Skip to main content

Visszabeszélő


Kedves Kollégák!

A 25. héten üzentek nekünk (Népszabadságnak) azt írván, hogy megleckéztettük a Beszélőt, mivel az köpcösebbnek tüntette fel Nagy Sándor MSZOSZ-elnök urat annál, mint amilyen. Lecke nem volt, csupán jelzés: közöltük a címlapot (köszönet érte!), és azt írtam: „kevéssé hízelgő” rajzot közöltek a tömzsi szakszervezeti vezetőről. Egyébként kollégáimmal óvakodunk a leckéztetéstől, a minősítéstől. Csodálkoztunk ezért azon a szigorú intésen is, amit ugyanebben az üzenetben kaptunk, mármint hogy jobban leplezzük „restaurációs, neokádárista álmainkat”.



Kedves Barátaim!

Úgy érzem, nyilvánosan is hangot kell adnom a legutóbbi Beszélő címoldala láttán támadt rosszkedvemnek. Nem közömbös a számomra, hogy milyen a szemlélete annak az újságnak, amelybe igaz külsősként, de sűrűn és örömmel írok. Nem tetszett a „sztrájk” feliratú táblát szorongató Nagy Sándor karikatúrája.



Engedje meg, hogy az ön által szerkesztett, általam nagyrabecsült BESZELŐ 1991.


Tisztelt Szerkesztőség!

A Beszélő május 18-i számának utolsó oldalán a szerző csípős gúnnyal illeti – többek között – a Tv-Híradó és a Hét főszerkesztőjét, Pálfy G. Istvánt. Idézi Pálfy kijelentését, hogy egy „objektív, tényekre alapozott vizsgálat most már azt tudja megállapítani, hogy több volt a (taxis)blokádpárti megnyilatkozás a Tv-Híradóban, mint a blokádellenes”. A Beszélő szerzőjének kommentárja: „Barátaink a hídfőtorlaszoknál! Hogy ennek most kell kiderülnie!”

Nem most kell kiderülnie.





Olvastam a Beszélő 1991. május 11-i számában dr. Grósz György sorait.

A teljesség igénye nélkül szabad legyen néhányat felidéznem:

1. Grósz doktor: A nyilatkozat szerint „a körzeti orvosok kiszolgáltatottnak érezték magukat, az egyre bizonytalanabbá váló viszonyok veszélyeztették az alapellátást is”.

Az eredeti szöveg: „a körzeti orvosok már a régi szisztémában is eléggé kiszolgáltatottaknak érezték magukat. A tanácsi rendszer felbomlásával egyre bizonytalanabbá váló viszonyok veszélyeztették az egészségügyi alapellátást is.







A gyakorlati pörkölt és az elméleti puding vitája


Szeretnék köszönetet mondani Révész Sándornak, mert cikke nyomán erősödött meg egy gondolat, mely eddig csak kételkedve élt bennem. Jelesül az, hogy az elmélet gyakorlat nélkül csak elégedetlenséget szül, az elégedetlenség pedig rosszindulatot minden vonalon.

Cikkére a köszönetet mondani a konyhai résszel kezdeném. Receptekről, fakanálról háziasszonyok beszélhetnének sokat, kiknek főztjébe gyakran szól bele a család, melynek tagjai a gyakorlati pörköltet többre tartják az elméleti pudingnál.




Óvatos várakozással, de csalódottság nélkül olvastam Mink András cikkét a Beszélő, 1991. április 20-i számában (Utódpárt? Nosztalgia-párt?). Nem azért reagálok mondandója néhány mozzanatára, mert az a nagy megtiszteltetés ért, hogy idézett a „Gondolatok a forradalmi helyzetről” című írásomból (Szabadság, 1991. március 8.), hanem mert sztereotípiáival, érvrendszerével, statikus szemléletével és sértő, lekezelő modorával, lehetőségeink és távlataink bagatellizálásával hamis képet fest történelmi pártomról.


Tardos Márton „A rendszerváltás hét buktatója” című írásában megismétli, amit oly gyakran hangsúlyoz: a gazdaság átalakítása sokkal nehezebb, bonyolultabb a vártnál. Mindazok, akik a gyors átalakulásban reménykedtek, túlzott derűlátással ítélték meg a helyzetet. Mint írja, nem gondoltunk arra: „hogy az új hatalom gyönge hatalom lesz ahhoz, hogy ilyen nagy változásokat rövid idő alatt, gyorsan, sikeresen végre tudjon hajtani.”

Ezután egy érdekes okfejtés következik.



Tisztelt Szerkesztőség!

Érdeklődéssel olvastam lapjuk 1991. május 25-i számában a 73 479/90. számú ügyirat című írást.

Nagyon jó érzés, hogy helyet adtak lapjukban a több százezer volt politikai üldözött közül egy sorsportrénak, ami valóban különleges fordulatokkal, sorscsapásokkal bővelkedik. Sajnos ennél sokkal tragikusabb emberi sorsok tízezrei rajzolódnak ki a hivatalhoz érkezett kárpótlási igényekből.





Igazán nem tudom (persze azért sejtem), mivel érdemeltem ki azt a nagy megtiszteltetést, hogy a „Beszélő” rám uszította „Szimat” nevű kutyáját.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon