Leginkább a csend döbbenti meg a romániai árvaházakba látogatót. Nyoma sincs gyermekzsivajnak, s a kopott másfélszer egyméteres, kis vascellák lakói mint valóságos végtermékek sorakoznak e valószerűtlen, országnyi gyermekgyárban, ahol feladatul tűzték ki, hogy a 23 millió lakosból minél előbb 80 milliót csináljanak. Az elmúlt esztendőkben a hatóságok havonta terhességellenőrzésre rendelték be a 15 és 45 év közötti nőket – mellesleg ez volt szinte az egyetlen egészségügyinek nevezhető „ellátás”.

A záró sajtótájékoztató azonban kijózanítóan hatott még a gyógyíthatatlan optimistákra is. A szokásos udvariassági gesztusok ellenére kiderült, hogy a volt VSZ-tagországok és a Szovjetunió között kötendő biztonsági szerződések egyik cikkelyét a magas szerződő felek egy része (a pontos listára még visszatérünk) elfogadhatatlannak tartja. A nevezetes cikkely lényegében megtiltja az egyik fél ellen irányuló katonai szövetségbe való belépést.

Mi is a baj ezzel a formulával, amit a szakirodalom „negatív biztonsági garancia” néven ismer?

„A legnagyobb veszély Ukrajnában most a nacionálkommunizmus kialakulása: a parlamenti ellenzék egy része a szuverenitás megszerzése jegyében hajlandó a kommunistákkal is szövetséget kötni, sőt, időlegesen bár, de akár még demokratikus elveiről is lemondani.

Mihail Gorbacsov alig egy hónapja kötötte meg „békeszerződését” az engedelmességre még valamelyest hajló köztársaságokkal. A „Tízek paktumaként” emlegetett – 9 köztársaság legmagasabb szintű vezetője és Gorbacsov által kiadott – „közös nyilatkozat” sokak szerint leginkább csak arra jó, hogy manőverezési lehetőséget hagyjon a szovjet elnöknek.

Jó egy hónappal ezelőtt még Mengisztu deklarálta a többpártrendszer bevezetését, s a politikai liberalizálás már a múlt évben kezdetét vette – lekerült a napirendről a marxista ideológia vezető szerepének emlegetése.

A rendőrség eddigi feltételezései szerint a merénylet a Sri Lanka-i tamil gerillák – vagy a velük rokonszenvező, Indiában élő szimpatizánsok – számlájára írható; Radzsiv Gandhi ugyanis a Sri Lanka-i polgárháborúban erőszakkal próbált rendet teremteni a szingalézek és az ottani tamilok viszályában, s eközben frontot is próbált változtatni a szemben álló felek között.

A fejetlenség, ami politikai értelemben már hónapok óta jellemzi Jugoszláviát, május 15-én „közvetlenül” is bekövetkezett: az országnak e sorok írásakor már ötödik napja nincs államfője, alelnöke és hadsereg-főparancsnoka.

A jugoszláv föderáció élén kollektív államfői testület, a nyolctagú (minden köztársaságból és tartományból egy-egy küldött) államelnökség áll, amelyben előre meghatározott sorrend szerint évente váltják a tisztségviselőket.

Az ex-NDK-s mezőgazdaság átalakításának keretfeltételeit az Egyesülési Szerződés írja elő. Noha a szerződés elvben és általában a privatizálást reprivatizálásként képzeli el (tehát a privatizálandó tulajdont az eredeti tulajdonosnak vagy örököseinek kívánja visszaadni), az 1945 és 1949 között kisajátítottak körére ezt az elvet nem terjeszti ki.

A mai helyzet még az 1920-as és az 1948-as földtörvények nyomán alakult ki, de lényeges szerepet játszottak Benes köztársasági elnök 1945-ben kiadott dekrétumai is, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján, a történelmi igazságtétel jegyében rendelkeztek a magyar és német nemzetiségű állampolgárok vagyonának kisajátításáról. Ezek a dekrétumok a földtulajdonosoknak közel egyharmadát sújtották: a németek esetében ez az arány a becslések szerint legalább kilencven százalék volt, a magyarok esetében azonban nem hajtották végre ennyire „következetesen” a rendelkezéseket.

Beszélő: Mikor járt Ön Magyarországon, és mikor foglalkozott a magyar gazdasággal?

Portes: Először 1965 nyarán, másodjára ugyanez év decemberében jártam Magyarországon. Ekkor kitiltottak az országból azzal az indokkal, hogy tudományos munkámmal az ország számára nemkívánatos tevékenységet folytatok. Pedig én nem csináltam mást, mint különböző emberekkel beszélgettem a gazdasági reformokról. Akkoriban ezt nem nézték jó szemmel.