Skip to main content

Rábeszélő

Fejtő Ferenc: Vázsonyi Vilmos, a polgár

Könyv


Vázsonyi Vilmos életét és szerepét a magyar közéletben két okból tartom jelképesnek és példásnak. Először azért, mert személyével, politikai kultúrájával bizonyságot tett a zsidó–magyar asszimiláció lehetőségéről és termékenységéről. Egy évvel az emancipáció után született – édesapámnál, aki bálványozta, három évvel volt idősebb –, és gyermekéveit, iskolaéveit egy olyan Magyarországon töltötte, ahol – a Tiszaeszlár körül fellobbant gyűlölethullám elapadtával – lehetett magyarnak lenni, anélkül hogy ősapáit megtagadta volna.

(Kristó Nagy István): Gertrude Steinről


Gertrude Steinnek mindmáig csupán egy műve jelent meg magyarul: az Alice B. Toklas önéletrajza. De – amennyiben hihetünk az irodalomértőknek – ez is elég, mert a steini szerep fontosabb a műveknél, márpedig ebből a könyvből éppen erről a szerepről tudhatunk meg igen sokat.

révész: Egy szolid szolgáló lap

Barátság, első évfolyam, első szám, 1994. március 15.
Folyóirat


Az már az impresszumból is kiderül, hogy Ember Mária új havilapja szolgáló lap. Nevezetesen „Magyarország népei kölcsönös megismerkedését szolgáló havi folyóirat”. A vállalkozás egyrészt hiánypótló, másrészt hiábavaló, harmadrészt nagyon egészséges. Az első állítás nem szorul bizonyításra, nézzen magába a kedves olvasó, mennyit tud Magyarország kisebbségi népeiről, és milyen tájékozódási lehetőségei vannak.

Dr. Faustus villanyt gyújt

A berlini Hebbel-Theater vendégjátéka
Színház


A Gertrude Stein-darab – „Doctor Faustus Lights the Lights” (Dr. Faustus villanyt gyújt) – a Faust-legenda újramesélése: Steinnél a jó doktor a villanykörte feltalálásához szükséges tudásért adja el a lelkét. A darab 1938-ban operalibrettóként íródott a drámaírónő kedvenc zeneszerzője, Gerald Berners számára. Az opera sohasem készült el, a briliáns angol arisztokrata krónikus munkaképtelenségben szenvedett. Ennek ellenére a librettót önálló műként New York-ban már többször bemutatták, először 1949-ben.

Bán Zoltán András: Holmi, 1994. március

Folyóirat


Egészen kiválóan sikerült ez a szám. Egymás nyakára hágnak az érdekesnél érdekesebb közlemények, így bemutatásom csak a lehető legszubjektívabb lehet.

Bevallom, az utóbbi években Dávidházi Péter lett az egyik legkedvesebb szerzőm az „értekező próza” művelői közül. Nem véletlenül használom ezt a kissé avíttas szóösszetételt – Dávidházi mondatfűzésében, nem ész-, hanem nyelvjárásában van valami múlt századi mackósság, ami egészen elbűvölő filológusi charme-mel párosul.


Kováts Albert: Csontváry

Kiállítás


Amilyen rendhagyó volt Csontváry pályafutása, olyan zaklatott lett művészetének utóélete, és oly kései az elismertetése. A kortársak idegenkedését valószínűleg nem annyira a művek „modernsége” váltotta ki, hiszen a nyelv, amit beszéltek, már bevezetett volt a műveltebb közönség körében, hanem inkább a dimenziói. A nyomasztó méretek és érzelmi-szellemi távlatok késztethették az egykorú szemlélőt arra, hogy kerülje a találkozást a képekkel.

Maloschik Róbert: Jazz Sonatas

Zene


Két ismert New York-i komolyzenei producer, Ettore Stratta és Pat Philips ötletére felkértek olyan jazz-zongorista zeneszerzőket szonáták komponálására, akik már azt megelőzően is kacérkodtak a klasszikusokkal. A választás végül is Dave Brubeckre, Dick Hymanre és Roland Hannára esett.

Brubeck például J. S. Bach Chromatikus fantázia című opuszából merített ihletet. A végeredmény a Quintet Sonata for An die Musik, ami tulajdonképpen egy chaconne, amiben az ostinato basszus dominál.


bori: Brutális napjaink

Film


1. Szarajevó – a Filmvilágban


Voltak idők, amikor a filmről szóló írások tágasabb és izgalmasabb képet mutattak, mint amilyen a magyar mozikban látható filmekből összeállt. Végül is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez ma már nincs így, beállt a normál állapot. Azért a márciusi szám nagyon jó, tele figyelemre méltó írásokkal. Nagyobbik részük – szemle után vagyunk – a magyar filmmel foglalkozik, de jut tér Fassbindernek, az oroszoknak és a francia kosztümös kalandfilmnek is.

– Doris– [Sándor L. István]: Az élet komédiásai

Színház


Bár a szerzőiket évszázadok, helyszíneiket kilométerek százai választják el egymástól, mégis valami hasonlóról szól a Hamlet miskolci és A kétfejű fenevad szolnoki bemutatója: a játék kényszeréről és reményéről. Mintha mindkét előadásban az élet kiutakat kereső színjátékosai szerepelnének.

Hamlet előjátszik a színészeknek. A vándortársulat színpadára lépve valódi komédiássá vedlik. A kényszerből vállalt, álcaként használt alakoskodás után megérzi néhány pillanatra a játék örömét is.


eseli [Sándor L. István]: A hiábavalóság táncai

(A Pogánytánc a Katonában)
Színház


Nézd csak! – mondja Maggie (Szirtes Ági) a kisfiúnak, és lassan szétnyitja összezárt tenyerét. Engedi, hogy elszálljon belőle a ritka, szép madár. Láttad? – kérdezi Michaeltól. Ugye, csak egy pillanat. Eltűnik nyomban, amint rácsodálkoznál. Aztán ránevet az ámuló kisfiúra Maggie: Becsaptalak. Azt mondtad, láttad, pedig nem is volt semmi a kezemben.

Akárcsak ez a láthatatlan madár, ugyanígy röpül tova az élet az öt magányos nővér felett, akiknek életét néma tanúként figyeli a fiú.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon