Heti beszámolóból manapság nem lehet kihagyni a világkiállítást, essünk túl rajta. A legfontosabb hír egyben tudósítás a magyar újságírásról is. (E sorok írója fölöttébb elfogult, tehát kéretik állításait fenntartásokkal fogadni.) Kupa Mihály a hétvégén 30 gazdasági újságíró előtt kijelentette, a kormány ülésén nem értett egyet azzal, hogy a budapesti önkormányzat, illetve Bécs nélkül megrendezzük az Expót. (S itt meg kell követni a minisztert, hiszen korábban élesnek mondható hangon hiányoltam Kupa Mihály gazdasági alapú, kritikus viszonyát a világkiállításhoz.

Az Ipari Minisztérium és a Vagyonügynökség által felkért londoni James Capel befektetési tanácsadó iroda elkészítette a Videotonnal kapcsolatos anyagát, amely – talán nem véletlenül, hiszen az iroda egyik alkalmazottja, a Németh-kormány pénzügyminiszter-helyettese – egy kifejezetten magyar államapparátusi szemléletű anyagot írt, kb. 1400 oldalon (az összefoglaló „csupán” 300 oldal).

Amikor én általános iskolába jártam, a tankönyvek még nagyhasú, csúnya embereknek ábrázolták a kapitalistákat, akiknek – úgy tűnt akkor – legnagyobb bűnük az volt, hogy időnként az utcára tették alkalmazottaikat.

Nem tudom, hogy a mostanában készülő tankönyvekben miként ábrázolják majd Rockefellert, Morgant vagy Maxwellt, mindenesetre az újdonsült magyarországi kiskapitalizmus „cápáit” melegszívű, mosolygós, kezüket simogatásra emelő embereknek láttatnám.

Mert mi mással lenne magyarázható, hogy egy milliárdos veszteségei: termelő kohászati vegyes vállalat levál

Az ózdi Finomhengermű dolgozói péntekig, 17-éig várják a választ követelésükre. Amint arról május 4-i számunkban tudósítottunk, egy, részint a dolgozók, részint az ÓKÜ állami vállalat által alapított kft. („munkás kft.”) kezelésébe kívánják venni az üzemet, hogy így valamennyien (mind a 600-an) megtarthassák állásukat. Petrenkó János országgyűlési képviselő, a Pekó Műveket irányító vállalkozó szerint a Finomhengermű több mint 1 milliárd forint évi nyereségre képes, ha elkezd rendesen dolgozni. Hogy sztrájk lesz-e, ha nem adnak választ péntekig?

A kormány gazdaságpolitikai programja az 1988 óta tartó külkereskedelmi expanzió folytatását ígéri. Idén az összevont, immár a keleti és nyugati kereskedelmet is tartalmazó külkereskedelmi mérleg a kormány várakozásai szerint – a keleti kereskedelem drasztikus visszaesése, valamint a dollárelszámolásra való áttérés következtében – 2-300 millió dolláros passzívumot fog mutatni, ami azonban 1992-re már 3-400 milliós aktívumba fordulna át.

Beszélő: Az adatok hiánya a megszokott forrásokból származik?

Voszka Éva: Az új helyzet még nagyobb zavart keltett a statisztikában. Az állami statisztika, a KSH, a cégbíróság, a vagyonügynökség nem tudja nyomon követni az eseményeket. Előfordulhat, hogyha három év múlva valaki megkérdezi a kormányt, hogyan teljesült az átalakítási és privatizációs program, nem tudja megmondani, ténylegesen mekkora része került magánkézbe az állami vagyonnak.

Beszélő: Itt csak szakmai elégtelenségről van szó, vagy másról is?

V.

Hogy tisztán lássunk: az ÓKÜ állami vállalat és az OSTAG, vegyes részvénytársaság között tavaly június 1-jén, a tőkeemeléskor kristályosodtak ki és váltak egyszersmind teljesen kuszává a viszonyok. Az OSTAG tízmillió forintos alaptőkéjét 50 millió márkával emelték meg, ami az ÓKÜ-nek a gyárból e célra kihasított, 20 millió márkára taksált termelőeszköz-apportjából és a két német részvényes – a Metallgesellschaft és a Korf-csoport – 15-15 millió márkás készpénz-befektetéséből adódott össze.

Bár elvárható lett volna, de azzal, hogy fölkerültek a listára, még az általuk kezdeményezett öncsődi eljárás sem gyorsult meg. A Duna Cipőgyár igazgatója például a lista megjelenése után érdeklődött a Szanáló Szervezetnél: „Mikor jönnek a buldózerek?” Mire azt a választ kapta, nem is olyan komoly az ügy, a Szanáló Szervezet még nem is kapott utasítást a felszámolási eljárás lefolytatására. Hasonlóan vontatottan halad a többi csődeljárás is, bár számuk most már egyre nagyobb.

A fordítóknak tudvalevőleg azt kell bizonygatni, hogy a világkiállítás „vállalkozási alapon” megrendezhető, vagyis hogy hazai és főleg külföldi tőkével előteremthetőek azok a beruházási költségek, amelyeket közpénzekből nem lehet megfizetni. Ekképpen érdekük a fordítóknak minél alacsonyabbnak feltüntetni a program költségeit, az odaítélendő költségvetési támogatást pedig feltétlenül szükségesnek ábrázolni, azaz – legalábbis egyelőre, amíg megszületik a döntés – megint csak jó alacsonyra beállítani. Mármint viszonylag.

1990-et minden ellentmondása ellenére sok szempontból sikeres évnek kell tekinteni. A szovjet–magyar kereskedelem nem várt mértékű drámai összeomlása közepette – szintén rendkívüli mértékben – javult a gazdaság konvertibilis exportképessége. A teljes rubelelszámolású export – rubelben mérve – 26 százalékkal, míg az import 18 százalékkal csökkent.