A római csúcsnak volt a számunkra egy jó híre. Az Európai Közösség 12 országának vezetői külön nyilatkozatban fejezték ki szolidaritásukat Magyarország iránt, bejelentve, hogy a közösség és a közösség országai készek a gazdasági problémáinkhoz, kivált az energiagondjainkhoz nyújtott támogatást növelni.
Akrobatikus manőver
A szokatlan koalíciónak, amit Bush az Egyesült Nemzetek védnöksége alatt Szaddám Huszein ellen összehozott, kezdettől volt egy gyönge pontja: az Amerika és Izrael közötti paktum – véli a La Stampa. Az Egyesült Államok egyszerre akar az ügy bírája és az Irak elleni koalíció vezetője lenni, közben az egyik fél pártját fogja a térség legrégebbi konfliktusában. A torinói újság szerint félő, hogy most kudarcba fullad ez „az akrobatikus manőver”.
Most láthatóvá válnak a Baker-terv elgáncsolásának fatális következményei.
Novemberben választásokat tartanak Bosznia-Hercegovinában. Az első szabad választást. Ugyane hónapban választ Macedónia is. Szerbiában decemberben rendezik meg a választást, de az nem minősíthető teljesen szabadnak. A jelenlegi vezetés nem bízza a véletlenre a dolgot, s – bár csak a szerb nacionalizmus pártjai előtt lesz igazán akadálytalan a pálya – már a választás előtt új, a saját szája íze szerint való alkotmányt fogadtatott el. Koszovóban és a Vajdaságban pedig semmiképp sem lesz reprezentatív a szavazás eredménye.
Töprengő hangulat
Az egyesülési folyamatot lezáró történelmi aktus előtt összeolvadtak a nyugati és a keleti országrész azonos szemléletű pártjai, s kongresszusaik egyben a december 2-ára kiírt első össznémet választás nyitányául szolgáltak. Utoljára a CDU két ága egyesült; ünnepelve Kohlt, aki nyomban fölismerte a német menekülők kiengedéséről hozott magyar döntésből fakadó lehetőségeket, és a lényeges vonatkozások legtöbbjét illetően gyorsan, határozottan cselekedve, politikusból nagy formátumú államférfivá nőtt.
Sok előnnyel járhat, ha valaki a hatalom birtokosai közé tartozik. Például olyan közvélemény-kutatást rendelhet meg a választás előtt, ami elsöprő többséget jósol a saját pártjának, megalázó vereséget az ellenfélnek: a másodrendűen hitelesnek nyilvánított, kirekesztésre ítélt pártnak. Esetleg rendelni se kell, szállítja – elvégre nem árt a hatalommal jóban lenni – a fentről érkező sugallatok megsejtésében némi rutinnal bíró intézet külön felszólítás nélkül is. A jelentést azután közli az újság, nagy betűkkel, az első oldalon.
De olykor mégsem sikerül elérni a célt.
Erre kedvezőek a lehetőségek, mert a külföldi üzletemberek már torkig vannak vele, hogy szedett-vedett diákok lekaszabolása miatt korlátozniuk kell jelenlétüket ezen az óriási piacon.
A történések a nevezetes, a táncoló bécsi kongresszust juttatják egy ismert német történész eszébe. Michael Stürmer, a Weizsäckerhez, Kohlhoz egyaránt közel álló konzervatív történész azt vallja, hogy a Napóleont legyőző hatalmak kongresszusa olyan békét teremtett 1815-ben – amelyet megingatott ugyan 1848–49, a krími háború, az olasz meg a német egyesülés –, de lényegében kitartott egészen a múlt század végéig. Bécsben – írja a történész – „megteremtették a németek egyensúlyát Európa közepén, és a hatalmak egyensúlyát Európában”.
A határozat valójában nem hoz gyakorlati változást. A térségben állomásozó amerikai hajóhad és légierő mindenképpen, tehát az ENSZ határozata nélkül is megvalósította volna a blokádot. Így is, úgy is vállalta volna a fegyveres összetűzés kockázatát. Nincs változás abban a tekintetben sem, hogy az amerikai – és a térségbe irányított más külföldi – csapatok a saját lobogóik alatt végzik műveleteiket. E zászlók fölé kifeszítik ugyan az „ENSZ ernyőjét”, de ez csak azt jelenti, hogy az ENSZ nevét adja a blokádhoz.
Formáját tekintve, e játszmának az a menete, hogy az iraki diktátor „békeajánlatokat” tesz. Legutóbbi ajánlata: futni hagyja az ellene felsorakozó államok polgárait (12-13 ezren rekedtek az iraki, kuvaiti egérfogóban), ha a Nyugat hajlandó „arab belügynek” tekinteni, más szóval ölbe tett kézzel nézni Kuvait elfoglalását.
I.
Fultontól Aspenig
Talán merő véletlen, hogy Churchill is, Thatcher is külföldön mondta el pályájának minden valószínűség szerint legfontosabb külpolitikai beszédét. De talán mégsem véletlen, s erre a feltevésre ad alapot az a tény, hogy a külföld, ahol a XX.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét