Rajna-Pfalz tartományban, Kohl szűkebb pátriájában megalázó vereséget szenvedett a kancellár pártja. A CDU az NSZK megalakulása, azaz 44 év óta irányította (egymagában vagy koalícióban) a bortermelők szép tájakban és történelmi emlékekben gazdag tartományát. A decemberi országos választáson még a szavazatok 45,8 százalékát szerezte meg a tartományban a koalíció vezető pártja, de a vasárnapi választáson már csak 38,1 százalékát. A szociáldemokratákkal épp fordítva áll a dolog: decemberben csak 36,1 százalékot kaptak, most 44,8 százalékot.

A pártok politikai palettán való elhelyezésére még ma is a „bal–jobb skála” mutatkozik a legpraktikusabbnak, bár a lengyel párttérképen néhány sajátosság kissé összekuszálja e hagyományos skálát.

Elég talán a katolicizmus és a lengyel nemzettudat erős összefonódására vagy az állami függetlenséggel kapcsolatos nemzeti érzékenységre utalnunk.

Régóta s türelmetlenül vártuk ezt a pert. Nem csoda, hiszen ezúttal Todor Zsivkovot ültették a vádlottak padjára – azt az embert, aki harmincöt éven keresztül uralkodott Bulgáriában, s ez a teljesítmény a posztsztalinista Kelet-Európa diktátorainak doyenjévé avatta. Az ő idejében alapozták meg a mostani gazdasági csődöt, és akkor kezdődött el az ország nemzetközi elszigetelődése is.

Beszélő: Tekinthető-e az adások betiltása a diktatórikus megoldások újabb jelének? Annak hogy Bukarest nem tűri tovább a kritikai hangvételt?

Nicolae Moranciu: A helyzet már a kezdetektől fogva igen keménynek bizonyult. Ennek megfelelően mindig is voltak problémáink. Immáron negyedik alkalommal kísérelték meg, hogy elnémítsanak bennünket. Úgy tűnik azonban, hogy ez utóbbi a legkomolyabb fenyegetés. És egyben a legnyilvánvalóbb jogsértés a kormányzat részéről, hisz nincs jogi alapja a betiltásnak.

Minden családnak jár egy lakás, mondták egykor Jugoszláviában is a kommunisták, s annyit meg is valósítottak jelszavukból, hogy lehetetlenné tették az állampolgároknak egy második lakóhely felépítését.

A mai szlovák belpolitikai válság közvetlen előzményei március elejére nyúlnak vissza. Kiváltó oka az volt, hogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalom egy része Meciar vezénylete alatt kivonult a közgyűlésről, és Demokratikus Szlovákia néven külön platformot alakított. Mivel Meciar egy személyben kormányfő is volt, ez a platform azon nyomban túlnőtt a mozgalom keretein. Több politikai erő is támogatásáról biztosította – pl. a Szlovák Nemzeti Párt, a volt kommunista párt, és az ún. Obroda (Megújhodás), a ’68-as reformkommunistákat tömörítő politikai csoportosulás.

Illúziók nélküli eltökéltség jellemezte a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének II. kongresszusát, amelyre (és az azt megelőző, Tőkés László által celebrált ökumenikus istentiszteletre) több mint négyezer ember gyűlt össze a szabadkai városi sportcsarnokban. Megnyugtató látvány volt együtt látni és hallani a legnagyobb vajdasági vallásfelekezetek képviselőit, az azonban feltűnően barátságtalan gesztusnak könyvelhető el, hogy mind a szerb államhatalmi szervek (beleértve Milosevics elnököt is), mind Szerbia uralkodó pártja ignorálta a VMDK kongresszusát.

A fordulatokban bővelkedő legújabbkori kelet-európai történelem furcsa fintora, hogy a nemrégiben még betiltott, üldözött, elkobzott, földalatti létre kárhoztatott lapnak most azért kell hadakoznia, hogy ne ragasszák rá folyton a „lojális kormánylap” címkét, s ne vádolják azzal, hogy kormánypénzből ér el másfélszázezres példányszámot. Egyelőre persze nem a Beszélőt fenyegeti ez a veszély, hanem egykori szamizdattársát, a prágai Lidové Noviny című napilapot, melynek szerkesztői az elmúlt héten mutatkoztak be Budapesten, a Cseh-szlovák Kultúra Központjában.

A Szlovák Nemzeti Tanács múlt heti ülése drámai körülmények között zajlott. Az épület előtt több tízezres tömeg, bent pedig a Szlovák Nemzeti Párt s a kommunista képviselők intéztek összpontosított támadást a parlament elnökségének keddi döntése ellen.

Beszélő: Milyen „elképzelésekkel” kezdte nagyköved munkáját?

Varga György: Úgy gondoltam, először is egyfajta pozitív Magyarország-kép megteremtése lenne rendkívül időszerű és kívánatos, s ezért aktív kulturális és sajtópolitikát kell folytatnunk. Ám az események és a jelenlegi csehszlovák belső válság ezeket a szép terveket majdnem teljes mértékben elsodorta. Sajnos Magyarország „eladására”, a velünk kapcsolatos szorongások feloldására nagyon kevés energiánk és időnk marad. De nemcsak mi vártunk mást, az itteni politikusok is.