Skip to main content

gazdaság

Vince Mátyással beszélget Langmár Ferenc


A nyolcvanas években a HVG különleges szerepet töltött be, minden bizonnyal a legjobb volt a hetilapok közül. Másutt is jelentek meg jó cikkek, írások, de a jellemző az volt, hogy azok jobbára a főszerkesztők ellenében jelenhettek meg. A HVG – kívülről így látszott – a te irányításoddal lett olyan, amilyen, nem ellenedre. Amikor külföldre mentél, nyilatkozataidból úgy tűnt, elfáradtál.

De távozásodkor is te voltál a királycsináló.



A magyar befektetési piac legvonzóbb területe – túlzás nélkül – a szállodaprivatizáció. Nem véletlen, hogy az Első privatizációs programban meghirdetett 20 vállalat között rögtön ott szerepelt a három nagy szállodavállalat is, hiszen az ÁVÜ ezek eladását egyszerűnek gondolta, az akciótól jelentős bevételt, gyors és átütő sikert remélt. Nem így történt. Egy külföldi befektetőknek tartott konferencián egy magyar származású amerikai hoteltulajdonos a bürokráciát tette felelőssé a privatizáció elhúzódásáért. Oktalanság lenne tagadni a bürokrácia jelentőségét. Az okok mégis mélyebbek.


Az 1980-as években a központi akarat már csak annak árán tudta fenntartani a lakossági fogyasztás pártkongresszusilag garantált szintjét, hogy túladóztatta a vállalati erőforrásokat, a külföldi eladósodás pedig megugrott. A belföldi és a külföldi magántőke ebben a játékban nem partner. A talpon maradás a versenyben – egyfajta mókuskerék – feltételez és megkövetel egy bizonyos nagyságú tiszta profitot, amely a fejlesztést, a bővítést, a piaci munka elmaradhatatlan költségeit fedezi, nem is beszélve a vállalkozásra fölvett kölcsönök terheiről.


Az 1991 őszén meghozott banktörvény szerint a céltartalékot az adózás előtti nyereségből lehet elkülöníteni, s ezért a bankok az év során befizetett nyereségadójukból – 40 százalékos adómértéket figyelembe véve – a képzett céltartalék 40 százalékát visszaigényelhetik. Tették is ezt a bankok, s az első negyedévben összesen 10-12 milliárd forint nyereségadó visszafizetésére jelentették be igényüket a költségvetésnél, az amúgy sem rózsásan álló költségvetés felelőse, Kupa Mihály legnagyobb bosszúságára. A miniszter elérte, hogy a nagybankokat csak a közgyűlések után kelljen „kifizetnie”.


„Közepes ház” volt a balatonfüredi mozi délelőtti előadásán. Már reggel fél tízkor egy sikeres kalandfilmhez illő tömeg gyülekezett az épület előtt, de a sor nem a pénztárhoz, hanem egy az előcsarnokban elhelyezett asztalhoz vezetett, ahol a megjelent hitelezőket (szám szerint 91-et) azonosították, és a tartozások összegét egyeztették. Az összegek 30 000 és több millió Ft között mozogtak. Voltak olyan hitelezők is, akik nem jöttek el az egyeztető tárgyalásra. Ezek közül többen levélben juttatták el javaslataikat a gyár vezetőségéhez.

Interjú Világi Oszkárral, a cseh–szlovák parlament liberális alelnökével


Elöljáróban még egy apró pontosításra kényszerülünk. A C variánst (a Duna szlovák területen való elterelését) szorgalmazó erők úgy érvelnek – halljuk –, hogy a magyar kormány magatartása amúgy is merev. Ez a beállítás egy ponton interjúalanyunkat is félrevezeti: azt állítja, a magyar kormány nem mutatott hajlandóságot arra, hogy felkérje az Európai Közösséget, küldjön szakértőket az úgynevezett hármas szakértői bizottságba. Valójában a tárgyalások során arról volt szó, hogy a két fél szakértői mellett egy harmadik, független ország szakértőit is felkérik.


Passz, nincs itt a kalkulátorom. Nem értem. 37 százalék, nagyon jó befektetés! Ezek a válaszok kedden délután hagzottak el, amikor jeles közgazdász képviselők orra alá dugtam az egyik kereskedelmi bank aznapi hirdetését. A hirdetésben szerepelt a váltó és a diszkont kifejezés, amelyekkel a (kormánypárti, független, ellenzéki) megkérdezettek nagyobb részének nem sikerült megbirkóznia.

Szerencsére nincs ilyen probléma, amikor a kormány és ellenzéke a költségvetésről nyilatkozik.



Azokat a vádakat kívánták cáfolni, amelyeket a Beszélő február 29-i száma, majd a Magyar Hírlap is megfogalmazott, miszerint a kincstárjegy forgalmazási feltételei súlyosan kifogásolhatók. A kiugróan magas jutalékok és az egyéb feltételek miatt a kincstárjegyek révén szerzett forrás elméletileg megközelítheti egy 50 százalékos kamatra fölvett hitel költségét. Károsodik tehát a költségvetés, s hatalmas haszonhoz jutnak a forgalmazásban részt vevő értékpapír-kereskedő cégek, de legelsőképpen is a monopolhelyzetben lévő BÉB.

Kis magyar konvertibilitás


A konvertibilitásról az állampolgárnak leginkább az a kérdés jut eszébe, hogy mennyi a turistaellátmány, mennyivel lesz több a mostani 50 dollár. Pedig a játszma sokkal nagyobb tétekben folyik: a deviza az utcán hever, mármint a polgárok devizaszámláin. E számlák maholnap elérik a kettőmilliárd dollárt – dacára a sovány turistaellátmánynak. A tavalyi évtől kezdve sokszor már a tálcán kínált olcsó dollár, márka sem kellett: a feketepiaci árfolyam zuhanásával sokan benneragadtak devizabefektetéseikben.


Most jelent meg Jaksity György egyik írása cégének kiadásában. Ebben olvashatjuk, hogy jelentős az a kör, amelyiknek 50-100 százalékos hozamú befektetései vannak. A brókercégek jelentős közvetítők a vállalatközi hitelpiacon is, tehát rálátásuk lehet arra, milyen vállalkozói kör tudja a nagyon magas kamatokat kitermelni.

Jaksity György: Tavaly nagyon gyakori volt, hogy jutalékokkal együtt 50 százalékot megközelítő költségekkel vettek föl hiteleket.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon