Kárpátalját az „elszakadási törekvések” egyik tűzfészkeként tartották számon Ukrajnában a kilencvenes évek elején. Azóta teljes a csönd, mintha elapadt volna a szuverenitási hullám. Meddig terjed most a kárpátaljai önállóság?

Némi túlzással azt mondhatom: körülbelül 300 hektárra.

Nem történt meglepetés a francia elnökválasztás második fordulójában: az esélyes Jacques Chirac győzött az érvényes szavazatok 52,64%-ával a 47,36%-ot szerző Lionel Jospin előtt. Ahogy az várható volt, a szocialista jelölt folyamatosan csökkentette hátrányát (az első forduló után az előrejelzések még csak 43%-ot adtak neki), de ledolgozni nem tudta.

Jacques Chirac, a 63 éves gaulle-ista jelölt harmadik nekifutásra, két vereség után érte el az áhított elnöki széket. A franciák jól ismerik: ez előny és hátrány is volt számára.

Szóval, minden beteljesedett. A moszkvai Poklonnaja-hegyen felállítjuk a grandiózus emlékművet, amelyet a fővárosi élcfaragók már el is neveztek Keopsz-piramisnak. Valójában egy 30 tonnás nőalakot vontattak fel a rettentő magaslatra, aki nem más, mint Niké, a győzelem görög istennője – ahogy a nacsalnyikjaink felvilágosítottak bennünket. Moszkva talpig díszben: a Kutuzov proszpekt felett hatásos agitációval telefestett, többemeletes gigantposzterek, színes fényreklámok, a kirakatokból meg az „Elértük Berlint” plakát másolata mered ránk 50 év távolából.

Éjszaka van. Kinn ülök a konyhában, újsághalom közepette. Mostanában már csak havonta egyszer futom át őket, épp elég az is.

Hogy a „győzelem” szót miért tettem idézőjelbe, annak két nyomós oka is van.

Beindult hát Lengyelországban is a jól ismert tv-show-ra, A férfi, aki tetszik nekünk című, nem túl nagy szellemi erőfeszítést igénylő műsorra emlékeztető küzdelem, amelynek valódi tétje nem a feladatok megoldása, hanem hogy ki mennyire képes meggyőzni a közönséget arról, hogy ő a legdögösebb, a legjópofább. Az 1995.

Moshe Zimmermann professzor, a náci korszak történetének elismert szakértője, a jeruzsálemi Héber Egyetem, valamint több német egyetem oktatója a minap nagy felzúdulást keltett nyilatkozatával, amelyben párhuzamot vont a hebroni zsidó telepesek gyerekeinek egyes megnyilvánulásai és a Hitlerjugend között.

Elült az ünnepi vihar a Kegyelet hegyén. Elnémultak a díszlövések, elapadt a veteránok könnye. Már csak a számológépek csattognak, és a kormányközgazdászok jelentik szemrebbenés nélkül: világraszóló zenebonát rittyentettünk! És úgy vonulnak fel s alá, mintha épp tegnap vették volna be Berlint! Vagy mintha 15 százalékos lenne a gazdasági növekedésünk, akár Dél-Koreában, s nem a háromezres határt súrolná az inflációnk.

Raanana ipari övezete felé tartottam az autómon, mikor valósággal felrobbant az egyik hátsó kerék. Beevickéltem vele a buszmegállóba, és tanácstalanul ültem a tüzes vasdobozban. Éppen a lyukas pótkereket akartam ugyanis megjavíttatni, és most nem volt tovább. Nem voltam nagyon kétségbeesve, ám ennek semmi tárgyi alapja nem volt. Egyszerűen csak leszoktam róla. Itt mindenféle arccal találkozhatsz, szoktam magyarázni magyar vendégeimnek, csak határozatlan arcot nem látsz.

A Westminster alsóházi üléstermében csütörtökön annyi képviselő jelent meg, hogy többeknek csak állóhely jutott. A parlamenti ülések tévéközvetítései jóvoltából nem titok, hogy a padsorok gyakran tátongnak az ürességtől, legyen bár oly fontos dolgokról szó, mint az északír helyzet, a szociálpolitika vagy éppen a környezetvédelem.

Olvasóink eddig főként lapunk állandó pozsonyi szerzőjeként ismertek, most nemrég megválasztottak a szlovákiai Magyar Polgári Párt (MPP) belpolitikai alelnökévé. Megvalljuk, kicsit „kétlelkűen” fogadtuk a hírt: nagyon örültünk megválasztásodnak, csak hát sajnos számunkra ez azt is jelenti, hogy egy időre le kell mondanunk rendszeres kommentárjaidról. Alelnökként mit fogsz csinálni?