Március 18-án (vasárnap) délelőtt Szegeden fóliába csomagoltuk a leköszönő kommunizmus egyik legféltettebb jelképét, a még mindig lábon álló Lenin-szobrot. A demonstráció eredeti célja az volt, hogy fölhívja a megyei tanács figyelmét: a fenti „műtárgy” további helyfoglalása a Rákóczi téren sem politikai, sem esztétikai szempontból nem kívánatos, ezért hamarosan elszállítandó.

Mondom, eredeti célja, mert a valóság egész más képet mutatott. Az eseményt a helyi MDF rendezte, s meghívta „természetes szövetségeseit” (?!), köztük a Független Kisgazdapártot.

Az NSZK alaptörvénye – ellentétben a tartományi jogú szabad- és hanzaváros, Hamburg alkotmányával – nem ismeri az ellenzék fogalmat. Nem ismeri, de demokratikus szelleméből következően feltételezi, a kisebbség jogainak szavatolása révén pedig jelentős feladatokhoz juttatja. Az ellenzék „a holnap kormánya”. Így határozta meg a szociáldemokrata Carlo Schmid.

A politikai hatalomért több párt verseng.

A TDDSZ Rehabilitációs Bizottsága tagjaként sanyarú kötelességem volt az 1973-as ideológiai határozat szövegelemzése, azaz a „szocializmus megrágalmazása”, „a marxizmus–leninizmus értékeinek tagadása” stb. fordulatok kontent analízise.

Kevesen tudják, hogy az amerikai kongresszus évente ezernél több törvényt alkot. Ezeknek nagy része azonban az úgynevezett private bill kategóriába tartozik, nem közérdekű, nem az állami élet egészére vonatkozik, ellentétben a másik kategóriával, a public bill nevű törvényekkel. A private bill többnyire egyedi esetek megoldására szolgál: egy-egy képviselő vagy szenátor javasolhatja az állampolgárság soron kívüli megadását választókerülete valamelyik külföldről származott tagjának, kiemelt nyugdíjat, külön elismerést kérhet valaki számára és így tovább.

Az elmúlt hét kiélesedő választási küzdelmei, a különböző személyek ellen intézett sajtótámadások és a sajtó ellen intézett támadások számos olvasónkat késztették arra, hogy cikkben, levélben, nyilatkozatban tiltakozzanak a kampány hangneme, a szövegeken átsütő bundás indulatok ellen. Az alábbiakban a szerkesztőségünkbe érkezett írásokból közlünk válogatást.

A francia sajtóban a parlamenti ülésszakok idején gyakran szerepel egy szám: 49/3. Az alkotmány 49. paragrafusának harmadik bekezdése teszi lehetővé ugyanis a kormány számára azt, hogy az általa előterjesztett törvénytervezeteket akkor is hatályba léptesse, ha azok nem kapták meg a nemzetgyűlés tagjai többségének szavazatát. Egyetlen kivétel van: ha a nemmel szavazó képviselők a bizalmi szavazáshoz hasonló eljárást kérnek, az úgynevezett censure alkalmazását: ha ilyenkor nincs többsége a kormánynak, távoznia kell.

A politikai párt fogalmát nem ismeri a brit alkotmány, illetve alkotmányos szokásjog. A parlamenti demokrácia őshazájában nem sikerült megtalálni a politikai pártok népképviseleti szerepének jogi definícióját.

Az alsóházban pártok hivatalosan nem léteznek. Csak a hatalmat gyakorolják. Pontosabban: a hatalmat csaknem mindig az alsóházi mandátumok többségét birtokló egypárti kormány gyakorolja két választás között.

Ez az íratlan szabály érvényes a ház alapfunkciójára, a törvényhozásra is. Még az ügyrendi szóhasználat is erre utal. A T.

A Nagy Eredetmítosz szerint kezdetben vala az egység, aztán az utak elváltak. Valaha, a legendák ködében volt a Márciusi Front, később, mindannyiunk emlékezetében Monor, de aztán történt valami hiba, valaki valakinek elfelejtette elküldeni a születésnapi meghívót, valaki valakivel összesúgott a másik háta mögött, és kitört a nagy haddelhadd.

Temessük el a legendát: egység sosem volt.

Magyarországon a parlamenten belüli demokráciát nem védik meggyökeresedett szokások, és egyelőre nincsenek korszerű jogszabályok sem. Most, amikor az erős ellenzék erős kormánykoalícóval áll szemben, különösen fontos, hogy a hiányzó szokásrendet a pártok ésszerű megegyezésekkel helyettesítsék. Nyilvánvalóan nem fogadható el, hogy a többségi pártok minden parlamenti tisztséget maguk között osszanak el.