Az idősebb generáció jól tudja, hogy amikor 1949-ben Magyarországon felszámolták az önkormányzati alapokon megszervezett területi közigazgatási rendszert, és helyette a szovjet típusú központosított tanácsi rendszert építették ki, a községi-városi és a megyei önkormányzatok tulajdonát is teljes egészében központi állami kezelés alá vonták. Az úgynevezett tanácsi felügyelet alatt álló vállalatoknál is az egységes és oszthatatlan állami tulajdon elve és a kormányzati irányítás érvényesült.

A helyi adózás megreformálása elvileg elképzelhető lett volna úgy is, hogy ne járjon együtt a lakosság adóterheinek növekedésével. Ez esetben egyszerű átcsoportosításról lett volna szó, az adóbevételek nagyobb része maradt volna helyben, növekedett volna a helyi önkormányzatok cselekvési tere, és az állampolgár is jobban nyomon tudta volna követni, hogy mire költik az adóját vagy legalábbis annak egy nem elhanyagolható hányadát.

Angyal Ádám: Tisztában voltam vele, hogy idén október 31-én vezérigazgatói megbízatásom lejár. A vállalati tanácsnak fél évvel ezelőtt bejelentettem, hogy a posztot újra megpályázni nem áll szándékomban. A hatályos jogszabályok szerint a vt úgy döntött: pályázatot ír ki a vezérigazgatói állásra. Az előkészítő munkálatokba bevontuk a Hill International – személyzeti tanácsadó – céget is. A tárca azonban nem gondolt ilyen „körülményeskedésre”, egymondatos telefaxszal intézte el a dolgot.

Az Expóval egyúttal végleg választ akartak adni arra a kérdésre is, amely így hangzik: vajon Bécs a Nyugat legkeletibb vagy a Kelet legnyugatibb városa-e? Bécs reménykedett benne, hogy ha lassú és hosszan tartó, fokozatos folyamat révén sikerül hozzájárulnia ahhoz, hogy a politikai Kelet és Nyugat találkozásánál létrejöjjön egy közép is, akkor a város végre Európa pereméről ismét annak közepébe kerül. Mint mondjuk a századfordulón; Freud, Musil, Kafka és Otto Wagner idején.

A kormány energiapolitikai koncepciójáról októberben rövid írásos anyagban tájékoztatta az Országgyűlést.

Ez magyarán azt jelentette, hogy az előző húsz évben fölépített rendszer élelmiszer-fölöslegek előállítására képes ugyan, de értékesítési problémáját az adott struktúrában csak akkor képes megoldani, ha ugyanolyan árrobbanás következik be a mezőgazdasági alaptermékek piacán, mint az olajén. Következésképp az élelmiszert termelői információs rendszer és kiépült marketingszervezet nélkül is el lehet adni, mert a vevő érte jön.

A magyar gazdasági átmenetnek van modellje. A modell a nyugati demokratikus kapitalizmusok gazdasági és politikai rendszere. A kérdés csak az, hogy elégséges-e az áhított modell intézményeinek másolása, ahogy ezt Kelet-Európa-szerte próbálják. Vajon saját elképzelés nélküli másolással megtalálhatjuk-e a modellhez vezető utat, hogy megoldjuk az emberi történelem egyik legnagyobb gazdaságátalakítási problémáját?

Árva László: Az ország gazdasági lehetőségei ma nagyon kedvezőek. Tudom, ez paradoxon, de nemcsak azért mondom ezt, mert imádom a paradoxonokat. Ma az országban meglévő emberi lehetőségek óriási esélyt adnának a kormánynak – ha az okosan kihasználná.

Az emberek várakozásai, attitűdjei gyakran sokkal fontosabbak, mint például az ország adósságállományának nagysága. Ha olyan elvárások érvényesülnek, hogy az emberek tevékenyen reagáljanak az őket érő növekvő terhekre, akkor sokkal könnyebben kimászhatunk a rossz helyzetből.

Ugyanabba a folyóba?

1988 nyarán a Jurta Színházban Lipták Béla yale-i professzor bonckés alá vette a vízlépcső kormányzati tervét. Ekkor nyílott először alkalom arra, hogy a vízlépcső ellenzői kezdeményezzék a vitát egy szélesnek mondható nyilvánosság előtt. A vízlépcsőpárti szakértők kicsiny, ám annál markánsabb csoportja megsértődött: nem volt ínyükre az, amit abban az időben „keresztre feszítésnek” hívtak: a szembesülés a dilettáns, az anyagokat nem ismerő közönséggel, akik ráadásul füttyök és tapsok formájában gyakoroltak bírálatot.