Amikor március végén nyilvánosságra került négy volt rendőrtiszt közjegyző előtt tett vallomása arról, hogy a Belügyminisztérium aktívan részt vett a köztársasági elnök elleni október 23-i provokáció előkészítésében, az ellenzéki vezetők azt mondták: a vádak súlyosak, ki kell őket vizsgálni, addig nem ítélkezhetünk.

Most hiénára fogunk lövöldözni, mégpedig gátlástalanul, mert nekünk szabad. Csak a dögevőknek kell gátlásosaknak lenniök, de nekünk, sajtóharamiáknak mindent szabad: „Ahogyan a parlamenti vagányok csak azt nézik, mibe kössenek bele, hisz eszük és tudatuk kizárólag a gáncsvetésre fogékony, ugyanúgy a sajtóharamiák is gátlástalanul lövöldöznek… Szabad nekik ezt a megcsúfolt nyelvet terjeszteni.

Beszélő: Hogyan lehet megállapítani, hogy valaki, aki tartósan külföldön él, magyar állampolgár-e?

– Az alapvető szabály, hogy a kérelmezőnek kell bizonyítania magyar állampolgárságát. A bizonyítás akkor a legkönnyebb, ha az illető egyértelmű hatósági dokumentummal rendelkezik, régi személyi igazolványa, útlevele, anyakönyvi kivonata vagy más hasonló okirata van. Ennek alapján a Belügyminisztérium Állampolgársági Főosztálya az itthoni dokumentumokból megpróbálja megállapítani az állampolgárságot.

Az ötvenes évek végének sajtója és irodalma szakmányban termelte a disszidensek nyomorú sorsát bemutató „hazacsalogató” riportokat, tárcákat és novellákat. Kiderült belőlük, micsoda csalódás érte azokat, akik hittek a nyugati propagandának: a külföldre vetődött magyarok megalázó körülmények között, éhbérért dolgoznak, a családok szétestek, a nők elzüllöttek stb.

Csao Csecsong április 24. óta „lakik” a Rendőri Ezred kerepestarcsai „átmeneti szállásán”. Arra vár, hogy huszonnégy társához hasonlóan őt is Pekingbe szállítsák. Különlegessége, hogy hibátlanul és szinte akcentus nélkül beszél magyarul. Csak hát: ferde a szeme.

– 1987-ben jöttem Magyarországra – mondja magáról –, a Rábában dolgoztam, Győrben. 1990-ben hazamentem. ’91-ben, amikor nem kellett vízum, visszajöttem, azóta élek itt. Egy akupunktúrás rendelésen dolgoztam, és különböző kínai vállalkozóknak segítettem.

Nagyot bosszankodtak 1992 januárjában a Rendőri Ezred meg az idegenrendészet tisztjei. Már kiválasztották azokat, akiknek Pekingbe kellett volna kísérniük – régi, deákos szóval: deportálniuk – a Magyarországon tartózkodó kínaiak második csoportját, amikor a sajtó, ki tudja, hogyan, kiszimatolta, hogy január 3-án már 57 kínait szállítottak különrepülőgépen, fegyveres kísérettel Pekingbe.

Hétőn, június 15-én egy osztrák emberi jogi szervezet, a menekültkérdéssel foglalkozó Asylkoordination Österreich néhány munkatársa járt Kerepestarcsán. Arra voltak kíváncsiak, biztos harmadik országnak tekinthető-e Magyarország, nem fenyegeti-e az Ausztriából ide visszatoloncolt menekülteket az, hogy innen olyan országba szállítják őket, ahol életük és szabadságuk veszélybe kerül. A Beszélő munkatársai csak kalauzként tartottak az osztrákokkal, nem szándékoztunk újra írni Kerepestarcsáról. Beszélgetés közben azonban kiderült, idén újabb kínai csoportokat szállítottak Pekingbe.

…az előzmények

A postáról szóló 1992. évi XLV. törvényt 1992. június 29-én, a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvényt 1992. december 18-án hirdették ki. Egyik törvény sem lépett még hatályba.

1992. december 31-én megbukott a médiatörvény.

Ez év január 22-én egy miniszteri rendelet bevezette a „működési költségeinek fedezéséhez közpénzeket fel nem használó helyi stúdió” fogalmát.

Az alkoholisták huszonháromszor gyakrabban halnak meg májcirrhózis, azaz májzsugor és májelégtelenség következtében, mint az azonos korú átlagos népesség tagjai, ezért a cirrhózishalálozás adatai alapján jó közelítéssel – egy bizonyos Jelinek-féle szorzóval – meg lehet becsülni az alkoholisták számát. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai szerint a cirrhózisban elhalálozottak aránya nálunk a legmagasabb. A 80-as évek közepén ebben a gyászos versengésben majdnem 30 százalékkal vezettünk az utánunk következő olaszok előtt.

A helyi napilap címoldalán a kisgazdapárt Heves megyei ifjúsági szervezetének alakuló üléséről tudósított. Ekkor már a nyomdában volt az önmagát nyíltan szkinhedszellemiségűnek valló „magyar jobboldali ifjúsági lap”, az Agria Hangja. Korábban a kisgazdaifjak kikérték maguknak, hogy őket a bakancsos, verekedős újfasisztákkal azonosítsák.