Skip to main content

Külföld


A háború sokak szerint eddig is egyszerűen az orosz „föderális csapatok” terrorakcióinak sorozata volt, amely logikusan vezetett a bugyonnovszki tragédiához.


Az egykori Jugoszlávia területén egyre terjed a mítosz, hogy a széthullott ország – különösen pedig a legvéresebb dráma színhelye, Bosznia – nem egyéb, mint egy nagyszabású laboratórium, ahol a világpolitika hatalmi tényezői és erőszakszervezetei azt kísérletezik ki, miként fog lezajlani ugyanez a történet a volt Szovjetunió térségeiben.

Neményi László


Nem kizárt, hogy jogos a lelkendezés. Elvégre az olajmulti azt tervezte, hogy az Atlanti-óceán mélyén temeti el a Brent Spar nevű kiszolgált, eddig az Északi-tengeren úszó olajtárolóját. A 14 ezer tonnás, 137 méter magas acélkolosszus hasában 100 tonna olajból és homokból összetevődő üledék, 50 kiló nehézfém és némi gyengén radioaktív só van még. A Brent Spar elsüllyesztése önmagában ugyan nem okozott volna rettenetesen nagy kárt a tenger élővilágában – ezt a Greenpeace is elismerte –, de precedenst teremtett volna.

Neményi László


Való igaz: az FDP-nek nem áll jól a szénája. Tavaly novemberben ugyan meglepően biztosan (6,9 százalékkal) kerültek be a Bundestagba, de ez a CDU-tól kölcsönzött szavazatoknak volt köszönhető, és egy monoton kudarcsorozatban a két kivétel egyike volt. Az a párt, amely 1992-ben még mind a tizenhat német tartomány törvényhozásában képviseltette magát, mára már csak öt tartományi parlamentben van jelen. 1993-ban a hamburgi liberálisok számára bizonyult magasnak az ötszázalékos parlamenti küszöb.


Május 21-én, vasárnap, a Dunaszerdahely–Nagyszombat-meccs után hazafelé tartva, egy harminctagú nagyszombati szlovák szurkolócsoport a vonatban rátámadt egy magyarul beszélgető társaságra, és arra kényszerítette őket, hogy kiugorjanak a kb. 50 km/ó sebességgel haladó szerelvényből. Az öt magyar fiú és két magyar lány egyike bokatörést szenvedett, másikuk pedig olyan szerencsétlenül esett, hogy koponyáját betörve a dunaszerdahelyi kórház intenzív osztályára került, s állapotáról csak a családtagoknak adnak felvilágosítást.


Hogy a kolbász valamiféle adekvát szimbóluma a jólétnek, azt mindig is tudtam; ha máshonnan nem, hát a szólásból, amely bizonyos ebből fonott kerítést emleget. Azonban – jellemzően – ezt a kifejezést jó ideje negatív értelemben használjuk, s leginkább akkor, amikor arról értesülünk: egy-egy kárpátaljai atyánkfia áttelepült Magyarországra, de ott sem boldogul könnyen, ami nem is csoda, hiszen „odaát sem fonják kolbászból a kerítést”.

Az intellektuálisabb kolbászértelmezést egy film, Sándor Pál Ripacsokja tette lehetővé számomra.



Aki kicsit is retteg a repüléstől, valószínűleg el tudja képzelni az utazó végtelen megkönnyebbülését, amikor több mint 12 órás repülés után végre valahára földet ér a gép. Különösen, ha a Korean Airlines gépéről van szó. Nem tévedt el az orosz légtérben, nem találták el a MIG-ek, nem robbantotta fel egy gyönyörű észak-koreai terrorista nő, mint 1986-ban. Miután békésen leszállunk a szögesdróttal és őrtornyokkal szegélyezett szöuli reptér betonján, a rendkívül alapos koreaiak, biztos, ami biztos, kifelé menet is ellenőrzik a kézicsomagokat.


Az, ami 1991 decemberében kezdődött Nyugat-Szlavóniában, idén május első napjaiban ért véget, a horvát katonaság és rendőrség villámgyors akciójával.


Olaszország újra fellélegzett, miután az április 23-i helyhatósági választásokon kimondta az első nemet a demokráciaellenes törekvésekre: hiába jósolták a politikai meteorológusok a jobboldal győzelmét, mégiscsak a baloldali koalíció nyert. Mégiscsak nagyot tévedett Silvio Berlusconi és csapata, akik a Forza Italia tavaly márciusi sikere alapján azt hitték, hogy feltartóztathatatlanok, hogy az olaszok a politikában is olyanok, mint a futballmeccsen. Azt hitték, hogy be tudják csapni a sok évtizedes korrupciótól és pártokráciától megcsömörlött embereket.


Az oroszországi belpolitika időről időre visszatérő kérdése: lesznek-e választások a közeljövőben? Az eredeti tervek szerint ’95 végén lenne esedékes a kétkamarás parlament mandátumainak újraelosztása, az elnökválasztásra pedig elvileg ’96 júniusában kellene sort keríteni.

A „jobb kéz” és a „bal kéz” pártja

A választások politikai tétje a jelenlegi hatalmi elit folytonosságának biztosítása.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon