Az igazi jazzorgia március 18-án Budapesten veszi kezdetét. A Magyar Jazz Szövetség hathatós támogatásával 18-án, pénteken és 19-én, szombaton immár harmadszor kerül megrendezésre „A magyar jazz ünnepe” koncertsorozat, melynek helyszíne ezúttal a Magyar Hadsereg Kulturális Központja (XIV., Stefánia krt. 34.).
„Szűrve habbal” – ez több mint regénycím – életszemlélet, egy kávéházi rendelésbe bújtatott életfilozófia. Egyben a könyv szellemi súlyának érvényes kijelölése. Ráadásul javaslat a befogadás módjára is: úgy élvezhetjük, akár egy fárasztó nap délutánján a forró kávét, cigarettázgatva egy karosszékben. Van valami léhán kulináris a Hunyady Sándor-féle beszédmodorban: a lányka szőke, mint a madártej, a férfinak mazsolafényű szeme van, főnökének a bőre zöldes, akár az olajbogyó.
A huszonöt éves Alexis de Tocqueville, ősi normand nemesi sarj, 1831 áprilisában a francia állam ösztöndíjával barátja, Gustave de Beaumont társaságában Amerikába utazik, egy évet tölt ott, s hazatérvén megírja azt a könyvet, amely már kortársai között is óriási visszhangot vert, és máig a politikatudomány, a szociológia és a politikai filozófia egyik alapműve.
Hirdeti a Kritika idei második számának címlapja, egy négy évvel korábbi, elhíresült jelkép metamorfózisával, feltételezve, hogy még élénken emlékszünk az eredetire – hogyne emlékeznénk, mikor a kivonulás után még hosszú hónapokig fő díszleteleme volt a Bem téri tudósításoknak –, a hurkás nyakra, a ráfeszülő egyenruhára, a durva s egyszersmind nevetséges, vad, kisegéri rátartisággal megfogalmazott TOBAPИЩИ KOHEЦ-re (úgy hírlik TOBAPИЩИ ÁGYŐ – vagy talán az „Ágyő” is cirill betűkkel – volt az eredeti felirat, amely elegáns és nagystí
Az angol jazz mindig is igyekezett elszakadni az amerikai és európai (kontinentális!) hatásoktól. Megtapasztalhattuk ezt 1992 májusában is, mikor az első Magyar Jazz Ünnepe fesztivál nyitóestjén a Merlin Színház színpadán a London Jazz Composers Orchestra olyan kétszer 50 perces szabad improvizációt produkált, hogy a hazai „free” kis létszámban megjelent képviselői is zavartan tekingettek egymásra.
Féregszerűen rángatózó vizenyős nyúlványok, görcsösen hullámzó szürke ingovány, pókhálószövevényben vergődő tépett cafatok, szétpukkadni készülő piszkos színbuborékok, a képfelületről már-már lecsorgó, hol magmatikusan kavargó, hol gyűrötten pulzáló sötét amorf alakzatok… Az ember hirtelen akár azt hihetne, hogy valamiféle véglények, lárvák, moszatok vagy tömlősállatok birodalmába csöppent, ha nem tűnne fel lépten-nyomon egy-egy világító, illetve röntgenszerűen átvilágított emberi arc.
Maurits Ferenc újvidéki grafikus képi világában, s mint az a sorozatcímekből is kiderül, a hábo
Ezúttal ne fukarkodjunk a dicsérő jelzőkkel, és ne féljünk a közhelyektől. Amadindáék nélkül szegényebb lenne a magyar zenei, mit zenei, az egész magyar kulturális élet.
Úgy töltik be „missziós” feladatukat, hogy ráadásul szórakoztatják is az értő, érdeklődő és – az addig – közömbös hallgatót egyaránt. Olyan hittérítők, akiknek nem kell erőszakot alkalmazniuk. Az emberek ma is, 10 év eltelte után is tódulnak koncertjeikre.
Vészes gyorsasággal tűnnek el az üzletekből a hagyományos hanglemezek. Pedig aki már megvette CD-lejátszóját, az sem dobja ki azonnal a másikat. A Vörösmarty téren még rá lehet bukkanni némi maradékra (a maradék ebben az esetben nem minősítésre szolgál). Pár évvel ezelőtt adta ki például (az akkor még jól működő) Hungaroton Petőcz András és Sáry László Közeledések és távolodások című hagyományos lemezét (SLPX 31392). Aki nemrég ott volt a második Füge-esten, élőben is kaphatott ízelítőt e műfajában és hangulatában viszont egyáltalán nem hagyományos költő-zenész együttműködésből.
a pillanatnyi választékból: különböző generációk, emberi-művészi habitusok és felfogások, műfajok és stílusok, művészetünk pluralizmusát és kiállítási életünk színességét bizonyítva.
Kokas Ignácról régen hallottunk. Most szokatlan helyen, a várbeli Hadtörténeti Múzeumban látható kiállítása, némiképp konspirációs körülmények között, hírverés és katalógus nélkül, A természet dicsérete címmel. A kiállított anyag, úgy tetszik, egyetlen év plein air festésre alkalmas hónapjaiban született. A két teremnyi temperakép a táj ihletésére, a szabadban, egy ülésre készült.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 17 hét
8 év 42 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét