Szabó Miklós meggyőzően érvel amellett, hogy Magyarországnak érdemes gazdasági és később esetleg diplomáciai kapcsolatba lépni a Dél-Afrikai Unióval, amelynek politikai rendszerét a világ országainak többsége elítéli. A kapcsolatból származó gazdasági előnyök nyilvánvalóak, és joggal hivatkozhatunk arra is, hogy Magyarország kontaktust keres az Unióban élő magyarokkal. Hazánk az Uniónál kevésbé demokratikus országokkal is kapcsolatban állt (pl. testvéri szomszédainkkal a közelmúltban is), és áll ma is például Albániával, Kínával vagy Iránnal.

Tisztelt Uram!

Az utóbbi időben a sajtó, a rádió és egyéb nyilatkozatokból az tűnik ki, hogy 1956 árnyékában a Rákosi-rendszerben velünk és rajtunk esett törvénytelenségekkel nem törődik senki. A különböző pártok még azt is kijelentik, hogy a mi jogsérelmünk orvoslása (családi házaink és földjeink törvénytelen államosítása még az akkori rendelet szerint is, hisz a kulákházaknál nem volt 6 szoba, de volt istálló és ól) újabb igazságtalanság lenne a most falun lakó tsz-tagokkal szemben is, azt persze nem fejtik ki, mért gondolják ezt.

A hivatalos magyar külpolitika a Kádár-rezsim bukása óta a Nyugat felé közeledés politikáját azzal is kiegészítette, hogy kapcsolatait kiterjeszti a világ olyan országai felé, amelyektől szovjet blokkbeli beágyazottsága eddig elzárta. Az indíték elsősorban gazdasági. „Jólmenő” országokról van szó, amelyektől a kormányzat kedvezményes hitelt, működőtőke-behozatalt remél, és esetleg a fölöslegessé váló magyar munkaerő vendégmunkásként való átmeneti elhelyezését.

Az első ilyen áttörésszerű kapcsolat Dél-Korea volt.

Erről szenvedélyes és elkeseredett viták dúlnak mostanában. Nem csoda. A nyugdíjak drámai elértéktelenedésének időszakában alkalmunk van átérezni a kérdés súlyát. A felszabadult nyilvánosságban különféle szakértők legtöbbünk számára soha nem ismert álláspontokat és szempontokat vonultatnak fel, melyek az álmos közelmúltban csöndben érlelődtek kis, néma műhelyekben.

Január 3-án Magyarországra látogatott Pik Botha, a Dél-Afrikai Unió külügyminisztere. A magyar Külügy meghívására a vendéggel az SZDSZ két képviselője is találkozott. A diplomáciai esemény vitát váltott ki a szabad demokraták között. Az alábbiakban két véleményt közlünk.

„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy” – mondhatták azok, akik 1983-ban figyelmesen végigolvasták a 7001. számú PM–ÉVM rendeletet. A jogszabály a maga nemében történelmi mérföldkőnek számított: ezzel ismerte be a fejlett szocializmust építő rendszer, hogy a jövőben semmi kedve sincs akár csak a legszegényebbeknek is bérlakásokat építeni.

Sokan aggódnak kívül és belül, hogy Magyarországon a politikai helyzet destabilizálódik. Mindig is sokan túlságosan is sokat aggódtak emiatt, legalábbis némi eufemizmussal így fogalmazták meg szorongásaikat (miközben valójában egészen másért aggódtak). Abban az időben is, amit ma, a megszépítő messzeségben ígéretes kezdetnek nevezünk. Például Grósz Károly, még főtitkár-miniszterelnök korában. Olyan nagyon aggasztották a változások túlzott felgyorsulásából adódó veszélyek, hogy a svájci bankárok hasonló gondjairól is sietett tájékoztatni a nemzetet. Érzeményeiben intenzíven osztozott pl.

A magyarországi pártrendszer még csak félig emelkedett ki az őskáoszból. A pártok normális esetben a politikai véleménytagolódás intézményei, a mi pártrendszerünk azonban jelenlegi állapotában inkább a társasági tagolódást, a mentalitások skáláját, a magát politikára szánt értelmiségi kör szociometriáját tükrözi. A pártrendszer kiépülésével egyidőben zajlanak az elmúlt évtizedek elfojtásait oldó tömeglélektani folyamatok, a tabuledöntés rítusai, a tiltott szimbólumok apoteózisa.

Terry Black fiúnak született. Szép, fürtös haja, kacérkodó nevetése, anyáskodó mozdulatai, megértő pillantásai miatt lánynak vélem. Terry még szimbólummá emelkedhet, mint a kelet–nyugati párbeszéd egyik mérföldköve. Mert tetszik valakiknek, vagy sem, a magyar homoszexuális fiú is a két rendszer közeledésének egyik előmozdítója volt. Mikor háromévi illegalitás után a múlt év januárjában nem kisebb testület, mint a Minisztertanács engedélyezte a Homeros, azaz a Homoszexuálisok Országos Egyesülete megalakítását. Tényt, a magyar „meleget” is ünnepelte a hazai és a világsajtó.

1989. október 1-jétől követtük nyomon a három újság összes közleményét a népszavazás körüli eseményekről és a politikai harcokról, beleértve a háromoldalú megállapodás aláírásáról szóló tájékoztatást. Az utóbbiban a Magyar Nemzet bizonyult a legtárgyilagosabbnak azzal, hogy nemcsak a megállapodás szövegét és az aláírók névsorát közölte, de az SZDSZ és a Fidesz állásfoglalását is az aláírás megtagadásának indokával.