Szeretném megkérdezni, tudnak-e valamit Csóti Györgyről. Arra volnék kíváncsi, milyen adottságok birtokosaként lett a nevezett képviselő alelnöke az Országgyűlés külügyi bizottságának, és hogyan tárgyalhatott egy külföldi tanácskozáson a román miniszterelnökkel, Petre Romannal Magyarország hivatalos szószólója gyanánt.

Megdöbbenéssel olvastam ugyanis egy sajtónyilatkozatát (Népszabadság, 1991.

Ámuldozva olvastam Horváth Béla országgyűlési képviselő (MDF) reflexióját a kommentárra, amelyet a Beszélő közölt Bogdán Emil (MDF) fasiszta szellemű rádiójegyzete parlamenti visszhangja kapcsán.

Csakugyan nem fogná fel Horváth úr, hogy nem minden szolidaritás erény? Hogy a fasisztákkal vállalt szolidaritás például korántsem az? Valóban hiszi, hogy a lényeg az, vajon a Bogdán Emil védhetetlen álláspontját védelmező nyilatkozatát szolidaritási akciónak vagy politikai ellentámadásnak nevezzük-e?

Tisztelt Szerkesztők!

Mint a Beszélő többé-kevésbé rendszeres olvasója érdeklődéssel olvastam Színvallás című beszámolójukat az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának üléséről, amelyen a képviselők Bogdán Emil rádiójegyzetét vitatták meg. A cikk első részébe magam is belecsúsztam, lévén szó csúsztatásról.

Idézem: „S a szolidaritás ezzel még nem ért véget.

Dr. Tütös Sándor úrnak
a Kárpótlási Hivatal elnöke
Budapest

Döbbent meglepetéssel olvastuk a Beszélő c. hetilap 1991. május 25-i számának 18. oldalán a 73479/90. számú ügyirat c. cikket.

Kedves Főszerkesztő Úr!

Az Önök 1991. május 18-i számában, a Szimat című rovatban engem is érintő írás jelent meg, így arra reagálni szeretnék.

– A „dr. univ.” rövidítés a művelődési miniszter 20/1983. (XI. 3.) MM. számú rendelet 2. §-a alapján egyetemi doktori tudományos fokozat.

– Politikai hírszerző munkával nem foglalkoztam sem amerikai, sem más területen.

– Jelenlegi beosztásomat megelőzően rendőrkapitányként kísérleti, ún. önkormányzatbarát rendőrkapitányságot hoztam létre munkatársaimmal, a rendszerváltozást követő önkormányzat megelégedésére.

Tiltakozom, tiltakozom és visszautasítom az ellen a „közösség elleni izgatás” ellen, amelyet a Beszélő című sajtótermék kezembe került május 18-i száma primitív módon, hol sunyin, hol harsogva, uszítva megvalósít. Tiltakozom, visszautasítom, mert sajnos az ügyészség hivatalból nem olvassa a sajtótermékeket.

Tisztelt Kovács Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam lendületes eszmefuttatását a Beszélő hasábjain Szolzsenyicin Hogyan mentsük meg Oroszországot című írásáról. Engedje meg, hogy néhány megjegyzésére reflektáljak, már csak azon a jogon is, hogy én volnék, aki a könyvet magyarra hevenyészte. Igen, Uram, eltalálta, ez a fordítás nem kiérlelt, míves műremek (mellesleg, sajna, az eredeti sem az).

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Lapjának 1991. május 18-i számában a 39. oldalon Elvi álláspont címmel egy írás jelent meg, melynek szerzője az Országgyűlésben 1991. május 7-én Gadó György képviselő interpellációjára adott legfőbbügyész-helyettesi válaszra adott „nem”-szavazatom kapcsán a következő magyarázatot adta: „Hárman szavaztak »nem«-mel.

A szovjet csapatok utolsó katonái is búcsút mondtak Magyarországnak. Ezt a napot nem sikerült jelentőségének és a benne rejlő lehetőségeknek megfelelően megérni. Az első szabadon, de tapasztalatlan választók által megválasztott, tapasztalatlan kormány ismét történelmi hibát vétett.

A választások idején jelentek meg az MDF „Tovarisi konyec” feliratú plakátjai.

nagy meglepetéssel olvastam a Szokai Imrével készített interjúban azt a nóvumot, hogy a szovjet csapatkivonás az egykori, magányosan kormányozó párt kezdeményezésének, valamint a jelenlegi hatalom afféle bátorságának volt a közös eredménye.