A háború sokak szerint eddig is egyszerűen az orosz „föderális csapatok” terrorakcióinak sorozata volt, amely logikusan vezetett a bugyonnovszki tragédiához.

Az egykori Jugoszlávia területén egyre terjed a mítosz, hogy a széthullott ország – különösen pedig a legvéresebb dráma színhelye, Bosznia – nem egyéb, mint egy nagyszabású laboratórium, ahol a világpolitika hatalmi tényezői és erőszakszervezetei azt kísérletezik ki, miként fog lezajlani ugyanez a történet a volt Szovjetunió térségeiben.

Nem kizárt, hogy jogos a lelkendezés. Elvégre az olajmulti azt tervezte, hogy az Atlanti-óceán mélyén temeti el a Brent Spar nevű kiszolgált, eddig az Északi-tengeren úszó olajtárolóját. A 14 ezer tonnás, 137 méter magas acélkolosszus hasában 100 tonna olajból és homokból összetevődő üledék, 50 kiló nehézfém és némi gyengén radioaktív só van még. A Brent Spar elsüllyesztése önmagában ugyan nem okozott volna rettenetesen nagy kárt a tenger élővilágában – ezt a Greenpeace is elismerte –, de precedenst teremtett volna.

Való igaz: az FDP-nek nem áll jól a szénája. Tavaly novemberben ugyan meglepően biztosan (6,9 százalékkal) kerültek be a Bundestagba, de ez a CDU-tól kölcsönzött szavazatoknak volt köszönhető, és egy monoton kudarcsorozatban a két kivétel egyike volt. Az a párt, amely 1992-ben még mind a tizenhat német tartomány törvényhozásában képviseltette magát, mára már csak öt tartományi parlamentben van jelen. 1993-ban a hamburgi liberálisok számára bizonyult magasnak az ötszázalékos parlamenti küszöb.

Május 21-én, vasárnap, a Dunaszerdahely–Nagyszombat-meccs után hazafelé tartva, egy harminctagú nagyszombati szlovák szurkolócsoport a vonatban rátámadt egy magyarul beszélgető társaságra, és arra kényszerítette őket, hogy kiugorjanak a kb. 50 km/ó sebességgel haladó szerelvényből. Az öt magyar fiú és két magyar lány egyike bokatörést szenvedett, másikuk pedig olyan szerencsétlenül esett, hogy koponyáját betörve a dunaszerdahelyi kórház intenzív osztályára került, s állapotáról csak a családtagoknak adnak felvilágosítást.

Hogy a kolbász valamiféle adekvát szimbóluma a jólétnek, azt mindig is tudtam; ha máshonnan nem, hát a szólásból, amely bizonyos ebből fonott kerítést emleget. Azonban – jellemzően – ezt a kifejezést jó ideje negatív értelemben használjuk, s leginkább akkor, amikor arról értesülünk: egy-egy kárpátaljai atyánkfia áttelepült Magyarországra, de ott sem boldogul könnyen, ami nem is csoda, hiszen „odaát sem fonják kolbászból a kerítést”.

Az intellektuálisabb kolbászértelmezést egy film, Sándor Pál Ripacsokja tette lehetővé számomra.

Aki kicsit is retteg a repüléstől, valószínűleg el tudja képzelni az utazó végtelen megkönnyebbülését, amikor több mint 12 órás repülés után végre valahára földet ér a gép. Különösen, ha a Korean Airlines gépéről van szó. Nem tévedt el az orosz légtérben, nem találták el a MIG-ek, nem robbantotta fel egy gyönyörű észak-koreai terrorista nő, mint 1986-ban. Miután békésen leszállunk a szögesdróttal és őrtornyokkal szegélyezett szöuli reptér betonján, a rendkívül alapos koreaiak, biztos, ami biztos, kifelé menet is ellenőrzik a kézicsomagokat.

Az, ami 1991 decemberében kezdődött Nyugat-Szlavóniában, idén május első napjaiban ért véget, a horvát katonaság és rendőrség villámgyors akciójával.

Olaszország újra fellélegzett, miután az április 23-i helyhatósági választásokon kimondta az első nemet a demokráciaellenes törekvésekre: hiába jósolták a politikai meteorológusok a jobboldal győzelmét, mégiscsak a baloldali koalíció nyert. Mégiscsak nagyot tévedett Silvio Berlusconi és csapata, akik a Forza Italia tavaly márciusi sikere alapján azt hitték, hogy feltartóztathatatlanok, hogy az olaszok a politikában is olyanok, mint a futballmeccsen. Azt hitték, hogy be tudják csapni a sok évtizedes korrupciótól és pártokráciától megcsömörlött embereket.

Az oroszországi belpolitika időről időre visszatérő kérdése: lesznek-e választások a közeljövőben? Az eredeti tervek szerint ’95 végén lenne esedékes a kétkamarás parlament mandátumainak újraelosztása, az elnökválasztásra pedig elvileg ’96 júniusában kellene sort keríteni.

A „jobb kéz” és a „bal kéz” pártja

A választások politikai tétje a jelenlegi hatalmi elit folytonosságának biztosítása.