Magyarországnak a nyugati piacgazdaságok felé való közeledése néhány éves hallgatás után újra felerősítette a követelést: szükség van egy értékőrző, szabadon átváltható pénz bevezetésére.
Kopátsy Sándor írja a Levél a magyar reformerekhez című munkájában: „Nálunk 5-10 évvel alacsonyabb a nyugdíjkorhatár, mint a jóléti államokban, és az induló nyugdíj az átlagos életkeresethez viszonyítva a világon itt a legmagasabb… Évek óta húzzuk a nyugdíjreformot, mert nem akarjuk bevallani, hogy felelőtlenül túlígértünk, amikor ezt a rendszert bevezettük, és ezért emelni kellene a nyugdíjkorhatárt, és csökkenteni az induló nyugdíjakat.
„A látni vágyó napba nem tekint.”
Lassan elül az aggodalom, megszokjuk a Világkiállítás gondolatát. A vita alig lángolt fel, máris újabb izgalmak jöttek, és Közép-Kelet-Európa politikai arculatának történelmi átfestése mellett kit érdekelnek a magyarországi Világkiállítás gazdasági kockázatai?
Előbb világgá röpítették a hírt, utána pedig a cáfolatot, miszerint Václav Klaus, a prágai közgazdasági szabadgondolkodás vezető képviselőjéből lett új csehszlovák pénzügyminiszter a KGST szófiai ülésszaka előtt felvetette, hogy oszlassák fel a szervezetet. A „cáfolat” szerint Klaus nem a szervezet feloszlatását javasolta, hanem csupán azt, hogy helyezzék hatályon kívül a KGST-forgalom transzferábilis rubelben történő elszámolására, a forgalomban érvényesülő árak képzésére és a KGST-országok egymás közti valutaárfolyamaira, továbbá a közös beruházásokra vonatkozó megállapodásokat.
Bizalmi szavazássá változtatta a kormány az 1990-es költségvetés és az ahhoz nélkülözhetetlen lakásfinanszírozási módosítások parlamenti elfogadtatását. A kormány az ámbár népszerűtlen, de a jövő érdekében nélkülözhetetlen lépések elfogadtatásához minden elképzelhető fegyvert bevetett: programja mellé igyekezett állítani az úgynevezett „nemzeti csúcstalálkozón” az ellenzéki pártokat és az érdekképviseleti szervezeteket, és még Kohl kancellárt is az Országgyűlés szószékére hívta, hogy tekintélyével adjon nyomatékot a „takarékossági program”-nak.
Kornai János izgalmas könyvet írt, gazdaságpolitikai programot Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében címmel (HVG Kiadói Rt). A leíró közgazdaságtan nemzetközileg is elismert művelője most megtette azt, amitől 1956 óta aggályosan tartózkodott: kilépett a szigorúan vett tudomány bástyái mögül. „Annyi évtized után – vallja – először tűnik úgy: lesz egy olyan parlament és olyan kormány, amely elé bizalommal terjeszthetem elgondolásaimat.” Kérdés, hogy e bizalom viszonzásra talál-e majd.
Budapesten megalakult a Magyar Henry George Társaság. A névadáskor felvetődött George magyar követőinek és továbbfejlesztőinek neve is. Pikler J. Gyuláé és Sós Aladáré, de be kellett magunknak vallanunk, hogy a mai Magyarországon az ő munkásságukat sem ismerik jobban, mint a georgizmus alapítójáét. Az új társaság akkor is értelmes feladatra vállalkozna, ha csupán egy értékes tradíciót akarna feltámasztani.
– A nyugati kormányok mindig azt hangsúlyozzák, hogy semmiképpen sem szeretnék egy kalap alá venni az adósokat. Szerintük minden adós külön eset, s ennek megfelelően kell kezelni őket.
Magyarországot a hitelezők azonban mintha mégis bedobták volna a kelet-európai kalapba.
– Ez csak részben igaz. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy a hitelezők magatartása nagyon megváltozott Kelet-Európával szemben.
– Ön kitartóan támadja a propagált közlekedésfejlesztési elképzeléseket. Mi a helyzet most Budapesten?
B. B.: Két nagyberuházás terve túl van a legmagasabb fórumon is, és a kormány előtt fekszik. Az egyik a dél-buda–rákospalotai metró. Első ütemben a középső szakaszát akarják megépíteni, a Bocskai úttól a Keleti pályaudvarig. Skála–Móricz Zsigmond körtér–Gellért tér–Kálvin tér–Keleti.
Blogok„Túl későn jöttünk”Zolnay János blogjaBeszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején? E-kikötőForradalom CsepelenEörsi László A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI A „kieg” ostroma 1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Beszélő a Facebookon |
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét