Az áldozatok nagy száma, a szívfacsaró tény, hogy közöttük kisgyerekek is vannak, részben magyarázatul szolgál az egész Amerikát fejbe kólintó megrendülésre.

Jan Maria Rokita, Hanna Suchocka kormányfő egykori kabinetfőnöke szerint a lengyel politikai palettán jelenleg négy alapszín található: a posztkommunista vörös, a parasztpárti zöld, a Demokratikus Unió (UD) és a Liberális Demokrata Kongresszus (KLD) egyesüléséből létrejött Szabadság Unió (UW) kékje és a lengyel jobboldali pártok feketéje. Az 1993. szeptember 19-i választások óta a magyar tömegkommunikáció figyelmét szinte kizárólag az első kettőre összpontosította.

A konfliktusokat nem is a hitek különbözősége váltja ki, hanem az, hogy a mindenkori hatalom kötelességszerűen újabb és újabb ötletekkel áll elő az etnikumok belső életének „szabályozására”.

Vlad Socor, a Szabad Európa Moldovával és FÁK-ügyekkel foglalkozó munkatársa a Teleki László Alapítványban nemrég megtartott kitűnő, a román nagykövetség két munkatársa által is nagy figyelemmel követett előadásában kiemelte, hogy a Moldovai Köztársaság a gagauz etnikai autonómia megadásával és általában a kisebbségi kérdés toleráns kezelésével Kelet-Európában elsőként, és eddig egyedüliként alkalmazta a gyakorlatban a különböző nemzeti közösségek egy államon belüli teljes egyenlőségének eddig csak Nyugat-Európa bizonyos országaiban, illetve tartományaiban (Svájcban, Belgiumban, Finnorszá

„A politikusok mindig is szívesen panaszkodtak a BBC-re, kifogásaik csak elvétve bizonyultak jogosnak, és tiltakozásaik nem sok hasznot hoztak nekik.” Így összegzi véleményét a Times jó nevű közírója, Peter Riddell annak kapcsán, hogy Jonathan Aitken államtitkár alaposan nekiment John Humphrysnak, a Today című reggeli politikai magazin egyik műsorvezetőjének.

Az iszlám itt nem csupán valamiféle geostratégiai vákuumot szükségszerűen kitöltő, ám meglehetősen körvonalazatlan politikai tényezőként jelenik meg, hanem a muzulmán expanzió részletes forgatókönyveként – legalábbis a birodalom szétesését fájlalók körében. E felfogás szerint Oroszország – miután kiszorult Közép-Európából, jelentősen szűkültek a Balti- és a Fekete-tengerre való kijutásának feltételei, és általában is radikálisan romlottak az Európával való kontinentális érintkezés lehetőségei – nem becsülheti le a délről jövő fenyegetés jelentőségét.

Kilenc jelölt szerezte meg végül is az induláshoz szükséges ötszáz ajánlást (polgármesterek és különféle szintű képviselők ajánlhattak). Az elmúlt hetekben ketten léptek vissza: a baloldali radikális Jean-Francois Hory, akinek (amúgy is csekély) esélyeit a radikálisok vezető személyiségének, Bernard Tapie-nak nagyon rosszul álló vesztegetési pere végképp megsemmisítette, valamint a három (!!) környezetvédő jelölt közül Brice Lalonde.

A válság oka nem az ország gazdasági, társadalmi, nemzetiségi gondjaiban rejlik; nem a politikai elit és a társadalom között támadt konfliktus, hanem a hatalmon lévő és ellenzéki koalíciókon belül felgyülemlett feszültség készül kipattanni. Elszabadult, ellenőrizhetetlenné vált a pártokon és koalíciókon belüli hatalmi harc, ez azonban a közvéleményben inkább csak fásultságot, bizalmatlanságot idéz elő, mintsem potenciális társadalmi robbanást.

Szétesett a Szovjetunió, szétesett Jugoszlávia, de mi lesz Romániával, mely ugyanúgy az első világháborút követő békediktátumok szüleménye, mint az azóta széthullott kortársai? És ez a kérdés, innen, Moldovából nézve, számunkra különösen aggasztó.

Románia 1923-as alkotmányában és azóta is minden alapokmányban – beleértve a Ceausescu-érabelit és a mait is – egységes román nemzetállamnak deklarálta magát.

A romániai magyar értelmiség példátlanul rossz helyzetbe került: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a romániai magyar népesség lélekszámához viszonyítva jóval kisebb, mint a román lakosság esetében.