Lovas István a Beszélő legutóbbi (április 14-i) számában tisztességesnek minősíti a lap eggyel előbbi (április 7-i) számában megjelent, róla szóló írásomat. Cikkemben – 3,2 nevem volt – a következőket állítottam: 1. Lovas a Szabad Európa Rádió munkatársaként a még pártállami Magyar Televízióban leplezte le a „cenzúrázó” SZER-t, majd miután a német munkaügyi jogszabályok a nyilvánvaló illojalitás ellenére sem tették lehetővé a menesztését, 20 ezer dollár végkielégítés fejében önként távozott a kommunistákkal paktáló rádiótól. 2.

A zöld csoportoknak a jelek szerint nincs türelmük kivárni, amíg a Fővárosi Önkormányzat beváltja a budapesti úthálózat „gyűrűs elemeinek pótlására” tett ígéretét. Szeretnék elérni, hogy lezárják a Városligetnek rohanó M3-as autópályát a Belvárossal összekötő Koós Károly sétányt – még azelőtt, hogy a megépülő Lágymányosi híd ténylegesen lehetővé tenné – a Belváros elkerülését. Tavaly áprilisban a Budapesti Rendőr-főkapitányság még a sétány egyórás időtartamú, demonstratív lezárásához sem járult hozzá, idén azonban a környezetvédők fellépését váratlan siker koronázta.

A Martin Luther King Egyesület talán az egyetlen hatékonyan működő kisebbségjogi civil szervezet volt az elmúlt három évben.

A Martin Luther King Egyesület alapítója vagyok, és az egyesület, illetve az általa megfogalmazott célok számomra ma sem közömbösek.

Hogyan kezdtetek dolgozni?

Egy mali fiú lakásán az állatorvosi kollégiuma mellett összeültünk afrikai és ázsiai haverokkal. Ott határoztuk el, hogy szervezetten kell fellépni az idegengyűlölet ellen. Mindenekelőtt egyéni jogsérelmekre kívántunk reagálni.

Hol az olló komámasszony, avagy hová lett a kerettörvény?

A ’93 márciusában elfogadott energiapolitikai koncepció szerint a jogi szabályozás első lépése egy kerettörvény lett volna, s ez adta volna a közös platformot az ágazati törvények számára. Az ipari tárca ezzel szemben hozzáfogott a gáz- és a villamosenergia-szolgáltatási törvény áthajszolásához, a „privatizáljunk minél többet és minél gyorsabban” elv érdekében, finanszírozni a költségvetés hiányát.

De nem mindegy, hol a határ. Mennyiért is kel el az 1 billió forint értékűre becsülhető energetikai ágazat.

Az úgynevezett elkülönített állami pénzalapok műfajában rövid időn belül ez a második törvénysértő eset. De azért van különbség is: szemben Kádár Béla külgazdasági miniszterrel, aki a parlament számvevőszéki bizottságának korábbi ülésén dühödt kirohanásokkal védekezett a Kereskedelemfejlesztési Alapot tépázó bírálatokkal szemben (Beszélő, március 31.), Latorcai János ipari miniszter taktikusan bejelentkezett és mégse ment el a múlt heti – utolsó – bizottsági ülésre.

1991 után a fővárosi önkormányzatok egyként meg voltak győződve arról, hogy a város felújítása csak vállalkozói alapon folytatható, tehát csak úgy, ha a telkek, illetve az ingatlanvagyon részleges értékesítéséből származó hasznot sikerül valamilyen konstrukció keretében a megmaradó épületek felújítására fordítani. Az önkormányzatok fejlesztési koncepciói erős tussal „rajzolták ki” a korábban csak adminisztratív jelentőségű kerülethatárokat.

Egy héttel később, 1993. március 31-én Urbán János vezérőrnagy átfogó tájékoztatást adott a honvédelmi bizottságnak „a hazai repülőtisztképzés beindításának javasolt feladatairól és költségvetési vonzatairól”. Olyan képzési tematikát ígért, amely a korszerű nyugati repülőképzéshez illeszkedik. Amint kiderült, kiképzőbázisnak a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolát szemelték ki, és négy év múlva profi vadászerepülő és helikoptervezető állományt lehet felavatni. A képzés beindítása 1997-ig tartana, ez 2,9 milliárd forintot emésztene föl.

Az 1838-as árvíz után kezdték el Dél-Buda (mai XI. kerület) Duna-partját feltölteni. Az építkezések során kialakítottak egy mesterséges gátat, mely a vízszabályozást szolgálta. Így hozták létre a Lágymányosi-öblöt. A félsziget a Kopaszi-gát nevet kapta, hiszen kiépítése után nem takarta növényzet. A területtől közel száz évig távol maradt a civilizáció. A mesterséges képződmény természeti paradicsommá vált. A 30-as években fedezték fel az emberek ezt az akkor még érintetlen területet. Csónakházak, üdülők, kisvendéglők épültek. A vízre úszó halászbódék kerültek hálókkal, ladikokkal.

1971-ben született meg a lakáskódex nevű jogszabály, ekkortól beszélhetünk megfogalmazott lakáspolitikáról. Azt feltételezték, hogy az állam képes gondoskodni a lakosság egészének lakásellátásáról. Ez persze abszurd, hiszen az állam a fejlett világban is csak a szociálisan rászorult rétegek lakásgondjait képes megoldani. 1990-ben az önkormányzati törvény bevezetésének pillanatában a lakásépítés mint állami feladat megszűnt.

Az előzmények ismertek: Soós Károly Attila (SZDSZ), a költségvetési bizottság elnöke 1992 végén interpellációban firtatta az Állami Bankfelügyelet és a pénzükre nem vigyázó költségvetési szervek felelősségét. Utóbbiaknak szemére vetette, hogy színlelt állampapír-vásárlásba bonyolódtak, azaz formálisan kincstárjegyek vásárlására adtak megbízást, valójában azonban – törvénybe ütköző módon – kockáztattak az adófizetők pénzével. A választ, amelyet az Országgyűlés 1992. december 22-i ülésén dr.