A Reform január 25-i száma tömegkivégzés áldozatainak a képét közli. A cikk, amelyet a két felvétel illusztrál, Tito partizánseregének 1944–45-ös rémtetteiről, a vajdasági magyarok ezreinek legyilkolásáról szól. Ugyanezek a holttesek láthatók az Így történt című fotóalbumban, amely a régi Magyar Hírlap kiadásában jelent meg 1935 körül. A Reform azt sugallja – bár a képekhez nincs szöveg –, hogy minden áldozat: magyar.
Mi, ilyet, soha
Ha péntek, akkor Panoráma. Nézem a műsort, s miközben Járai Judit műsorvezető egy, a központi idegrendszert megtámadó, ismeretlen eredetű betegség tüneteit produkálva: heves ajakrángások, szemdüllesztés, fejremegés, erőteljes szemöldökmunka stb., általa fensőbbségesnek, gúnyosnak ítélt hangon rakja helyére Jugoszláviát s ezen belül is a szerbeket, én azon gondolkodom, immáron sokadszor, kit és mit képvisel a Panoráma. Honnan ez a magabiztosság, ez a megfellebbezhetetlen hang?
Beszélő: Az első kérdésem az lenne – bár elég költői a kérdés –, hogy mennyire tartod szükségszerűnek a korábbi ellenzék kettéválását?
Elek István: Monortól kezdve meggyőződésem volt, hogy ennek be kell következnie, viszont nem pontosan ott vált el a két párt, ahol el kellett volna válnia.
Az 1991-es állami költségvetési törvény, amelyben a parlamenti többség megszavazta a kamatok és törlesztések fenti szabályozását, hatodik részében rögzíti e kellemetlen fejleményeket. A jelzett rész A lakáscélú kölcsönök kamatairól címet viseli. Így tárgyalták a bizottságok, a plénum, és ilyen címen szavazott róla a Ház.
A lakosság ezek után érthetően hüledezett, mikor az OTP-k kis levélkéiben a közműépítési hozzájárulásra – mondhatni kényszerűen – felvett hitelre nézve is megkapta a felszólítást: havi plusz 1500, vagy egy összegben a fele tartozás.
Szakszervezeti Kerekasztal. A név is, az intézmény is sokban emlékeztet a nagy elődre: az Ellenzékire. Abban a tudatban ült össze ’90 júliusában, hogy résztvevői végül is önjelöltek, vagyishogy esetleges, miért ők és éppen ők ülnek oda.
Jeszenszky úr a Belgrádba eljutó hírek szerint azt állította, hogy Magyarország nem szállított Horvátországnak fegyvert. Aztán mégis bevallotta a fegyvereladás tényét, s tudomásunk szerint úgy nyilatkozott, hogy az egész ügy nem is fontos… Valóban nem fontos?
Erre a kérdésre csak akkor tudunk válaszolni, ha egy pillantást vetünk a Jugoszláviában élő nemzetiségi konfliktusok természetére. A horvátok és szlovének, szerbek és albánok egyaránt a „másik” nemzetet hibáztatják a saját gazdasági stb.
Szerbiában a keddi (február 5.) lapok többsége a címoldalon közli a jugoszláv szövetségi külügyminisztériumnak a magyar kormányhoz egy nappal korábban intézett tiltakozó jegyzékét. A Tanjug szerint „bővebb megindoklással” átadott jegyzék megállapítja, hogy a Jugoszláviába szállított fegyverekről a magyar állami szerveknek volt tudomása, „azonban megkerülték az illetékes jugoszláv szerveket”, s ezzel „durván megsértették a JSZSZK szuverén jogait, és beleavatkoztak belügyeibe”.
Aggasztóan szaporodnak azok a sajnálatos halálesetek, amelyeket rendőrgolyók okoznak. A.Hajdú-Bihar megyei katonai ügyész a múlt héten zárt le egy ilyen ügyet, megállapítván, hogy a célzott lövés, amely halált okozott, jogos és szabályos volt. A Tévéhíradó jóvoltából megtudhattuk, hogy az áldozat többszörösen büntetett előéletű. Tehát nem kár érte.
Mindent szabályozni
Eörsi Mátyás képviselő szerint az előprivatizációs törvényre nincs igazán szükség. Nem tartja szerencsésnek azt a pártállamiság idejéből átörökölt gyakorlatot, hogy egy gazdasági folyamatot mindenképpen új és új törvényekkel kell szabályozni, irányítani.
Egyébként is úgy gondolja, hogy a polgári törvénykönyv önmagában is lehetőséget ad a privatizációs folyamatok kézben tartására. Gyakran hangoztatott érv az előprivatizációs törvény szükségessége mellett, hogy az megakadályozza a spontán privatizációt.
Kronológia
Január 11-én a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma cáfolja azokat a belgrádi lapértesüléseket, amelyek szerint Horvátország illegálisan fegyvert szerzett be Magyarországról.
Január 25-én a belgrádi televízió dokumentumfilmet mutat be a horvátországi pártalakulatok felfegyverzéséről.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 11 hét
10 év 36 hét
10 év 40 hét
10 év 40 hét
10 év 41 hét
10 év 42 hét
10 év 42 hét
10 év 44 hét
10 év 44 hét
10 év 45 hét