Előzmények

A Magyarországon 1988 őszén elfogadott egyesülési törvény legális hivatkozási alapot teremtett a kialakuló civil politikai szerveződések számára.

Mennyire van vallásszabadság?

A vallásszabadság mértékét három „mutató” alapján szokták meghatározni:

– Milyen az állam és az egyház kapcsolata?
– Megvalósul-e az egyházak jogegyenlősége?
– Milyen korlátai vannak az egyházalapításnak?

1. Az új törvény – végre – nemcsak kinyilvánítja az állam és az egyház különválasztását, de megteremti hozzá a jogi biztosítékokat is. Kimondja, hogy az állam semmiféle szervet nem hozhat létre az egyházak irányítására, felügyeletére.

1. Mi történjék a megyékkel? Erre a problémára négy, lényegében egyaránt megalapozott és reális megoldás kínálkozik. Az első szerint a megyék továbbra is önálló önkormányzati szintként működjenek. Legyen tehát választott (bár esetleg a lakosság által közvetlenül választott) képviselőtestületük, de feladataik előírásában meg kell „tisztítani” őket az eddigi funkcióhalmozástól, s így gyengíteni kell a megyei hatalomkoncentrációt. Ezek a megyék ugyanakkor nem lehetnek a helyi önkormányzatok hierarchikus „főnökei”.

A „harmadik világban” a születő gyerek gyakorta áru, jószerivel az egyetlen értéktárgy, amit nyomorúságban élő anyja pénzzé tud tenni a nemzetközi piacon. A jóléti államokban ugyanis a szabad rendelkezésű gyerek hiánycikk: azok a meddő házaspárok, egyedülálló nők, akiknek boldogságához csak a gyerek hiányzik, nem találnak örökbe fogadható gyereket. (Saját társadalmon belüli diszkriminált etnikai kisebbségből származók – ha van ilyen – nem jöhetnek szóba.) Tervezett és várt, legalábbis fogadható gyerekek jönnek a világra, s szülőik fel is tudják nevelni őket.

A honvédelmi szövetség további sorsáról februárban dönt a kormány. Az eddig ismertetett elképzelések szerint a szövetség társadalmi szervezetté alakul, megszűnik felette a honvédelmi miniszter felügyelete, és megvonják tőle az évi egymilliárd forintnyi költségvetési apanázst. Tovább folytatódik a „régi hatalmi és politikai szerkezet felszámolása” – olvashatjuk a kommentárt a Magyar Nemzet január 25-i számában.

1988 végén a speciális nevelőotthonok helyzetét három tényező határozza meg.

Az egyik az, hogy a rendőrség mozgásszabadsága leszűkült, már nemcsak egy-egy karakán igazgató, de maga a társadalmi nyilvánosság is egyre inkább akadályozta abban, hogy a nevelőotthonokban (és másutt) kedve szerint tevékenykedjen. 1988-ban a nevelőotthonok lakóinak életében már egyébként is kisebb szerepe volt a rendőri erőszaknak, mint az évtized első felében.

Burzsoá restauráció fenyeget, jön a kapitalista kizsákmányolás, jobbratolódás, az ellenség hecckampánya – hallom percenként. Pedig a naptár 1990-et mutat. Ám úgy tűnik, a főnixként feltámadó MSZMP immáron harmadik XIV. kongresszusának résztvevői ezt nem hajlandók tudomásul venni. Talán végképp tovatűnt fiatalságukat próbálják még a külsőségekben és a szófordulatokban is idézni. A kongresszust a régi dicsőségek színhelyén, az Építők Rózsa Ferenc Székházában tartják.

Beszélő: Miniszterhelyettes úr, a Belügyi Szemle nem kerül hírlapárust forgalomba. Kérem, mondja el röviden, milyen szervezeti elképzelést ismertetett a múlt év márciusi tanácskozáson.

– A közigazgatási, tanácsi, önkormányzati szervezettel kapcsolatos nézetek ezúttal nyilván nem tartoznak ide, bár ez a tulajdonképpeni szakterületem. Munka közben kezdtek foglalkoztatni a rendészet, az állambiztonság kérdései. A hazai helyzetről keveset tudtam, hiszen a minisztérium szervezeti szabályzatába a kinevezésem előtt éppúgy nem tekinthettem bele, mint önök.

Egy amerikai alkotmányjogász mindenekelőtt roppantul csodálkozna, hogy országgyűlésünk a felelősségteljes újságírás és a közélet tisztasága érdekében szabályozni kívánja a sajtót. Ez még akkor is egyértelmű cenzúra lenne számára, ha az eltiltó hatású óvadék javaslatától eltekintünk. Ahhoz van ugyanis szokva, hogy a szólásszabadság alkotmányos mentességet élvez a törvényhozók és általában a közhatalom rendelkezéseivel szemben. Ebben a tekintetben a sajtó minden „de”, „noha” és „ellenben” nélkül szabad.

Az 1985-ben megválasztott parlament még a pártállam országgyűléseként kezdte működését. A pártállam rendszerének megbicsaklásával majd felszámolásával honatyáink már nemcsak a színfalak mögött ügyeskedő kijáró emberként próbáltak erőforrásokat elnyerni szűkebb pátriájuknak, hanem bátorkodtak a nagypolitika ügyeiben is megszólalni. Akadtak felkészült, lelkiismeretes képviselők, mégis nagy általánosságban a szakszerűtlenség, a rögtönzés és a kócos indulatok kaptak teret az éleződő vitákban.