– Mikor merült fel először, hogy a politikai változások esetleg a belső elhárítás létét is megkérdőjelezhetik?

B. I.: Nem nagyon vették észre a figyelmeztető jeleket. Amikor például megszületett a minisztertanácsi döntés a munkásőrség megszüntetéséről, ezt nálunk, a BRFK-n úgy reagálták le, hogy az alosztályvezetőmben megfogalmazódott a gondolat: a feloszlatott munkásőrség tagjait a későbbiek során fel kellene használni valamilyen titkos tevékenységre.

1990. február 13-án az MSZDP, a FKgP, az MSZP, az SZDSZ és a FIDESZ képviselőivel folytatott konzultáció során a BRFK vezetői elmondták, hogy az állambiztonsági főcsoport teljes pénzét és technikáját – beleértve a megszűnt belső elhárításét is – elvették tőlük, és az új önálló testületté szervezett Nemzetbiztonsági Szolgálatnak adták. A közlés aggódást keltett a jelenlévőkben.

1. A közbiztonsági rendőrségnek, vezetői szerint, égető szüksége van többletpénzekre, mivel a rendelkezésére állóból nem tudja megvédeni életünket és vagyonunkat.

„A személyek elleni tüntetés nem lehet a demokratikus átalakulás eszköze…” – nyilatkozta Magyar Bálint (Magyar Nemzet, február 16). Holott, éppen ellenkezőleg, a személyek elleni tüntetés is lehet a demokratikus átalakulás eszköze. Lássuk, hogyan és miért.

Amikor bejárta a hír Tiszaszederkényt, vagy ahogy magyarították, Leninvárost, hogy az „elődpárt” legismertebb politikusa, a még tavalyi értelemben szocialista Grósz Károly fellép a helyi televíziós vitában, a rendőrségnek a felkészülés természetes kötelessége volt.

1989 a forradalom éve volt Kelet-Európában. Kézközelbe került a demokrácia és Európa egyesülése. Országaink közös tapasztalatokat visznek az egyesülő Európába: a totalitárius diktatúrák tapasztalatait. Közösek voltunk a diktatúra lerázásában is. Jövőnk is közös kell hogy legyen. Lehetségesnek és szükségesnek tartjuk, hogy együtt, összehangolva kapcsolódjunk be az új Európába.

Közös erőfeszítéseket kell tennünk gazdasági elmaradottságunk felszámolására is. A piacgazdaság létrehozásának együtt kell járnia a gazdaságainkat elválasztó korlátok áttörésével.

Múlt heti számunkban leírtuk az SZDP IX. kerületi képviselőjelöltjének, Dr. Domján Mihálynak, a Hőgyes Endre utca 15/a. sz. alatti kalandjait február 6-án. Azóta megtudtuk, hogy a BRFK helyszínen megjelent nyomozói két nappal később (hétfőn) feljelentést tettek a IX. kerületi kapitányságon a támadó, Derdák László ellen. A IX. kerület a BRFK-hoz fordult tanácsért, a BRFK kedden kivette az ügyet az kerület hatásköréből. A vizsgálati osztály feljelentés kiegészítést kért.

A hét végén Kelet-európai szolidaritás – európai integráció címmel nemzetközi konferenciát rendezett Budapesten az SZDSZ.

A résztvevők részben még a hetvenes évek végén kerültek kapcsolatba egymással, nem éppen nyugodt körülmények között, s tartották fenn, sőt bővítették együttműködésüket a nyolcvanas években minden rendőri akadályoztatás ellenére. Börtöntöltelékek, fantaszták, a tegnapi Kelet-Európa máskéntgondolkodói jöttek össze ezen a konferencián, akiket realistává ütött a történelem.

Bizony homályos ez a munkásőrvagyon. Az iskolaalapítók kalandjairól szóló múlt heti cikkünkben sajnálatosan elfelejtettük megemlíteni a munkásőrség némely ingatlanára kiírt, és a Magyar Hírlap február 1-jei számában közzétett pályázatot. Mondanivalónkat ez kevéssé változtatja meg. A világi zsidó iskola alapítványnak figyelmébe ajánlott négy munkásőrépület közül kettő nem szerepel a nyilvános pályázatban (Vizafogó utcai és a kispesti). A súgás ténye fennáll, a ködösítés gyanúja jogos.

Rosszul írtuk azonban az amerikai pártfogó nevét. Helyesen: Ronald S.

– Ön 1987 decemberében került az állambiztonsági szolgálathoz. Napjainkig változott-e valamit a munka tartalma, jellege, célja?

Bajcsi István: Semmit. De hogy ezt érzékeltessem, élőbbről kell kezdeni. Én már bűnügyesként kapcsolatba kerültem a politikával, mert március 15-én bennünket is kivezényeltek. Ez is egy őrület. Hajnalok hajnalán ki kellett menni, és éjfélkor még ott hajkurásztunk 20 gyereket meg a Pákh Tibi bácsit. Na, szóval ’86 március 15-én volt a nevezetes lánchídi csata, amikor a Lánchídon a tüntetőktől begyűjtötték a személyi igazolványokat.

Sz. P., Heine-Medin kór következtében béna lábú II. kerületi lakos – miután türelmét vesztette a rokkantaknak kiutalható speciális Trabantra várakozván – múlt év őszén vásárolt egy használt Trabantot, átalakíttatta, és folyamodott a tanácshoz a rokkantakat megillető benzin-hozzájárulásért. Mellékelte az Országos Orvosszakértői Intézet 1989. III. 14-én kelt, 81.900/89. sz. bizottsági véleményét, mely szerint (rokkant) „állapota végleges”.

1990. január 15-én ismét igényelte az esedékes benzinpénzt.

– Hogyan lett ön független képviselőjelölt?

Darvas Iván: A Szabad Demokraták Szövetsége megkérdezte, vállalok-e képviselőjelöltséget. Azt feleltem, igen, de nem mint az SZDSZ képviselője, hanem mint olyan ember, akit ők ismerni vélnek, és támogatni is hajlandók. Egy-két nappal később felkérést kaptam a Magyarországi Szociáldemokrata Párttól, hozzájárulok-e, hogy ők is támogassanak. Szabad demokrata barátaim azt mondták, nincs akadálya, hogy két párt is támogasson. Ez függetlenségemre is garancia.