Lapjuk 1991.

Kőszeg Ferenc úr részére


Október 10-i számukban a 23. oldalon Salgótarjáni mesterdalnokok c. képük helyesbítését követelem a következő módon.

A Beszélő kérje Olvasói elnézését az ízléstelenségért Hornyák Tibortól valamint személyemtől Dénes János ogy. képviselőtől.

Következő számában a Beszélő kérjen bocsánatot a Salgótarjáni mesterdalnokok „Hej, te bunkócska te drága” kísérőszövegű kegyeletsértő közlés miatt.

Vég Gábor túlzásnak minősíti, hogy Kornis Mihály esszéjében sommásan „neofasisztának” bélyegezte a kormánykoalíciót. Csakhogy Kornis nem ezt állította. Épp ellenkezőleg. Az MDF-től mint párttól elkülönítve mondta „az összes valódi demokráciát kívánó magyarországi párt” „egyetlen közös és nagyon veszélyes ellenfelének” a „keletközép-európai neofasizmust és klikkpolitikát”.

Mielőtt írunk: olvasni, csak pontosan, szépen.

Tisztelettel:

Érdeklődéssel olvastam a Beszélő október 5-i számának vezércikkét, melyben az Alkotmánybíróság határozatát követő reagálásokat kötötte csokorba. Érdeklődésem tovább fokozódott, amikor a Vasárnapi Újságban elhangzott beszélgetés került szóba. Szomorúan vettem ezután tudomásul, hogy a cikkíró nem figyelt fel arra, amit én a legsajnálatosabbnak tartottam a beszélgetés hallatán.

Kónya dr. és Győri Béla, a főszerkesztő vidáman, nagy egyetértésben beszélgettek el arról, hogy hogyan is veszélyeztetné ez a bagatell, alelnök-kinevezési ügy az államszervezet működését.

Vegyes érzéssel olvastam az „Egységben a kétség” című vitazárót, mert bántott, hogy Vitányi Iván mennyivel toleránsabb, mint liberális ellenfelei; annak azonban örültem, hogy ez ki is derült a beszámolóból. Az itt evidenciaként kezelt szakszervezeti kérdést szeretném más nézőpontból láttatni.

A félreértés szerintem abból adódik, hogy az SZDSZ (de az MDF is és a független szakszervezetek is) mintha hallgatólag pártnak tekintenék az MSZOSZ-t. Márpedig ez nem így van.

Tisztelt Szerkesztőség!

Jót derültem „leleplezésük” olvastán, amelyet 1985-ben megjelent könyvem célzatos ollózásával követtek el. Akkori írásomból főleg az derül ki, hogy kommunista voltam. Voltam – mint sok millió magyar – úttörő is, csakhogy én meggyőződésből…

Eléggé előkelő társaságban vagyok: a volt kommunisták arcképcsarnoka korlátlan.

Egy „függetlenségére kényesen vigyázó” különvéleménye

Nevem: ld. alant. Egyébiránt: belső munkatársa a Népszabadságnak, külső a Beszélőnek, a Kritikának, az Élet és Irodalomnak stb. etc. Ettől függetlenül, nem vagyok sem A Népszabadság, sem A Kritika, sem A Beszélő stb. etc. A nevem ugyanis (ld.

Tisztelt Lelkész Úr!

Bár katolikusnak születtem, az izraelita hitelvekkel rokonszenvezem, így nem érzem elfogultnak magamat pápaügyben. A pápalátogatásról a Beszélőben írt cikkének van egy olyan része, amit értelmetlenül és feleslegesen sértőnek találok. Az Antikrisztusról szóló szakaszban Ön párhuzamot vont a protestáns teológia Antikrisztusai – a pápák, jelesül II.

Örömmel olvastam szeptember 14-i számukban a Szerecsenmosdatás című cikket, ami igazolja régi sejtésemet: a Fővárosi Fürdőigazgatóság helyzete nem annyira siralmas, hogy az a nagyarányú áremeléseket indokolttá tenné.

Mint a Lukács-uszoda régi, rendszeres látogatója, tanúsíthatom, hogy a drasztikus jegyáremelés és a kedvezményes bérletek megszüntetése óta az uszoda látogatottsága legalább a felére csökkent. Az idei nyár legmelegebb napjaiban – sőt vasárnap is – mindig lehetett üres heverőt találni a fenti napozóban, ami legalább húsz éve nem fordult elő.

Román József a Kádár-korszak értelmiségi viselkedésformáit elemző cikke, illetve az arra adott Könczöl Csaba-válasz pontos és tisztességes vita volt. Könczöl érzékenyen rátapintott Román állításának legkérdésesebb pontjára: miben is álljon a totális diktatúrában az ellenállás.