Milyen változásokat tart szükségesnek a párt vonalvezetésében és parlamenti politikájában?

Kormánypártból ellenzéki párttá leszünk. Eddigi parlamenti megszólalásaink során a kritikának szűkebb tér jutott. Nehéz előre megmondani, milyenek leszünk ellenzéki pártként, amikor még azt sem tudni, milyen lesz a kormánykoalíció.

Békesi László kijelentette, hogy amennyiben nem jön létre koalíció, nem vállal szerepet az új kormányban. Befolyásolta ez az SZDSZ küldöttgyűlésének döntését?

Szerintem Békesi állásfoglalása nem játszott szerepet, számunkra nem az ő minisztersége az elsődleges szempont. Az volt a döntő, hogy a közvélemény és a gazdasági élet szereplői részéről, sőt, külföldről is roppant nyomás nehezedett az SZDSZ-re.

Május 31-én, kedden, a Demokratikus Charta összejövetelén, a Kossuth Klubban harciasan gunyoros beszédben elutasítottam még a gondolatát is annak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége koalíciós tárgyalásokba bonyolódjon a Kádár-rendszer vezető erejének örököseivel. Okoskodásom kiindulópontja az volt, hogy a választók a második fordulóban nem egyszerűen az MSZP-re, hanem személy szerint Horn Gyulára, tehát a két párt összefogása ellen szavaztak. „Legyen meg az ő akaratuk!” – gondoltam ájtatos szívvel.

Közeledünk a koalícióhoz. Most kell az MSZP-nek bizonyítania, hogy valódi, és nem látszatkoalíciót akar. Nagy lesz bennük a kísértés, hogy ha az SZDSZ már leült velük tárgyalni – tovább növelve a lakosság amúgy is erős koalíciós várakozását –, akkor mégse adja meg a közreműködés méltányos feltételeit. Az SZDSZ tárgyalódelegációjának viszont tudnia kell, hogy mi az a minimum, ami alatt nem lehet vállalni a közös kormányzást. Az SZDSZ-nek garanciát kell kapnia arra, hogy valóban érvényesíteni tudja a politikáját.

A Demokratikus Chartát két feltevésre alapozva hozta létre 1991 szeptemberében a közvélemény-formáló értelmiségi elit egy befolyásos része. Az első feltevés az volt, hogy a zsenge magyar demokráciát veszély fenyegeti a szélsőjobboldalról. Ebbe a diagnózisba az is beleértődött, hogy a hatalommegosztást, valamint a demokratikus fékeket és ellensúlyokat nyűgként megélő kormány egy gyékényen árul a szélsőjobbal, legalábbis foglya annak.

Meghalt a király az első fordulóban, túl vagyunk a második fordulón, éljen a király. Az ország vasárnap nem arra szavazott, hogy ellensúlyozza a szocialista párt törekvéseit a szabadelvű gondolat. A szocialisták ezt többnyire egyébként is afféle kampányfogásnak tekintették, még jó, ha nem kérték ki maguknak. El kell ismerni, az eredmény őket igazolta. Ennek korántsem mond ellent, hogy vezetőik is, támogatóik is szinte kivétel nélkül széles koalíciót akarnak, nem abszolút többséget.

1990 tavaszán az ellenzéki pártok felkérésére vállaltam a képviselőjelöltséget, az SZDSZ-en és a Fideszen kívül az MDF kaposvári szervezete is támogatott és mellém álltak az akkori szocdemek is, valamint az Agrárszövetség és a Néppárt is rám szavazott. Független képviselőként foglaltam helyet a parlamentben, ám mivel akkor csak hatan voltunk a frakcióban, nem éreztem erőt ahhoz, hogy végrehajthassam terveimet. Mielőtt átültem, nem sokat kellett töprengenem, mert a szabad demokraták liberalizmusa és humanizmusa kiváltképpen vonzó volt számomra.

Még egyszer, lehet, hogy utoljára, a szociálliberális koalícióról szeretnék írni. Közvetlenül a választások után komoly emocionális érv szól a koalícióban való liberális részvétel ellen. De szól egy mellette is. A szocialisták nyilvánvalóan abszolút többségre törekedtek, a liberálisok így csupán a fügefalevél szerepét játszhatják: magukra kell hagyni őket, hadd kormányozzanak egyedül, egyék meg, amit főztek.

„…a vízválasztó … a választási vereség. Aki annak súlya alatt is képes lesz eszméihez hűségesen politizálni, annak majd nyugodtan elhihetjük, hogy ő európai szocialista, és nyugodtan becsülhetjük ebben a minőségében.” (Csengey Dénes, Magyar Nemzet, 1989. december 12.)

„A küldetéstudat összefügg a kisebbségi helyzetből való politizálással, a bolsevikok mindig is kisebbségi helyzetből indultak. (…) A bolsevikot soha nem rendíti meg, ha kisebbségben marad. Ilyenkor legföljebb arról lehet szó, hogy a többiek nem ismerték föl a helyes utat, az objektív érdekeiket stb.

Szabó Miklós
„Ahogy ez hazánkban általában szokás”




Bár az SZDSZ vezetői az eredmények ismeretében visszafogottan nyilatkoztak, egyértelműnek tűnik, nem lesz koalíció az MSZP-vel.


Én ezt egyáltalán nem látom ennyire egyértelműnek. Ha az SZDSZ koalícióra lép, tehermentesíti a parlamentet. Ha ellenzékben marad, egy egymással marakodó, könnyen megosztható, heterogén oppozíció tagja lesz. A maga 70 képviselőjével – ami nem kevés – érdemlegesen már nem változtat a parlamenti viszonyokon.