…tűnődött paranoiásnak aligha mondható ismerősöm a telefonban, a szlovák miniszterelnökkel sugárzott vasárnap esti tévéinterjú után. Vajon min mosolygott, mitől volt olyan elégedett, csak nem megint egy újabb titkos megállapodás született a vízi erőműről?

Gyanakvását nem tudtam volna meggyőzően eloszlatni.

Mi lesz velünk, ha itt a tél, és nem jön az olaj meg a gáz? A taxisválság óta ez a kérdés is másként, komorabban hangzik. Halzl Józseftől, az Energiagazdálkodási Intézet vezérigazgató-helyettesétől azonban nemcsak e nagyon is köznapivá lett kérdésre vártuk a választ. Az 57 éves hőerőgépész hosszú ideje fáradozik egy környezetbarát energiapolitika körvonalazásán. Megengedik még mostani, zilált és fenyegető viszonyaink a perspektivikusabb tervezgetést?

Még mindig az októberi blokád és benzinháború tanulságain rágódunk. Nem is csoda; nehéz idő elé nézünk. Az optimisták azonban már a jót keresik a rosszban. Szerintük a mostani krízist nem akkor válaszoljuk meg legjobban, ha leváltjuk a minisztereket, hanem akkor, ha erőltetett ütemben kerékpárutakat létesítünk. Csakhogy ezt is könnyebb mondani, mint megcsinálni.

A fa enyhet hoz a Földnek. Szén-dioxidot köt meg, s mérsékli a globális felmelegedést. Most kell fát ültetni, hogy húsz év múlva is levegőt kapjunk.

A Global ReLeaf elnevezésű faültetési akciót az Amerikai Erdészeti Egyesület (AFA) kezdte az USA-ban, és nemzetközi programmá lett – mondja Gadó György Pál, a Független Ökológiai Központ munkatársa. Szerződést kötöttek az AFA-val, az amerikaiak nemcsak szakmai segítséget adnak, hanem segítenek a pénzforrások felkutatásában is.

Budapesten is bőven van tennivaló.

A paksi kilowattóra nem csupán olcsóbb, hanem annak árában legnagyobb részt a beruházás (és üzemeltetés) során befektetett (részben magas szintű) munka képvisel. Az uránfűtőelem kisebb hányadot képez. Most olcsó az urán; ha kétszeresre nőne is az ára, a kilowattóra-költség alig nőne, az atomenergia gazdaságilag versenyképes marad. Ideális egy nyersanyagban szegény, jól képzett munkaerőben gazdag ország számára. Akkor mégis miért van hangos ellenzéke nálunk az atomenergia-fejlesztési programnak?

Első ok: a múlt évtizedekben divat volt Nyugaton támadni az atomenergiát.

Török Ernő cikksorozata olvastán sokáig azt gondoltam, a szerző Nyugatra szakadt hazánkfia, aki a közelmúltban térhetett haza. Kíváncsi lennék: tényleg nem tud, vagy nem akar tudni azokról az erőfeszítésekről, amelyeket egyesek – elismerem, nem nagy sikerrel – évek óta kifejtenek a légszennyezés ellen?

Szervezetek

Kezdjük a „mozgalmakkal”. Budapesten az első „kemény” tiltakozó akciót a légszennyezés ellen a BME Zöld Kör tartotta, 1986 őszén.

Esteledik, vége a munkaidőnek. Metró vagy autó röpít haza. Otthonunkba lépve felkattintjuk a villanyt, szétárad a fény. A hűtőből kivesszük a főznivalót, gázlángon vagy mikrohullámon elkészül az étel. Vacsora után mosógépbe dobjuk a napi szennyest, majd tévé elé ülünk, megtudni: mi történt reggel óta a Közép-Keleten és a Parlamentben.

A targoncára gyűjtött rőzsétől, a pincében aprított tűzifától hosszú volt az út a polgári kényelemig. Felnyílt előttünk a nagyvilág, fokozódik a lakosság energiaigénye. Autót szerzett majd minden magyar család.

Mit tegyünk a kétüteműekkel?

Mert valamit tenni kell a környezetszennyezés miatt, erről már szóltunk. De tenni kell azért is, mert a kocsikkal lehet, hogy pár év múlva magunkra maradunk. Friedrich Zimmermann NSZK közlekedési miniszter szerint 1991. január 1-jétől az NDK-ban is érvényesek lesznek az NSZK-járművekre érvényes környezetvédelmi előírások, és ez alól aligha kapnak felmentést a kétüteműek. Kiépítik az ellenőrző rendszert, és különböző tiltó és ösztönző eszközöket alkalmaznak azért, hogy a már üzemelő gépkocsikat környezetkímélő típusokra cseréljék.

Ezt a „leg”-et akkor is ki lehet jelenteni, ha a technikai fejlődés, iparosodás és a velük párhuzamosan fejlődő közlekedés világszerte és többé-kevésbé törvényszerűen jelentkező környezetkárosító hatásától eltekintünk, és csak azt vesszük figyelembe, ami nálunk a környezeti következményeket figyelmen kívül hagyó, különleges felmentéseket tartalmazó emissziós normákból, a korszerűtlen keleti autótípusok szinte kizárólagos importjából, hibás döntések sorozatából, továbbá hanyagságból, figyelmetlenségből, a követelmények laza ellenőrzéséből többletként adódott.

Mára a helyzet tartha

„Kell-e nekünk atomenergia?” – kérdezi Valkó János vitaindítója (lásd: Beszélő, 19.).

Foltányi Zsuzsához hasonlóan (Beszélő, 23. szám) úgy gondolom, az energiatakarékosságban még nagy lehetőségek vannak. Annyi minden bizonnyal, hogy a „milyen erőművet építsünk?” kérdését néhány évvel elodázzuk. Ez a kis haladék elég lesz az

energiakoncepció

kidolgozására.

És azután? Lignit vagy atom? Olajszármazék, földgáz vagy atom? Ma már ennél több alternatívát kell megvizsgálni.