Skip to main content

Önkormányzat


Ma Erzsébetváros Budapest legsűrűbben lakott kerülete. A mindössze 2 négyzetkilométernyi területen 80 824 ember él. Ez a budapesti átlagot mintegy tízszeresen meghaladó lakósűrűség még a századforduló éveiben megindult rohamos iparosításnak és az ezzel járó letelepítési hullámnak köszönhető. Ebben az időben vált Budapest igazi világvárossá. Az egykori szép épületek mai állapota enyhén szólva lehangoló. Az évtizedek óta elmaradt restauráció csak az egyik ok. Legalább ekkora gond a lakások mérete.


Nyilvánvaló, hogy Budapest iszonyú lakásproblémákkal küszködik. Kevés a lakás, a lakásállomány összetétele nem felel meg az igényeknek, az elmaradt felújítások értéke – szerény becslések szerint is – 200 milliárd Ft-ra rúg. A központi támogatások megszűntek, az építkezések gyakorlatilag megálltak, a lakáshoz jutás és fenntartás költségei aránytalanul magasak a jövedelmekhez képest, és kb.


A szociális ellátás egyik legtöbbet bírált területe a gyermekvédelem. Tegyük hozzá: joggal, hiszen a gyermek szociális hátterének rohamos és széles körű romlása ellenére mind a mai napig nem született meg egy korszerű gyermekvédelmi törvény, amely a gyerekek valós érdekeinek védelmét garantálná. Javaslatok, tervezetek persze akadnak szép számmal. A gyermekvédelem területén dolgozó szakembernek jogszabályok dzsungelén kell átverekednie magát, hogy végül a legfőbb útmutatóul szolgáló törvény kiegészített változatával találja szembe magát.


Budapesten nem csak közlekedési problémák vannak.

Nagyon sokféle probléma van, a riasztó mértékű pénzügyi egyensúlyhiánytól, a fejlesztési források ezzel is összefüggő fogyatkozásától a hatásköri tisztázatlanságokon át a slumosodó városrészekig, a zsúfoltságig, a levegő elszennyeződéséig. Ezek a problémák egy problémamegoldásra lényegénél fogva alkalmatlan gondolkodási rendszer miatt éleződtek így ki.



1991. október 15-én egy csapat terézvárosi polgár tüntetésre gyülekezett a polgármesteri hivatal előtt, hogy tiltakozzon a képviselő-testület tervezett intézkedése ellen, amely korlátozni kívánta a bérlakások megvásárlásának lehetőségét. Mint ilyenkor szokásos, néhány feliratos táblát emeltek a magasba. Ezek egyikén olvastam a rímben idézett megállapítást. Kérdőjelet magam biggyesztettem hozzá.

Mit jelent tehát a tilalmi lista, amelynek már a tervezete is tiltakozásra késztette egy sor polgártársunkat?



Seiler Tibor írása számomra alapvetően két kérdést vet fel: egy általánosat és egy konkrétat.

Az általános kérdés: „Milyen önkormányzatot akarunk? Vállalkozó-gondoskodó és atyáskodó önkormányzatot, vagy olyat, amely a polgárok aktív véleménynyilvánítása, beleszólása és ellenőrzése mellett közigazgat és szolgáltat?” A felvetett kérdés – az én olvasatomban – új megfogalmazásban a régi dilemma: vajon az állam – és ebben az összefüggésben nincs okunk különbséget tenni központi és helyi közhatalom között – csak „éjjeliőr” legyen-e, vagy ennél több.



„Látják, kérem, nem is olyan fölösleges huncutság a demokrácia!” – mondaná egykori egyetemi szemináriumvezetőm a terézvárosi polgármester történetének hallatán.


A társadalomnak egyre többe kerülnek az öregek – hallani gyakran. De vajon megkérdezték-e az időseket valaha is arról, mibe került nekik ez a társadalom?

Összeomló intézmények

A szociális ellátás egyik pillére, az állami nyugdíjrendszer igencsak ingatag. A nyugdíjak az évek során messze elmaradtak az infláció mögött, vásárlóértékük rohamosan csökkent, a nyugdíjasok munkalehetőségei a munkanélküliség növekedésével egyre inkább beszűkültek.





Amikor tavaly októberben elmentem a terézvárosi polgármesteri hivatal előtt folyó kisebb demonstrációra, legnagyobb meglepetésemre nem felháborodott polgárokkal, hanem elbizonytalanodott, tájékozatlan, kérdéseikre válaszokat váró, jórészt idősebb terézvárosi lakókkal találkoztam.

Beszélgetés dr. Szolnoki Andreával


Beszélő: Az ország egészségügyének átszervezése, az évek óta húzódó reform többé-kevésbé megint megfeneklett. Főleg azért, mert nincs rá pénz. De az is látnivaló, hogy az egészségügy szervezetének hajszálnyi változása is óriási ellenállást vált ki, mivel megzavarja az eddig sikeres csoportok érdekérvényesítését. Mit tud tenni a főváros ebben a helyzetben?

Szolnoki Andrea: Lehetetlen helyzetben van a fővárosi önkormányzat, nagyon kevés a mozgástere. Az egészségügy ráadásul soha nem volt sikerágazat sehol sem. Mégis, 1991.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon