Skip to main content

Beszélő

Áder János (Fidesz)


Ha a kormány eddigi működését nem tartjuk kielégítőnek, akkor joggal vethető fel a kérdés: kit terhel ezért a felelősség? Az alkotmány alapján erre a kérdésre egyetlen válasz adható: az ország miniszterelnökét, Antall Józsefet!

Neményi László: Tüntetünk

Neményi László
A siker, amelyre inkább ne lett volna szükség


Több tízezren vettek részt a Demokratikus Charta múlt csütörtöki tüntetésén. Lapzártáig a rendőrség – nyilván politikai óvatosságból – nem rukkolt ki hivatalos becsléssel, de még az ellenzék iránti elfogultsággal aligha vádolható Pesti Hírlap is úgy véli, hogy háromszor annyian hallgattak a Charta hívó szavára, mint a Szabad Magyar Tájékoztatásért Bizottságéra az előző szombaton.

Tölgyessy Péter (SZDSZ)


Azt hiszem, még mindig nincs késő. Másfél év van még hátra. Ha a kormány többsége előállna az államháztartási reform, a privatizáció felgyorsítása, a nyugdíjreform, az egészségügyi reform határozott elképzeléseivel; a magam részéről – és azt hiszem, sok más ellenzéki képviselőtársam részéről – a leghatározottabban kijelenthetem, hogy konstruktív ellenzékként, ha kell: támogatóan fogunk fellépni ezekben az ügyekben.

Ugyanez a véleményem azokról a kétharmados törvényekről, amelyek nem születtek meg ebben az országban.


Eörsi János: Kisgazdák és nagy gazdák

Költségvetés ’93


A „többségből” mostanság „nemzeti centrummá” olvadt koalíciót a kétkulcsos áfa terve osztja meg (Beszélő, szeptember 26.). Ha az alapvető fogyasztási cikkek (élelmiszerek, energia és a gyógyászati cikkek) „0 kulcsos” áfáját 8 százalékos valódi adóvá változtatják, akkor a kormányzati becslések szerint is átlagosan 7-8 százalékkal emelkednek az alapvető fogyasztási cikkek árai. Abban az esetben viszont, ha ejtenék az áfaintézkedést, kincstári számítás szerint 56 milliárd forintnyi lakosságtól és 20 milliárd máshonnan származó bevételkieséssel nézne szembe a magyar állam.

Neményi László: A kormány félúton, a parlamentarizmus tévúton

Neményi László
A Nagy Vita


De kiderült, hogy a Félúton a magyar Országgyűlés 6416. számú hivatalos dokumentumának a „széles nagyközönség részére” megjelentetett változata, mégpedig annak bőségesebb változata. Hihetetlen, de igaz: a Félútont a Házszabály 36. §-ának (2) bekezdésében előírt kötelezettséget teljesítendő állították össze.

Solt Ottilia: Dr. Antall felelőssége


Tovább, tovább!

A legnagyobb kormánypárt radikális népnemzeti (náci) jobbszárnya lendületesen folytatja offenzíváját a kormány és az alkotmányos intézmények ellen. Zacsek képviselő úr például, aki mellesleg a jelenlegi szlovák kormány politikáját tekinti példaadónak, azzal örvendeztette meg Csurka híveit, hogy a legutóbbi Magyar Fórumban a Nagy Soros Összeesküvés felgöngyölítése kapcsán ismét nekiment Andrásfalvy kultuszminisztériumának, amiért pipogyán enged a nemzet gyökereit rágó Sorosnak.


A közakarat és a népakarat


Szilassy György (MDF):

…Elhangzottak a vádbeszédek, szerzőiket elégedettség töltheti el, hogy ismét sikerült megvédeni a hazát, és porba sújtani azokat, akik tőlük eltérően gondolkoznak és cselekszenek. (…)

Mint ismeretes, 1992. augusztus 24-én név szerint is ismert képviselőtársaimmal részt vettünk az Országház, a tévé és a rádió előtti tömegmegmozdulásokon. A tüntetésben több ezer, a rádiónál legalább 5-6 ezer állampolgár vett részt. (Zaj.) A tüntetés végig fegyelmezetten és méltóságteljesen követelte a médiák körüli rendcsinálást.




Eörsi János: Nekünk Weimar kell…

Önkorlátozó elhatárolódás


Az MDF elnöksége, a választmány és maguk a párthívek láthatóan a párt egységét féltették leginkább. S azt tekintették Csurka legfőbb bűnének, hogy szóba hozta Antall József miniszterelnök egészségi állapotát, összekötve az utódlás kérdésével. Csurka önkritikát gyakorolt, kizárólag ebben a tekintetben. Ugyanakkor elégedetten nyugtázhatta, hogy a „nemzeti liberálisnak” számító Debreczeni József részesült a nagyobb fejmosásban. Debreczeni lenácizta Csurkát, ráadásul a szocialista Népszabadságban.

KL [Kisbali László]: Csurka úr nem zsidózik


Csurka úr nem zsidózik. Csak azt állítja, hogy „mozog a magyar társadalom testében” egy „ejtőernyős csapat”, „amelyik szükség szerint hol Galilei Kör, hol polgári gondolkodók folyóirata, majd Kun Béla és Szamuely Tibor gyilkos terrorlegényeivé lépnek elő (egyeztetési hiba az eredetiben!), majd moszkovita emigráció lesz belőlük… Ez a csapat mindig változó alakban, mindig elítéli az előzőt, miközben folytatja, s ezzel ott van minden nagy társadalmi változásban.”

Csurka úr nem zsidózik.


Kőszeg Ferenc: A holnap hírei

avagy Csurkának mennie kell?


Másfél hónappal ezelőtt (a Magyar Fórum július 9-i számában) Csurka nekirontott a tűzoltóság vezetésének. A cikkre az érintetteken kívül senki sem figyelt fel, holott a támadás rejtett címzettje maga a belügyminiszter volt.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon