nem lenni? Honnan jövünk, hová megyünk, mik vagyunk? Mi végre vagyunk a földön? Vagy leszűkítve: miért fest a festő?

Kováts Albert: Lírai és drámai absztrakt

Kiállítás


Mindig is barátságos érzéseket kelt, amikor távoli népek találnak egymásra, hasonlóságokat és rokon vonásokat fedezvén fel egymásban – mint például a magyarok és a portugálok. Hogy idén Lisszabon az európai kultúra fővárosa, s hogy Budapest az Európai Kulturális Hónap házigazdája, lehetővé tette, hogy kulturális eseményekben is kifejeződjenek szimpátiáink.

Történt pedig, hogy Szenes Árpád 33 éves magyar festő 1930-ban, Párizsban házasságot kötött a 22 éves Maria Helena Vieira da Silva portugál festőnővel.


Maloschik Róbert: A modern jazz veteránjai

Charlie Haden – Always Say Goodbye
Zene


Nat Hentoff, az egyik legnevesebb amerikai jazzkritikus – mellesleg Ornette Coleman, a free jazz szülőatyjának felfedezője és legfőbb támogatója – egyszer így írt Charlie Hadenről: „A jazztörténet egyik legkreatívabb bőgőse. Géniusza csak Charlie Minguséhoz fogható.” Haden 1937-ben született egy iowai kisvárosban, s 1957-ben került Los Angelesbe.

bori: Kere(sz)tre feszítés

Film


Független film – errefelé valami defektesre asszociálunk róla, fekete-fehér, keskeny, műkedvelő színészekkel, művészetterápiás rendezővel. De Jon Jost Amerikában független, ahol ez csak annyit tesz, hogy a stúdiórendszeren kívül dolgozik. Mi két-három művet láthattunk eddig forgatott 13 nagyjátékfilmjéből és valamivel több rövid opuszából.

Csontos Erika: Tündétlen szomjan

Színház


Örök tapasztalat, hogy a kötelező olvasmánnyá tett drámákat a színházba járásra szocializált diákok inkább megnézik: többnyire épp egy-egy ártalmas színi dermedvény megtekintésével kerülik el a személyes érintettségnek még a lehetőségét is.

A Csongor és Tünde a Térszínházban Bucz Hunor sötéten üde értelmezésében nem nevezhető agysejtkárosító rutinrendezésnek.


Sebők Zoltán: Mélyhűtött testnyelv

Kiállítás


A három évvel ezelőtt elhunyt Robert Mapplethorpe fotográfusi világában bőségesen beigazolódott Oscar Wilde Eszményi férjének jóslata, miszerint a természetesség túl nehéz póz ahhoz, hogy huzamosan kitarthassunk mellette.

[Bán Zoltán András]: Határ, 1994. február

Folyóirat


Régen nem esett szó erről a folyóiratról – érdemtelenül, íme az új évfolyam első száma, a megújulás valóban teljes, a szerkesztőségnek mellbevágóan gazdag anyagot sikerült összehozni. Talán túl sok is a jóból, már-már fullasztó. És persze félő, hogy a folytatás elmarad. De azért reménykedjünk.

Természetesen Petri versét olvastam el elsőként (Antropozófia); ismét a karcos, reszelős, keserű hang, a kiábrándult bohóckodás.


Robert Wilsonról


Robert Wilsont valószínűleg Pilinszky János „népszerűsítette” először Magyarországon, jóllehet a Színház című lapban már korábban is jelentek meg beszámolók. A Beszélgetések Sheryl Suttonnal – Wilson gyönyörű fekete színésznődével – olyan szuggesztíven érzékeltette A süket pillantása című előadást, olyan érdekessé tette Wilsont, hogy legszívesebben azonmód Párizsba rohantunk volna megnézni, hiszen abban aligha reménykedhettünk, hogy valaha is láthatjuk Magyarországon. Ez 1977-ben volt.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon