Gyurovszky S. László: Borotvaélen…
„Beszéljünk végre nyíltan” – javasolta vasárnap Peter Tatár, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen parlamenti frakcióvezetője.
„Beszéljünk végre nyíltan” – javasolta vasárnap Peter Tatár, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen parlamenti frakcióvezetője.
Az elmúlt hét szombatján Poprádon létrejött Szlovákia első nem kollektivista eszméket valló polgári pártja. A korábban laza politikai mozgalomként működő Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevét a Polgári Demokratikus Unió megjelöléssel kiegészítve liberális-konzervatív politikai pártként folytatja tevékenységét.
Mint ismeretes, az 1989-es csehszlovákiai bársonyos forradalmai két polgári kezdeményezés robbantotta ki: Prágában a Havel vehette Polgári Fórum, Pozsonyban pedig a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN).
A szövetségi kormány által beterjesztett törvényjavaslat ennél sokkal enyhébb volt, és egészen más koncepciót képviselt. A kabinet szerint csupán egy szűk réteget kellett volna a feddhetetlenségi vizsgálatoknak alávetni, s a pontosan kijelölt posztokból csak akkor kellett volna távozniuk az StB volt ügynökeinek, amennyiben bebizonyosodik, hogy korábban emberi jogokat sértettek meg; miközben három évet kellett volna kiróni arra, aki bárkiről azt állítja, hogy az illető besúgó volt.
„Azok a politikusok, akik nem állnak ki az önálló Szlovákia mellett, azok nem is szlovák emberek, hanem közönséges hazaárulók. (…) Aki ellenkezik, le lesz hengerelve, és aki továbbra is ellenáll ennek az eszmének, azt bíróság elé állítjuk, és árulóként ítéljük el” – jelentette ki a pozsonyi Národná Obroda hasábjain Ján Slota zsolnai polgármester, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt országgyűlési képviselője. Kijelentése óriási felháborodást keltett, s egyre többen vélték úgy, hogy Szlovákiában az 1948-as kommunista hatalomátvételhez hasonló állapot jött létre.
A Szlovákia Függetlenségéért kezdeményezés első aláírói között ott találjuk Vladimír Meciar exkormányfőt, Jozef Prokest, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjét, Jozef Markaust, a Matica Slovenská elnökét, Milan Knazkót és Ján Budajt, a „gyengéd” forradalom pozsonyi vezéralakjait, Peter Brnák, Stefan Kivetik, Gabriela Kaliská és Michal Kovác parlamenti képviselőket.
A botrány – mint arról már korábban beszámoltunk – a Charta ’77 aláírója, Stanislav Deváty interpellációjával kezdődött. A Szövetségi Gyűlés parlamenti képviselője szerint a slusovicei szövetkezet együttműködési szerződést írt alá az StB-vel, s ennek fejében információkhoz, engedélyekhez, nyersanyaghoz, ösztöndíjhoz és kiviteli kvótákhoz jutott.
Rövidesen napvilágot lát Pozsonyban egy dokumentumgyűjtemény magyar, szlovák és német nyelven, melyet a bősi vízerőmű elleni tiltakozó akciókról, az 1991. július 3. és augusztus 3. közötti feszült napokról készített Bettes István, Gyurkovics Róza és Tuba Lajos, Gyökeres György és Méry Gábor helyszíni felvételeivel. Ezúton mutatunk be a kötetből néhány részletet 1991. július 3., szerda: korán reggel tizenhét ember szállja meg az árvízvédelmi töltés azon szakaszát, melynek eltávolítása nélkül nem lehetséges a vízátemelő állomás csőrendszerének összehegesztése.
Bizonyos jelekből azonban arra lehet következtetni, hogy nem csupán a bősi gáton tapasztalhatók repedések. Megváltozni látszik a szlovák és a csehszlovák politika hozzáállása is, bár látszólag minden maradt a régiben, és az illetékesek ragaszkodnak a hírhedt C változat felépítéséhez.
Úgy tűnik, hogy valami Szlovákiában is megmozdult. Parlamenti képviselők látogatták meg az építkezést, a pártok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adtak ki az ügyben, az eddig egyöntetű szlovák sajtóban megjelentek az erőművet bíráló írások, s a hírek szerint az építkezéssel foglalkozni kíván a parlament is.
Rendőrlátta építkezés
Szlovákiában rendkívül erős érdekcsoportok szorgalmazzák a vízlépcső mielőbbi befejezését és az energiatermelés beindítását.
A dél-morvaországi Slusovice Csehszlovákiában a közelmúltig fogalomnak számított. A sikereiben a bábolnai állami gazdasághoz hasonlítható sikerszövetkezet munkatársainak csupán kis töredéke foglalkozott mezőgazdasági tevékenységgel.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét