Az amerikai–orosz viszony ma már csupán egyik – kétségtelenül fontos – alesete a West és a Rest, a Nyugat és a Többiek közötti valóban globális jelentőségű kapcsolatrendszernek. Oroszország nem a Sötétség Birodalma, és Amerika sem Glavnij Protyivnyik (Főellenség) többé, ahogy Gordievsky haszonnal forgatható könyve (KGB. The inside Story) szerint a második világháború óta több mint 40 éven keresztül nevezték.

A legtöbb nyugati szakértő egyetért abban, hogy Oroszországban gyakorlatilag a titkosszolgálatok vannak hatalmon.

Néhány éves szünet után most ismét politikai tárgyú vitairataival hívta fel magára a figyelmet hazájában. Vége a politikai absztinenciának?

A fordulat idején azt mondtuk, én legalábbis, hogy többé nem foglalkozunk a politikával, látván, miként veszett bele néhány író a „pártpolitizálás” labirintusába. Most azonban öt évvel az első szlovéniai demokratikus választások után nyilvánvaló: a közélet túl érzékeny terület ahhoz, hogy teljességgel átengedjük a politikának.

Szlovákia ráadásul még szomszédjaihoz képest is élen jár a századunkban átélt történelmi változások számát tekintve. Az Osztrák–Magyar Monarchia részeként az első világháborúban vereséget szenvedett, majd a versailles-i szerződés révén, mindjárt győztessé avanzsálva, a demokratikus Csehszlovákia része lett. A második világháborúban önálló államként a vesztes Németország oldalán harcolt, majd ennek ellenére, a felújított Csehszlovákia részeként, újra a győztesek oldalán állt.

A „Romasiedlung” Felsőőrön is a „faluvége”, de az útbaigazító rendőr pontosan tudja, hogyan illik nevezni. A Zigeuner kifejezés német nyelvterületen – különösen a hónap elején történt véres merénylet óta – nem használható egy kisebbségi csoport megnevezésére.

A várost tényleg felkavarta a gyilkosság, az osztrák kormány úgy érezte: Ausztria nemcsak az Európai Uniónak, de önmagának is tartozik azzal, hogy szimbolikusan is jelezze, a neonáci gyilkosságok nem lehetnek köznapi események.

Az Egyesült Államokban a médiakritika évtizedek óta kisebb iparág, az utóbbi időben jobboldali konzervatív változatban kvázi vallásos mozgalom, amelynek hullámain lovagolva hírnevet, sőt kongresszusi mandátumot lehet szerezni. Nagy-Britanniában tűz alatt van sok rádió és televízió csodált példaképe, a BBC. A demokráciához vicsorogva szokó kelet-közép-európai országokat pedig jobb nem is emlegetni.

Abcúg, ARD!

A médiapolitikai csatározások Németországban sem tegnap kezdődtek.

Az erdélyi magyar közösség politikai jövőjét egyrészt az RMDSZ-en belüli folyamatok önmozgása, másrészt a román politikai-hatalmi viszonyok alakulása határozza meg. Végeredményben e két erőtér kölcsönhatása vizsgálandó.

Demszky az egyik szervezője volt a találkozónak. Kérte, hívta, agitálta polgármestertársait, hogy jöjjenek és segítsenek. Holland, francia vagy német kollégái szemében ő a térség legnagyobb városának főpolgármestere, a lengyelek, bolgárok, törökök előtt az Európa Tanács Önkormányzati Bizottságának egyik vezetője, a szlovénok, horvátok, osztrákok pedig azt a polgármestert látják benne, aki megszállottan szervezi a szomszédos fővárosok együttműködését.

Hidegzuhanyként ért a történet. De amikor házigazdám, Tonio – baszk–francia humanista, enyhe anarchista beütéssel – újságokat, könyveket meg fotókat rakott elém, rájöttem, hogy a dolognak fele sem tréfa.

Ősszel mindkét részében jártam e kis álomországnak, amelynek területe körülbelül negyedrésze Magyarországénak, lakossága mintegy 3 millió – az erőszakos betelepítések miatt ez a szám folyamatosan növekszik.

Ha ősszel netán ismét Lech Walesa lesz Lengyelország elnöke (ma erre nem sok az esélye, mert bár népszerűsége a legutóbbi napokban kissé nőtt, de tetszési indexe még mindig igen alacsony), a február eleji napoknak minden bizonnyal döntő szerepe lesz megválasztásában. Ha pedig mégsem, az sem von le semmit múlt heti érdemeiből. Szavai ugyanis úgy elsöpörték a Pawlak-kabinetet, hogy mire felocsúdhattunk, már híre-hamva sem volt.

Stanescu-Stanisoara, a SZER román adásának egykori igazgatója volt talán az első, aki a „forradalom” utáni román politika sajátos mechanizmusait és módszereit elemezve, a bukaresti kormánypalota és a történelmi pártok székházai elleni „munkás”-akciók és Marosvásárhely után, 1990 tavaszán megfogalmazta a titkosszolgálati uralom kifejezést.