Skip to main content

Önkormányzat


Felesleges ágyak vannak a fővárosban

Mindannyian, akik – ha különböző szinteken is, de – az egészségügy szervezésével foglalkozunk, tisztában vagyunk vele, hogy a rendszerváltás ellenére ez a szféra alapvetően nem változott. A balul sikerült és az alkotmánybíróság által is megkérdőjelezett igazgatóváltások, a napi politikai harcok beszivárgása a gyógyítás területéré és az egyéb problémák egyre jobban ellehetetlenítik az amúgy is rossz helyzetet.



1991 szeptemberében elkészült Közlekedés, közművek címen egy kis programjavaslat, amit Demszky Gábor, a szabad demokrata főpolgármester magáénak érez és kiadatott. A szakma alapvetően egyetért ezzel a programjavaslat-füzettel. Egy főpolgármestert azonban négy évre választanak, s hogy mi a programja négy évre lebontva lehet csak megkérdezni. Egy főpolgármester nem helyettesítheti programját olyan füzettel, amelyben a „lila jövő” van leírva, mert ahhoz, ami ebben a füzetben is megjelent, nincsenek meg az anyagi lehetőségek.

Az 1991.



Kíváncsian és reménykedve tanulmányoztam át a Budapest szabad demokrata főpolgármesterének programjavaslataihoz készült előtanulmányok közlekedési fejezetét, de csalódnom kellett. Meglepett, mennyire nem volt benne semmi új. Nemcsak ugyanazokat a monstre, a rendszer feszültségeit csak növelni képes fejlesztéseket (pl. új metró) sürgeti, mint régen.

A főváros szociális programjáról


A főpolgármesteri program szociálpolitikával foglalkozó húsz oldala a maga nemében tisztességes írás. Nincs is vele más baj, csak a neme meg a tisztessége. Ugyanis a fővárosnak inkább tisztességtelen programra lenne szüksége. A program a fővárosi önkormányzat hatásköréhez igazodik, az a hatáskör viszont nem értelmes szempontokhoz igazodik, ezért aztán a hatáskör szerénységéhez szabott program sem lehet eléggé értelmes.

Az egészségügyi fejezet bevezetésében azt olvassuk, hogy „programunkat a folyamatban lévő törvényhozási munka irányát figyelembe véve dolgoztuk ki”.



„A neheze még hátravan. Le kell győznünk tízmillió kicsi Sztálint, aki itt üldögél mindannyiunk fejében.”
(Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság első elnöke)

Ez az oly mértékadó mondat tárgyunk szempontjából is a legsúlyosabb örökséget jelzi: az értékidegen gondolkodást a városfejlesztésben, a parancsuralmi módszerekre való hajlamot és mindenekelőtt a hivatali széttagoltság elvét. „Minden kakas úr a maga szemétdombján” – hangzik a hivatali illetékességnek ez a definíciója.




Dr. Németh György polgármester: „Ez év június elején délelőtt kilenc órakor – derült égből villámcsapásként – beállított hozzám az ÁVÜ vezérkara, a Magyar Alumíniumipari Tröszt vezérigazgatója és a Balassagyarmati Fémipari Vállalat igazgatója, akik össztüzet zúdítottak rám.

A főváros szociális programjáról


Kissé joviális belenyugvással nézem a mai lázas programalkotó tevékenységet, mert tükrözi a lakosság demokráciába vetett hitét, azt az érzést, hogy van értelme vitázni, programokra szavazni – hátha lesz is belőle valami. Töretlen programalkotó kedvünk tehát cáfolja a parlamentális és az önkormányzati demokráciába vetett hitünk lankadásáról szóló híreszteléseket.

Polcaim túlzsúfoltsága miatt nemrég kellett megválnom vagy húsz 1995-ig, majd 2000-ig kitekintő jóváhagyott távlati tervelképzeléstől.



A Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma nevében mély megrendüléssel fejezzük ki részvétünket a mecseki sújtólégrobbanás áldozatai családjának, s osztozunk abban a fájdalomban, amely őket a tragikus baleset folytán érte.


Tétován, bizonytalanul a programról

Lehet-e oktatáspolitikai programot kidolgozni az új oktatási törvény megszületése előtt? Amikor a kormányzat a szokásos területeken továbbra is az oly sokat kárhoztatott maradványelvet követi? Vannak-e esélyei az oktatási rendszerváltásnak?

A Kék Könyv oktatáspolitikai szakemberei az adminisztratív kézivezérlést négy önszabályozó mechanizmus megteremtésével kívánták felváltani.





Valamikor a múlt század hetvenes éveiben épült az a Kolbenheyer Gyula által tervezett, akkor még Sugár úti palota, amelynek nappali lakói 1950 óta gyerekek. Az egykor földbirtokosok, majd egy vaskereskedő tulajdonában volt épületet az államosítás óta közlekedési vállalatok kezelték. A BKV, illetve jogelődje bölcsődét, óvodát működtetett a Hősök terétől alig száz méterre lévő házban. Az eltelt évek alatt az óvoda jól felszerelt, az itt dolgozók szaktudását és lelkiismeretességét tekintve messze a tanácsi óvodák színvonalát felülmúló intézménnyé vált.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon