Január 12-i számunkban részletesen foglalkoztunk a küszöbön álló szigetközi vízpótlás kormány előtt fekvő terveivel. A vízügy és az érte felelős minisztérium azt pártolta, hogy építsük meg végre a fenékküszöböt vagy ennek vízből kilátszó változatát, a keresztgátat Dunakilitinél. Ez esetben üzembe kell helyezni a kiliti duzzasztózsilipet, sőt esetleg a tározót is; márpedig e két objektum – mint a Bős–Nagymaros-vízlépcsőrendszer „fő létesítménye” – eddig tabunak számított, mivel tartani lehet attól, hogy használatuk rontja esélyeinket a hágai perben.

 
Előadásod a fonákjára sikerült: az alternatív mozgalmak csapdái kerültek szóba.

Ez a közönség – ha másként nem, az érdeklődés szintjén – benne van az alternatív mozgalmakban. Azt akartam elmondani, hogy mik az alternatív politika veszélyei. Veszélyesnek tartom a hatalmi szférába való integrálódást is, de az állandó „kint maradást”, az elszigetelődést is.

Magad is a mozgalom tagja vagy.

Az Autonómia nevű anarchista csoport egyik alapítója voltam 1988-ban. Azóta inkább anarcho-liberálisnak vagy individualista anarchistának vallom magam.

Mindenekelőtt a magyar közélet és ezen belül a kulturális közélet ’89–90-ben kialakult, politikai alapokon létrejött szélsőséges megosztottsága, amely szakadatlanul termeli a túlfűtött indulatokat, és reménytelenül, szétbogozhatatlanul összekuszálja a szakmai és politikai indítékokat.

 
A bő öt éve bejegyzett – parlamenti társai között a legifjabb – párt eddig nem a zajos, személyeskedést sem nélkülöző belső villongásairól volt ismert. Sőt: olyannyira csöndesen intézte belső ügyeit, olyan diszkréten tálalta különféle nézeteit, hogy a közönségnek már-már kétségei támadtak, hogy egyáltalán rendelkezik-e ilyenekkel. Ügy tűnik, most a párt felzárkózott a többiekhez.

Január 28-án, az MSZP Siófokon megrendezett frakcióhétvégéjén lemondott Békesi László pénzügyminiszter. Szemtanúk szerint váratlan volt, hogy már most idáig fajultak a dolgok. Állítólag a kormányfő „csak” hajlítópróbának vetette alá miniszterét a HungarHotels-üggyel, majd amidőn egy külön privatizációs miniszter kinevezése mellett kardoskodott. Békesi hibája tehát, hogy nem hajlott.

Többen is egybehangzóan úgy emlékeznek, hogy Siófokon fagyos légkör fogadta Békesi lemondási ajánlatát. A rá következő „vita” során már csak udvariasságból mondták egyesek, hogy maradjon.

Napok óta foglalkoztatja a sajtót a hat megyei és a fővárosi bírósági elnök, továbbá két kollégiumvezető ellen kezdeményezett fegyelmi ügy. Számos információ látott napvilágot, de ahogy ez lenni szokott, sok minden nem világos. A tisztánlátást nehezíti, hogy miközben három megyei elnök is rendkívül karakán nyilatkozatot tett, a további érintettek, illetve a fontos információkkal rendelkezők közül sokan nem hajlandók – legalábbis névvel – megszólalni.

Felhívtam az egyik bírót, aki részt vett az inkriminált amerikai úton.

Lapzártakor még mindig nem ismerjük a december 11-i választások hivatalos végeredményét, csak a jelöltállításokra támaszkodva próbálhatunk néhány következtetést levonni.

A roma szervezetek számára a kisebbségi önkormányzatok megalakulása vízválasztó lehet. Bármennyire is bizonytalan még a precedens nélküli önkormányzatok jövőbeni tényleges befolyása, az senki számára sem lehet kétséges, hogy januárban közhatalmi jogosítványokkal felruházott testületek kezdik meg munkájukat.

Tavaly Budapest nyolcadik kerületében százöt TBC-s megbetegedést fedeztek fel a tüdőszűrések és egyéb vizsgálatok során. Ötvenketten voltak aktív fertőző állapotban. A megbetegedettek közül harminchét ember volt hajléktalan. Szintén tavaly, csak ebben a kerületben nyolcan haltak meg TBC-ben. Abban a betegségben, amely már jó ideje tökéletesen gyógyítható. Elvileg.

Vajon az egészségügyi rendszer hibáztatható emiatt? Aligha. Nálunk fejlettebb országokban nem kórházban, hanem erre a célra létrehozott otthonokban kezelik a rászorulókat.

Vasárnap este A Hét visszatért a hagyományokhoz, és 19 órakor sugározta műsorát, mint a régi szép időkben, amikor a komszocos Hajdú majd a komnacionalista Pálffy G. szerkesztette. Örültünk neki: késő este különösen fárasztó a politika. És A Hét után következő rövid híradópótló Hírek során elérkeztünk a Nyugatra.

A közel negyven éve a szovjet-oroszok által szétlőtt Budapesten kereken negyven magyar ember tartotta szükségesnek, hogy tüntessen az orosz birodalmi agresszió ellen.

1994 nyarán nemcsak néhány nagyobb hazai kannabisz- (indiai kender-) ültetvény lángolt fel a hatóságok hathatós közreműködésével, a szomszédok feljelentését követően (mivel „olyan gyanús volt, hogy mindig mosolyognak, pedig alig járnak a kocsmába”), hanem a lágydrog-legalizációs vita is Konrád György egy írása kapcsán.