Az élelmiszeripari alkalmazással kapcsolatos első kísérleteket 1943-ban végezték az amerikai MIT kutatói Proctor professzor vezetésével. E kísérletek során húsok eltarthatóságát próbálták megnövelni.

Magyarország az 50-es évek végén kezdte meg kísérleteit dr. Vas Károly professzor irányításával a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet jogelődjénél. Ezek a kísérletek úttörő jellegűek voltak, sok esetben jelentősen kiegészítették a nemzetközi eredményeket.

A meglévő paksi atomerőmű 2x1000 MW-os bővítésére szovjet reaktorokkal – már sohasem kerül sor. Ezek a reaktorok biztonsági szempontból már elavultak. A számos gazdasági gondon kívül alapvető problémát jelentett, hogy az 1000 megawattos blokkok túlságosan nagyok a magyar villamosenergia-rendszerhez viszonyítva.

A horrorfilmek szívünkhöz nőtt szörnyetegei elpusztíthatatlanok: újra és újra visszatérnek, hogy újabb és újabb folytatásokon keresztül borzolják idegeinket. Ilyen a filmipar – és ilyen az élet.

A Használt Akkumulátor Feldolgozó Üzem (nevezzük HAF-nak vagy akár Freddynek) Mátrába telepítése nem mai ötlet. No de azért tudhatjuk, az elmúlt negyven évben is akadtak ám eredmények szép számmal, s ezeket bizony kár lenne elvetni.

Beszélő: Mi, itt Magyarországon, tulajdonképpen csak most kezdtünk nyíltan vitatkozni az atomenergia áldásos vagy átkos voltáról. Nyugaton ez már nagy múltra néz vissza. Hozott-e a nyugati vita valamilyen általános, itt is hasznosítható tanulságot?

Zsuzsa Hegedus: Ez a vita tényleg a Nyugaton indult meg, de most már nagyon erősen folyik a Szovjetunióban, és Magyarországon is megkezdődött. Közös vonás, hogy bizonyos értelemben mindenütt késve, nem a legjobb pillanatban indult meg a társadalmi vita.

Amikor az energetikai beruházások kívánatos irányáról döntünk, világosan látnunk kell, hogy hazánk az egy főre jutó háztartási villamosenergia-fogyasztás tekintetében messze elmarad a fejlett országoktól. A tőkés országok közül hozzánk hasonlóan kevés energiát fogyasztó országok – Olaszország, Spanyolország, Portugália – valamennyien déli fekvésű országok, amelyeknek éghajlati viszonyai magyarázzák a kis fogyasztást. A skandináv országokban az egy főre jutó háztartási villamosenergia-fogyasztás 5-10-szerese ezen országoknak és a miénknek.

Az energiapolitikát máig uraló labilitás alighanem a hatvanas évek bányabezárásaival vette kezdetét. A folyamat emlékezetes állomása volt az olajtüzelésre való áttérés, az éjszakai áram megkedveltetése. Majd a földgáz következett, amit az atomenergia dicsérete váltott fel.

A különféle energiafajtákra való áttérés okozta, részben elkerülhetetlen veszteségeken túl a legnagyobb baj az lett, hogy e periódus végén, a nyolcvanas években egy olyan energetikastruktúrát örököltünk, aminek jellemzőjévé importfüggésünk vált.

– kérdezi Valkó János a Beszélő 1990. május 19-i számában.

Cikkét, gondolatait igen nagy érdeklődéssel olvastam. E témában laikusként sokszor eltűnődtem már az általa megvilágított problémákon, és most oszlott el igazán minden kétségem afelől, hogy az atomenergia felhasználása nem szakmai, hanem politikai kérdés.

Csernobil katasztrófája bebizonyította, szinte teljesen mindegy, hogy Európa mely részén történik nukleáris baleset, a következmények óriási területekre – akár az egész Földre is – kihathatnak.

A jelenleg érvényben lévő „Sugárvédelmi alapelvek”-et 1982-ben adta ki a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, a Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság elvi ajánlásai alapján, a tagállamok – egyebek közt a Szovjetunió – álláspontját figyelembe véve. Ez az ajánlás az egész testet érő sugárzás mennyiségét (azaz az effektív dózisegyenértéket) a lakosság körében 5 mSv/év értékben korlátozza, azzal a megszorítással, hogy ha valamilyen oknál fogva folyamatosan magasabb a sugárterhelés, akkor az átlag nem lehet több, mint 1 mSv/év – azaz 70 év alatt 70 mSv. (Magyarországon kb.

Olvasva a Beszélő atomenergiáról szóló írásait, eddig egy állítással értek maradéktalanul egyet. Azzal, amit F. T. említ cikkében, nevezetesen a szakemberek iránti bizalmatlanság okával, hogy a vitakérdések közül mellőzték az érdekeikbe nem illeszkedőket.

Csernobil iszonyata azzal a tanulsággal is szolgált, hogy Európa kormányai még egy ilyen méretű katasztrófa esetén is próbálják elbagatellizálni a következményeket.

A lapban indított vita igen sokrétű, egyidejűleg foglalkozik az atomerőmű nukleáris biztonságával, üzembiztonságával, környezeti hatásaival, gazdaságosságával, a radioaktív hulladékok kezelésével, az erőmű leszerelésével, sőt általános energiapolitikai kérdésekkel is.

A vita jelenlegi állásánál három kérdéskörben szeretnék állást foglalni.

1.