A fordítóknak tudvalevőleg azt kell bizonygatni, hogy a világkiállítás „vállalkozási alapon” megrendezhető, vagyis hogy hazai és főleg külföldi tőkével előteremthetőek azok a beruházási költségek, amelyeket közpénzekből nem lehet megfizetni. Ekképpen érdekük a fordítóknak minél alacsonyabbnak feltüntetni a program költségeit, az odaítélendő költségvetési támogatást pedig feltétlenül szükségesnek ábrázolni, azaz – legalábbis egyelőre, amíg megszületik a döntés – megint csak jó alacsonyra beállítani. Mármint viszonylag.

Bár elvárható lett volna, de azzal, hogy fölkerültek a listára, még az általuk kezdeményezett öncsődi eljárás sem gyorsult meg. A Duna Cipőgyár igazgatója például a lista megjelenése után érdeklődött a Szanáló Szervezetnél: „Mikor jönnek a buldózerek?” Mire azt a választ kapta, nem is olyan komoly az ügy, a Szanáló Szervezet még nem is kapott utasítást a felszámolási eljárás lefolytatására. Hasonlóan vontatottan halad a többi csődeljárás is, bár számuk most már egyre nagyobb.

Hogy tisztán lássunk: az ÓKÜ állami vállalat és az OSTAG, vegyes részvénytársaság között tavaly június 1-jén, a tőkeemeléskor kristályosodtak ki és váltak egyszersmind teljesen kuszává a viszonyok. Az OSTAG tízmillió forintos alaptőkéjét 50 millió márkával emelték meg, ami az ÓKÜ-nek a gyárból e célra kihasított, 20 millió márkára taksált termelőeszköz-apportjából és a két német részvényes – a Metallgesellschaft és a Korf-csoport – 15-15 millió márkás készpénz-befektetéséből adódott össze.

Az elmúlt év – a csodák csodája. A kommunizmus leépülése teljesen váratlanul következett be. Az állampolgárok és köztük azok, akik ezt a csodát a legaktívabban várták, előkészítették, mégis elégedetlenek. Miért a csalódottság, és mi az, ami az átlag állampolgárt meglepte? Megtörtént a hatalmi váltás, parlamentáris demokrácia van.

Palotás március közepén Bécsben is kemény kortestevékenységet fejtett ki az Expo megrendezése érdekében. Egy ottani nyilatkozata szerint a világkiállítás lemondása befolyásolná az osztrák–magyar kapcsolatokat. Állítólag ő mondotta volt Bewhard Fehltlnek, a kinti Expo-rendező részvénytársaság igazgatójának, amit emez a Der Standardnak nyilatkozott március 16-án: hogy általános sztrájk lesz, amennyiben a nagy rendezvény elmarad.

Juhász Pál szerint a kormány jelenlegi fejlesztési programja nagyjából a múlt század közepi koncepciók és a 1970-es évek fejlesztési terveinek folytatása. A 70-es évek terveihez képest vannak ugyan korrekciók, de ezek csupán a szélsőségeket enyhítik. Ez a mostani terv őrzi azt az elgondolást, hogy mind a tranzitforgalom, mind a hazai térközi összeköttetés döntően Budapesten keresztül haladjon, és az új vonalakat is az eddigi legfrekventáltabb útvonalak mellé rendeli.

Akinek van még megfelelő fővárosi munkahelye, de Cegléden él, a havijegy 6420 Ft-jából a munkaadó 5521 Ft-ot áll, az utasrész 899 Ft. Ha viszont valaki csak alkalmilag utazik, s teheti, annak 292 Ft-jába kerül a fővárosi út. Gyakori megoldás, hogy valaki a Budai úttól a Nyugatiba vagy Ceglédről Kőbánya-Kispestig vásárol jegyet. És hát egyre gyakoribb a másik trükk is, a tiszta bliccelés…

Hétfői napokon marad ideje a ceglédi polgárnak e kényes dolgokról mélázni, amikor komótosan gördül a gyorsvonat Budapest felé, s nincs hely, s kedve sem maradt az olvasásra.

Bizonyára sokan jól emlékeznek arra az MTI-n keresztül világgá röppentett, ipari minisztériumi kezdeményezésre, amely a gazdasági kabinet összehívását követelte, hogy megoldják a szovjet exportra szállítani akaró vállalatok gondjait. A felhívás időpontjában – a hivatalos állítások szerint – a magánjogi szállítási szerződéssel egyébként rendelkező vállalatoknak szállítás helyett mintegy 10 milliárd forint értékben készleteznie kellett az exportra szánt termékeket. Sürgős megoldásra van szükség, hallatszott, hallatszik sokfelől, s szorgalmazzák a közvetlen állami szerepvállalást.

Az idézőjel nem elírás. A gyógyszerért nem árat fizetünk, hanem térítési díjat, a költségvetés sem „támogat”, amikor kiadásként könyveli el a térítési díj és a forgalmazás költségeivel növelt termelői ár különbözetét. Mindez ugyanis része a társadalombiztosításnak, akárcsak a kórházi ellátás vagy a táppénz. Levonják bérünkből a 43 százalék társadalombiztosítási (tb-) járulékot, de nem tudjuk, mennyire ésszerű, illetve miért gazdaságtalan a biztosítás, amit ezáltal „megkötünk”.

Kérdés, hogy elég-e ez a 43 százalék, fedezik-e a tb-díjakból származó bevételek a kiadásokat.

– Azzal fogadott, ha elárulom a nevét, „addig élek”. Ennyire fél?

– Nézze, aki ezzel a dologgal foglalkozik, az ma még törvénysértést követ el. Amit én csináltam, az már bűncselekmény. A hátralévő napjaimat szeretném szabadlábon leélni.

– Nyugodtan alszik?

– A rendőrségtől igen. Ahhoz, hogy megbüntessenek, bizonyíték kell. Egy cetli sincs ellenem. Arra van csak tanú, hogy én elmeséltem, ez a biztosítás miért jó.