Történeti kötelezettségének eleget tett az új Országgyűlés azzal, hogy törvénybe iktatta az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc jelentőségét. A honatyák egyetértettek abban, hogy a parlament ezzel a formális, de jelképes értékű aktussal kezdje meg tevékenységét, hiszen 1956 forradalmának is az volt a célja, ami a mai parlamenté: a demokratikus, független Magyarország megteremtése. Így senki sem aggályoskodott amiatt, hogy a törvénytervezet szövegét a képviselők csak a frakcióüléseken ismerhették meg, ha megismerhették, és nem kapták kézhez.

Elkedvetlenítő volt olvasnom a Beszélő tudósításában, hogy „általában mindenütt a mindenkori kormány döntései uralják a híreket, alapvetően meghatározva a politikai viták mindenkori napirendjét is”. Ha így lenne, nem sok értelmét látnám a szabad televíziózás követelésének. Kérem az olvasót, csak olyasmiket higgyen el az ismertetésből, hogy Franciaországban 47 helyi rádiós programot futtat az állam. Már ha ez érdekes. Mellesleg Kis János és sokak kedvencéről, a BBC-ről nem csupán azt tudhatjuk meg, hogy függetlensége „meghatározott feltételekhez” van kötve. Többet is.

A Szabad Föld című hetilap az egyik legsikeresebb és legnyereségesebb e műfajban. A Hírlapkiadó Vállalat gondozásában megjelenő periodika tavaly hetente hétszázötvenezer példányban látott napvilágot, nyeresége a negyvenöt millió forintot is elérte. Nos, e politikai és gazdasági hasznot egyaránt hajtó kiadványt százmillióért eladták. A Hírlapkiadó Vállalattól a Közép-Európai Fejlesztési Társaság vette meg.

Igazságos osztozkodás

A százmilliót igazságosan háromfelé osztották.

Talán most készül az SZDSZ elkövetni egy újabb hibát. Az sem vigasztal, hogy az MDF-fel együtt készül rá. Az országgyűlési választások óta egyre sűrűbben hallom a két legnagyobb párttól, hogy most aztán: fel a helyhatósági választásokra!

Még senki sem fejtette ki bővebben, mire gondol, de körvonalak már sejlenek. Olyasmi lenne ez, mint a képviselő-választás volt.

Bármilyen különös is, a francia rádiós és televíziós szabályozás alapja egy még 1837-ből származó törvény, amely megtiltotta, hogy állami engedélyezés nélkül bárki is táviratokat továbbítson. 1857-ben az akkor már meglévő távíróvonalak állami monopóliumot biztosítottak törvényben, 1923-ban jelent meg az első szabályozás a rádióadókról. Ettől kezdve egészen 1982-ig a rádió és a televízió állami monopólium volt, csupán ekkor hoztak törvényt arról, hogy bárki indíthat rádióadásokat vagy televíziós programokat – de a frekvenciák elosztása ekkor is, azóta is állami engedélyezéstől függ.

A tavalyi év egyik bestsellerében, Bokor Imre: Kiskirályok mundérban című könyvében olvashatjuk: „Kaszópusztán a miniszter »kihasított« magának (és illusztris vendégeinek) egy darabka részt Magyarország területéből. Mintegy 135 km hosszúságban kb. 3 méter magas kerítést építtetett egy »maszek« vadrezervátum létesítése céljából. A kerítés mentén vadászkocsival járható út is készült, de nem felejtkezett el a miniszter a lesállásokról, a pihenőhelyekről, a hidakról és a beugrókról sem.

Az Egyesült Államokban 1934-ben hozták meg a kommunikációs törvényt, amely akkor nemcsak a rádióállomások működtetésére vonatkozó szabályokat tartalmazta, hanem az egyéb kommunikációs eszközöket, így a távírótársaságok működésével kapcsolatos előírásokat is. Később a rendelkezések hatályát kibővítették előbb a televíziós adásokra, majd a mesterséges holdakkal, illetve a kábelrendszerekkel működő televíziós adásokra is. Még az 1934-es törvény bízta az egész kommunikációs hálózat felügyeletét és szabályozását a Szövetségi Kommunikációs Bizottságra (FCC).

Könyves Tóth Pál: A számítógépes adattárolás, elemzés nehéz helyzetbe hozhatja az embereket. Egy személy térben és időben elkülönülő cselekedetei könnyen összekapcsolhatóvá válnak, és – esetleg nem is igaz – következtetések vonhatók le belőlük. Vagy megfigyelhetik például, hogy ketten többször szállnak meg ugyanakkor, ugyanabban a szállodában, és ebből azt gondolhatják, valamilyen kapcsolat van közöttük.

Egységes kisebbségi képviselet?

A honatyák, mielőtt letették volna a pennát, mellyel telefirkálták a magyar történelem aranyozott lapjait, megalkották a kisebbségek parlamenti képviseletének behívásos rendszerét, amelynek az a lényege, hogy a képviselők (kiknek túlnyomó többsége a túlnyomó többséghez tartozik), kiválasztják a sok marakodó cigány, zsidó, szerb, német, szlovák stb.

Az erőltetett ütemű növekedés a városon belül és közvetlen környékén nagy feszültséget okozott. 1950-ben olyan önálló településeket olvasztottak be, amelyek máig nem voltak képesek beilleszkedni a városszerkezetbe. A centralizáció ennél is súlyosabb következménye a fővárost övező több településcsoport súlyos elmaradottsága.

Lévén az ország egyetlen milliós léptékű települése, olyan struktúrát kell kiépíteni, amely kifejezi ezt a sajátosságot. Önkormányzati szempontból tehát Budapestet a többi helyhatóságtól külön kell kezelni.