A nadrágszíj elsőképpen azáltal szorul, hogy meghonosítják az úgynevezett kétkulcsos áfa rendszerét, ami által közelebb kerülünk a nyugati hozzáadottérték-adózási szisztémákhoz. Az áfa (általános forgalmi adó) aránylag könnyen behajtható (nem ok nélkül tervezi a kormány e téren a havi adóbevallás bevezetését), mégis kicsi, sőt évről évre csökkenő arányt képvisel az állami bevételek között.
A költségvetés hiánya 114 milliárd forintra rúgott 1991-ben, annak ellenére, hogy a laikus és persze szabadon választott népképviselet 79 milliárdot hagyott jóvá ’90 végén. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy megsértették a törvényt (szám szerint az 1990. évi CIV-est), és nehéz kitérni a kérdés elől: vajon ki felel ezért. Igaz, ha ilyen kínos dolgok fölvetődnek, a kormány és pártja mindig fején találja a szöget.
A „többségből” mostanság „nemzeti centrummá” olvadt koalíciót a kétkulcsos áfa terve osztja meg (Beszélő, szeptember 26.). Ha az alapvető fogyasztási cikkek (élelmiszerek, energia és a gyógyászati cikkek) „0 kulcsos” áfáját 8 százalékos valódi adóvá változtatják, akkor a kormányzati becslések szerint is átlagosan 7-8 százalékkal emelkednek az alapvető fogyasztási cikkek árai. Abban az esetben viszont, ha ejtenék az áfaintézkedést, kincstári számítás szerint 56 milliárd forintnyi lakosságtól és 20 milliárd máshonnan származó bevételkieséssel nézne szembe a magyar állam.
Az MDF elnöksége, a választmány és maguk a párthívek láthatóan a párt egységét féltették leginkább. S azt tekintették Csurka legfőbb bűnének, hogy szóba hozta Antall József miniszterelnök egészségi állapotát, összekötve az utódlás kérdésével. Csurka önkritikát gyakorolt, kizárólag ebben a tekintetben. Ugyanakkor elégedetten nyugtázhatta, hogy a „nemzeti liberálisnak” számító Debreczeni József részesült a nagyobb fejmosásban. Debreczeni lenácizta Csurkát, ráadásul a szocialista Népszabadságban.
A BDSZ egyik legerősebb, legdemonstratívabb MSZOSZ-es szakszervezet. A riválisoknál, amelyek között a Balinkabányát uraló független szakszervezet a legerősebb, nyilvánvalóan nagyobb ellenfél maga a helyzet. Válságágazatról lévén szó, nem könnyű érdekvédői eredményeket fölmutatni. Bizonytalan a jövő, távolról sem fejeződtek be még a tömeges leépítések. Ilyenkor még az is eredmény, ha sikerül minél kevesebbet alábbadni a korábbi vívmányokból. És egy szakszervezet, amely az ágazati érdekegyeztetői pozíció fenntartására tör, óhatatlanul is két malomkő közé kerül.
A nagyteremből kiszorultak feszült figyelemmel követték az eseményeket az előtérben és a földszinti társalgóban elhelyezett képernyőkön. Tamás Gáspár Miklós zászlóbontásnak nevezte a Liberális Koalíció összejövetelét, amelynek elébe majdhogynem pártalapítói várakozással tekintett a közönség.
Az új szárny, ahogy az Podkoniczky bevezető szavaiból is kitetszett, nagy súlyt helyez a párton belüli egységre, a többi szabad demokrata irányzattal való együttműködésre. Úgy is mondhatnánk, a szociálliberálisok ideológiájának lényege az ideológiátlanság, a zökkenőmentes belesimulás a szabad demokrata összképbe.
Beszélő: A kormánykoalícióban hangoztatják, hogy itt az ideje a gazdaság élénkítésének. Mi erről a véleményed?
– ’85-ben Kádár elvtárs azt mondta, hogy véget kell vetni a hét szűk esztendőnek. Nem azért, mintha tényleges alapja lett volna a föllendülésnek, hanem mert észrevette, hogy politikailag elviselhetetlen a gazdasági teljesítmény évek óta gyönge színvonala és az életszínvonal csökkenése, és azt gondolta, hogy ha megfogalmazza kívánságát, ez már elég is a változáshoz.
A tudományos dolgozók tudvalevőleg elsőként alakítottak demokratikus szakszervezetet épp négy éve, ’88 májusában. Az azóta bekövetkezett politikai változásokat Laki Mihály országos választmányi tag értékeli a TDDSZ igen informatív értesítőjének hasábjain. „Láthatóan fájdalmas és hosszan elnyúló folyamat a TDDSZ depolitizálódása” – írja. Holott fokozatosan eltűnik a szakszervezet ellenzéki szerepe, amely abból fakadt, hogy tagjait elsősorban az órendszerrel szembeni tiltakozás és kevésbé az érdekvédelem igénye tartotta össze.
A jog valóságos állása tekintetében köztes helyet szánnak a közoktatás, -egészségügy és -művelődés munkásainak a vállalatoknál megszerezhető státus és a közhivatalnoki íróasztal között. Valójában a közalkalmazotti státus – sokan vélekednek így – közelebb áll a könyökvédős csinovnyikéhoz, mint ami a pedagógusi, orvosi, kutatói alkotóközösséghez illene. Kóródi Mária (SZDSZ) például, a „bismarcki”, egyszersmind „lenini” jelzőkkel illette az előterjesztést a parlamenti vitában, azt állítva róla, hogy „uniformizál, fegyelmez, diktál, függőségbe hoz, függőségben tart és elbizonytalanít”.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 39 hét
8 év 12 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 20 hét
8 év 21 hét
8 év 21 hét